A cím Pelikán József szavait idézi a Tanú című filmből, amikor a gátőr elhatározza, hogy titokban levágja kedvenc disznaját, Dezsőt. Itt nincs helye ellágyulásnak, hiába bököd orrával a coca, mint Szabó Magda Disznótor című kisregényében, ez élet-halál kérdése, a családnak enni kell.
Hunyjuk le egy pillanatra a szemünket, és képzeljük magunk elé a reformkori Pest-Budát. Már lebontották a városfalakat, elkezdték a csatornázást, felépültek a Duna-parti paloták, fásították a Városligetet, megrendezték az első lóversenyt, megszaporodtak a bálok, szüreti mulatságok.
Abból indultam ki, hogy a fokhagymát valahogy egyben ehetővé kell tenni, ne nyersen ropogtassuk, mint a kecskék. Az ízének viszont mindenféle éles felhangoktól mentesen kell kijönnie, nem túl durván, ezért nem szabad sem megtörni, sem reszelni, sőt, lehetőleg még szeletelni sem.
Mint hagyományos, a közös tudatban mélyen gyökerező ételeknél általában, a csirkepaprikásnál sem úgy járunk el, ha domborítani akarunk, hogy változtatunk a fűszerezésen, vagy az elkészítés módján: bízhatunk benne, hogy az előttünk járó generációk már kiérlelték, amit ki lehetett.
Pepecselős munka, de egyszerűek a hozzávalók; ízes és jól eláll; nagyobb mennyiséget is lehet egyszerre készíteni. Egy pszeudonépi étel, a pásztortarhonya, 19. századi recept alapján. Érdemes kipróbálni!
Huncut dolog ez a hagymákkal. Mert amit az ősi egyiptomiak a sírkamrákba öntöttek (hogy illata feltámassza a halottakat), az a vöröshagyma volt (allium cepa).
1455 – Johannes Gutenberg nyomtatni kezdi az emberiség első nyomtatott könyvét, a Bibliát.
1866 – Katonatisztek csoportja lemondatja Alexandru Ioan Cuza román fejedelmet.
1903 – Az Amerikai Egyesült Államok kormánya örökös bérleti szerződést köt a Guantánamo-öbölbeli katonai támaszpont használatáról Tomás Estrada Palmával, Kuba első elnökével.
1919 – Gróf Károlyi Mihály köztársasági elnök saját birtokán, Kápolnán megkezdi a földosztást.
1991 – A "Sivatagi Vihar hadművelet" keretében elsőként francia csapatok nyomulnak be Délnyugat-Irakba.
1997 – Skót tudósok bemutatják a sajtónak Dolly-t, az első sikeresen klónozott emlőst.
1997 – Tűz keletkezik a Miren, amit a jelen lévő űrhajósok másfél perc alatt eloltanak.
1999 – Lavinakatasztrófa sújtja a tiroli Galtür községet. 38 ember veszíti életét.
2006 – Több ezren tüntetnek az indiai Kasmírban, mert előző nap a hadsereg agyonlőtt négy, 6 és 18 év közti fiút.
2008 – Több, mint 14 000 felszállás után lezuhan az első B–2 Spirit bombázó.