Boros Imre: Akik Junckert akarják…

A választások is a korábbiaktól eltérően zajlottak. Jean-Claude Junckert – akit az Európai Néppárt nem elsöprő fölénnyel, de többségi jelöltként javasolt – a korábbi szokásoktól eltérő módon, mintegy néppárti listavezetőként szerepeltették a sajtóban, holott ilyen poszt nem is létezik, hiszen hazájában mindenki csak a hazai pártok listájára szavazhatott.

Junckerre és másokra sem szavazott tehát közvetlenül egyetlen uniós polgár sem. A kijelölési jogosultság sem változott, továbbra is az unió legfelső testületének, vagyis az állam- és kormányfőkből álló Tanácsnak a kezében van. Időközben kiderült, hogy a néppárton belül is masszív ellenállás bontakozott ki Juncker jelölése ellen.

Azok az országok emeltek kifogást, amelyeknek megvan még a nemzeti valutájuk, és sikerrel vették a válságban az akadályokat, tehát az Egyesült Királyság, Svédország és hazánk is ide tartozik, de még az euróval fizető Hollandia is. Úgy hírlik, hogy a szocialista blokkból is van szép számmal támogatója Junckernek, ha már Schultz lemaradt.

Juncker több mint egy évtizeden át volt a háromszázezer lakosú Luxemburgi Nagyhercegség miniszterelnöke. Egy titkosszolgálattal kapcsolatos – részleteiben nem ismert – botrányba bukott bele, és a legutóbbi választások után mások vették át a kormányzást. (Mellesleg Barroso is romokat hagyott maga után Portugáliában, és ezután lett bizottsági elnök két körben.) Juncker bukása nem köthető a luxemburgi létnívó csökkenéséhez, éppen ellenkezőleg, még a németek is megtiszteltetésnek veszik, ha a kis államban vállalhatnak munkát. Luxemburg ugyanis maga a csoda. A világnak mintegy kétezerötszázmilliárd euróval tartozik, mégsem éri szó emiatt a ház elejét. (Ez több ezer százalékos GDP szerinti adósság.) Nem kell félnie, mert a kölcsönvett hatalmas összeg jó helyen van és komoly profitot termel.

Az enyhe luxemburgi adók miatt csak ennek elenyésző töredéke (huszonötmilliárd dollár, ami egyenlő hazánk éves GDP-jének negyedével) pottyan a luxemburgi államkasszába, amiből szociális programokat lehet finanszírozni, magas béreket és nyugdíjakat fizetni. Luxemburg tehát a világ egyik pénzügyi központja, de jobb, ha azt mondjuk, hogy adótudatos (adóelkerülő) telepe. Ez Junckernek jó alkuhelyzetet kínált, gazdagságban tudta tartani saját választóit, s egyben kiérdemelte az euróválság kapcsán a fő pénzügyér szerepét is. Luxemburgi és européer énje könnyen egyesülhetett. Mindazok, akik e tevékenysége miatt elismerik, és ennek Európa-szintű folytatását várják tőle, foggal-körömmel ragaszkodnak a jelöléséhez és a megválasztásához. Remélik, hogy így mielőbb létrejön a bankunió és a közös bankfelügyelet, valamint az Egyesült Államok és az Európai Unió közötti szabad kereskedelmi egyezmény. Röviden szólva: egy energikus előföderalista európai alakulat kialakítására várnak Juncker hívei.

Mások pedig, akik ellenzik a föderalista irányzatú nyomulást, legalább ekkora vehemenciával lépnek fel Juncker ellen, és nemcsak a Néppártban, hanem azon kívül is, a parlament legkülönbözőbb traktusaiban. A nyíltan fellépő országok (Anglia, Svédország, Magyarország) mindegyike kívül van az eurózónán, és gazdasági sikertörténetekkel dicsekedhet. Cameron azon túl, hogy megoldotta a „szokatlan ajándékként” a brit szigetre zúdított bankválságot, mára ígéretes gazdasági növekedést ért el. London nyilvánvalóan azt sem nézi jó szemmel, hogy Luxemburg sokat gyengítette már a brit metropolis féltve őrzött pénzügyi centrumszerepét. Hiszen a City „termeli meg” a brit GDP közel tíz százalékát, tízezreket alkalmaz mesés fizetésekért.

A svédekről elmondható, hogy bő három évszázada rendben tartják állami pénzügyeiket, kisebb-nagyobb megingásaikat pedig végül a legtökéletesebb szakmai bravúrokkal oldják meg. Ezek az államok épp a nemzeti valuta adottságait felhasználva – mainstream nyelven: unortodox módon – kezelték a válságot, és komoly eredményeket értek el, akárcsak hazánk. A különbség csak annyi, hogy az előbbiek (és a hollandok is) komoly nettó befizetői a közös kasszának, ezért velük szemben a brüsszeli bürokraták csak milligrammban mérték a kritikát, politikai felhangok nélkül. Szemben velünk, akiknek jutott az utóbbiból is bőven, kiegészítve olyan vádakkal, mint a szélsőségekkel való összejátszás.

Juncker ellenzőinek tehát igazuk van, de sokan még nem is jutottak el az állásfoglalásig sem. Higgadt elemzőknek az is eszükbe juthat, hogy Cameron megígérte: ha ismételten kormányozni fog, népszavazást ír ki országának az unióból való kilépéséről. Ne feledjük, hogy ennél rosszabb is jöhet még a brit szigeten, ha a legtöbb EP-mandátumot szerző, nyíltan kilépéspárti alakulat nyeri a következő parlamenti választást, és ha ezzel párhuzamosan a skótok is megszavazzák a különválást. Ezt követheti a baszk-, a katalánkérdés is, ami már az Európai Unió felbomlására figyelmeztetne. Nem ártana ezért – éppen a működőképesség érdekében – a legkisebb közös többszöröst ismét felfedezni, az erőltetett föderalizálástól pedig visszalépni az együttműködő népek és közösségek Európájába.

Boros Imre – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu