Karácsony, a csődember

Szomorú fejlemény, hogy Budapesten a helyzet nem változatlan, hanem egyre romlik. Karácsony Gergely főpolgármester ugyanis nem csupán a kormánynak, a jobboldali polgároknak üzent hadat, hanem egyszersmind a racionalitásnak is. Igaz, a józan ész negligálása terén eddig is mutatott föl korántsem elhanyagolható eredményeket, ám mostani lüke lépései, elfuserált cselekedetei messze überelték az eddigi szándékos bénázásait. Értjük mi, hogy nem akar valójában helyettest maga mellé, de ennyire átlátszóan nem kellene ezt a közvélemény tudomására hozni. Hisz Tüttő Kata volt szocialista főpolgármester-helyettes jelölésével deklarálta, hogy eleve a leszavazásra játszott, fittyet hányva a bíróság jogerős döntésének. Ha nem így lett volna, egyeztetett volna a többi frakcióval, leginkább a Tisza pártiakkal. Nincs hír azonban arról, hogy ezt megtette. Vagyis megint csak mártírkodni akar, és ki akarja provokálni, hogy Sára Botond főispán nevezzen ki valakit, akire aztán ellenállási akciók sorát építheti. Máskülönben nem ment volna fejjel a falnak, meghurcolva a jelölt nevét.

Meg aztán valaki elmagyarázhatná Karácsonynak, hogy a politika a kompromisszumok művészete és egyeztetni kell néha hús-vér emberekkel, nem csupán a famulusaival, tányérfényesítőivel, ha egyről a kettőre kíván jutni. Nem lehet azonban úgy vezetni egy települést, főként a nemzet fővárosát, hogy a választott vezetője kizárólag a konfrontációval, provokációval van elfoglalva munkája elvégzése helyett. A türelmes budapesti polgárok, bármilyen hihetetlen lehet számára, bepöccenhetnek, ha azt látják, hogy amivel a baloldal alaptalanul rágalmazza az Orbán-kormányt, azt ő és hűséges pénznyelő udvaroncai meg is valósítják, és szorgalmasan, fáradságot nem ismerő állhatatossággal üresítik ki a főváros kasszáját. A Budapest Brand ügyében már megtörtént a feljelentés, és nem túl sok jóval kecsegtetnek a vizsgálatok napvilágot látott eredményei. Lehet ezekre azt mondania szokásos nyegle nagyképűségével, hogy butaság, de ennél több információt kell kicsengetnie, ha behatóbban érdeklődnek majd nála arról: hová tűnt a lóvé? Így inkább olybá lehetett venni, hogy csupán a saját névjegyét osztogatta akaratlanul a karmelita előtti sajtótájékoztatóján.

Amelyen szintén tanúbizonyságát adta annak, hogy elszántan kerüli a racionalitást. Hisz mikor megy egy világesze főpolgármester a miniszterelnökhöz a budai Várba, hogy átadjon neki egy pénzkérő levelet? Hát természetesen akkor, amikor a kormányfő garantáltan nem tartózkodik ott. Különben a végén még beszélnie is kellett volna vele, s megpróbálni védeni a védhetetlent. Márpedig ezt nem kockáztathatta az az inkompetens álzöld látványpolitikus, aki még a nem baloldal-kritikátlan újságírói kérdésektől is annyira fél, hogy többnyire kerüli őket, mint ördög a szenteltvizet. Kényelmesebb volt neki az a bátor eljárás, amikor garantáltan ellenvetések nélkül vádaskodhat. Csakhogy nem lehet egyszerre két lovat megülni. Abszurd dolog pénzt kérni, sőt követelni és közben azzal vádolni a kabinetet, hogy az általa elvonásnak titulált és a szegényebb önkormányzatok támogatására szolgáló szolidaritási hozzájárulással csődbe dönti a fővárost. Nem utolsósorban beismerve ezzel, hogy ami megy a többi tehetősebb önkormányzatnak, az éppen a leggazdagabbnak, az elődje által hagyott hatalmas, kétszázmilliárdos megtakarítás és a növekvő iparűzésiadó-bevétel birtokában sem sikerül – képességek hiányában. Téved ugyanis: nem a főváros van igazán csődben – hanem a főpolgármester az igazi csődember.

Megyeri Dávid - ]]>www.magyarnemzet.hu]]>