- 0
„Adják vissza az adófizetőknek a pénzt.” Még ezt a populista mondatot is megengedte magának a posztkommunista főcsővezető.
Fölbecsülhetetlen értékű az a televíziós felvétel, amelyet a kontinens egyik parlamentjében készítettek. Egy posztkommunista főcsővezető hazudott bele a kamerába: tökéletes megvilágításban, finom hangrögzítéssel.
A hazugságelemzők kincsre találtak.
Ezt a felvételt egyetemen kell tananyag szemléltetőeszközeként használni: leendő bírák vizsgálhatják az arcot, a szempárt, a grimaszt, a taglejtést, a hanghordozás. Újra és újra lejátszhatják az oktatófilmet.
Így hazudik egy posztkommunista főcsővezető.
De a köznépnek is le kell játszani sokszor, szakpszichológusi magyarázatokkal. Valószínűleg szakmai konferencián is elemezni kell: melyek a nyilvánvaló hazugság apró és nagyobb jelei egy politikusi ábrázaton.
Ennek a főcsővezetőnek valaha nagy mestere volt.
De nem jól tanulta meg tőle a leckét. Eltévesztette a mértéket. Ekkorát nem kellett volna hazudnia. Hiába sajátította el a technikát alaposan. Hiába irtotta ki magából a lelkiismeretnek a csíráját is. Hiába hajtotta végre impozánsan a „szakmai” feladatot.
A hazugság bődületessége eleve leleplezte.
Hazugságvizsgáló gépben is előadhatta volna jelenetét: a műszerek nem mutattak volna semmit. Gépiesen hazudó politikai rém esetben a műszer tehetetlen. Valószínűleg szakértők tréningezték, hogy fenomenálisan tudjon hazudni.
Szerződtetésének feltétele volt a kiképzés.
Azt hazudta, hogy az országon áthaladó folyót nem kellett volna visszavásárolnia a kormányzatnak a külföldi tulajdonostól. Ezért most bagázsa följelenti a kormányzatot a kontinens testületénél, hogy az üzletet csinálják vissza.
„Adják vissza az adófizetőknek a pénzt.”
Még ezt a populista mondatot is megengedte magának a posztkommunista főcsővezető, noha ezzel már párttársai szerint is a bohóc szintjére süllyedt. De azért a párttársak – ha enerváltan is – megtapsolták a hazugságkitörést.
Cinkosaivá züllöttek.
Hazaárulás – így minősítette a kormányzat válaszadója a posztkommunista főcsővezető jelenetét. Ez a fogalom meglehetősen bonyolult. Az ellenben egyértelmű, hogy egy külföldről megfizetett színész játszotta el bérjelenetét. Jól.
A megrendelés volt hibás.
Túl nagy hazugságot rendeltek meg a felbérlők – és ez visszaütött. Hazaárulás volt már az is, hogy a főcsővezető korrupt elődei átjátszották a folyómedret a külföldi bábmozgatóknak. Most ezt a korrupciót próbálták megvédeni a bábmozgatók a mai főcsővezető felbérlésével.
Nem kellett volna.
Ha csendben maradnak, jobban járnak. Így életpályája végéig hiteltelenné tették az amúgy is zavaros előéletű – korábban szélsőjobbos, most éppen posztkommunista – főcsővezetőt. A másik két, sötétes múltú posztkommunista alcsővezető mellett.
Óriásit nyert azonban a szakpszichológusi szakma.
Tökéletes dokumentumfilm egy tökéletes hazugságról. Rivaldafényben a politikusi ábrázat, kikockázható a lélegzetvétel, az enyhén zavarodott tekintet, a furcsán pislogó szem, a túl szélesre sikerült gesztus, a sikoltásba átcsapó hang, a görcsös leülés, a behúzott nyak.
Így hazudik egy posztkommunista főcsővezető.
