www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu)

Címlap > Fradista szemmel – Leonardo-show

bce5a639d93390c338d7a0dcaa660c63.jpg

Fradista szemmel – Leonardo-show

2014 április 02. Flag

Szöveg méret

  • 0
Még nincs értékelve

Sikerült az első tavaszi győzelmünket abszolválni - március végén. Örülnöm kellene, és persze örülök is, de a kétségeim azért megmaradtak. Ennél azért jobb rajtra számítottam, számítottunk.

De most már csak előre szabad tekintenünk, nincs értelme az elhullajtott pontok miatt keseregni.

Azt most már bizton kijelenthetjük, hogy a Pápa a legideálisabb ellenfél a számunkra. Gyakorlatilag mindig megverjük őket és ők az egyetlen csapat a bajnokságban, akik nem ellenük szakadnak meg, hozzák ki a legjobb énjüket, mint a többi csapat, hanem más csapatok ellen.

Maximális respect a Pápaiaknak! Remélem, még sokáig tagjai lesznek az élvonalnak!

 

Thomas Doll három győzelmet aratott eddig nálunk, azt mind a Pápa ellen, ráadásul impozáns 10:0 -ás gólaránnyal. A két Liga Kupa győzelemmel és a továbbjutásunkkal nem kívánok érdemben foglalkozni, mert ezt a kupát a helyén kell kezelni. Valószínű, hogy ismét meg fogjuk nyerni, és ha van humorérzéke az MLSZ-nek, akkor stílszerűen Koncz Gábor fogja csapatkapitányunknak Gyömbér Gabinak átadni majd a győztesnek járó trófeát, hiszen ezt mi csak koncnak fogjuk majd megkapni, míg majd a kedvencek (a Szima-Tarsoly-Hemmingway-Garancsi tengelyhez tartozó csapatok) dőzsölhetnek és természetesen leéghetnek majd a BL és az EL kvalifikációs találkozókon.

Ez van, ezt kell szeretni, de erről majd bővebben a vasárnapi választás után kívánok értekezni.

A szombati mérkőzésen kifejezetten jól játszottunk, igaz nem is gördítettek akadályt a sárga-feketék elénk, az biztos. De végre győztünk - nem kaptunk gólt és négyet lőttünk, ez dicséretes.

Csak a drága jó Szűcs Lalinak volt köszönhető, hogy megúszta a Pápa négy kapott góllal.

Ha egy kicsit levetkőzzük az eddigi találkozók okozta elkeseredést és szkepticizmust, akkor azért néhány momentumnak örülhettünk a hétvégi bajnokink kapcsán.

Elsőként Leonardo tanári, parádés játéka miatt, másrészt Böde első tavaszi góljának, harmadrészt pedig annak, hogy végre elég nagy százalékban tudtuk kihasználni az adódó helyzeteinket.

Sokan bírálták Leonardót a hozzáállása, flegmasága miatt. Nos, Leo ezen a mérkőzésen - remélhetőleg végleg - elhallgattatta a kritikusainak a hangát. Hajtott, labdát szerzett, szerelt,  kérte állandóan a labdákat, mesteri módon irányította a társait, adott két gólpasszt előbb Bödének, majd Somáliának és belőtte a büntetőnket is. Annyira könnyed volt és elegáns minden megmozdulása, hogy méltán érdemelte ki azt, hogy felállva, a nevét skandálva tapsolta meg a publikum, amikor lecserélték.

Az a véleményem, hogy az a csapat, akinek van egy Leonardoja, egy Besice és egy Bödéje annak nem azt kellene számolgatni a 22. forduló után, hogy az ellenfelek majd esetleg miként fognak pontokat elhullajtani és akkor netalántán potyautasként a 4. helyet valahogy el tudja e csípni, hanem igenis a bajnoki címért kellene harcolnia. De most már ezen kár keseregni. A következő feladatra kell koncentrálnunk, ami nem lesz könnyű, hiszen Újpestre látogatunk, abba a stadionba, ahol eddig (a felújítása óta) még soha sem tudtunk győzni bajnokin.

Különös hangulata van ezeknek a derbiknek minden esetben. Itt valóban nem számít a helyezés, nem számít a papírforma, nem számítanak a külső körülmények, csak egy számít, hogy azon a napon, a derbi napján melyik csapat milyen formát tud majd mutatni. Ezért ez a találkozó egy kis mini bajnokság a két csapat között a bajnokságon belül.

Egy kicsit visszafogott vagyok, mert a tavaszi mérkőzéseink összképe alapján nem sok jót vizionálok, de ha képesek leszünk a Pápa ellen nyújtott játékunkat átmenteni péntekre, akkor nem fog elmaradni a győzelem.

Ehhez természetesen szükségünk van mindenkire! Játékosokra és szurkolókra egyaránt!

… ha Leonardo a derbin is be tudna mutatni egy hasonló show-t , mint a Pápa ellen, akkor egy igazi vérbeli Fradi győzelemnek örülhetnénk péntek este, ebben bizonyos vagyok.

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Magyar Menedék

Ajánló