- 0
A kamu-főpolgármester a szokásos módon megint semmit nem csinál.
kecske vagy éppen az oposszum halottnak tetteti magát stresszhelyzetben. Hasonló szituációkban ilyesféle reflex lép életbe Karácsony Gergely főpolgármesternél is, aki teendői szaporodásával egyre bénultabb lesz. Most azonban állítása szerint a kormánnyal készül szkanderezni, s nemes egyszerűséggel azt akarja kivívni, hogy az állam engedje el a főváros fizetési kötelezettségeit. Minderre Karigeri úgy „edz”, hogy addig sem csinál semmit.
Bejelentette ugyanis: lemondta minden külföldi programját, hogy készen álljon a kormánnyal való tárgyalásra. Noha csak jövő kedden, november 18-án menne ki Brüsszelbe, ahol egyébként egy háborúpárti és magyarellenes szövetség konferenciáján adna elő, a biztonság kedvéért sztornózta azt az utat is. Pedig csábító lehetőség lett volna a „felvilágosult”, „nyugati” elvtársak gyűrűjében kiadni magából a frusztráltságát a patrióta kormányzat jó kis szapulásával megspékelve.
De a hétalvó városvezetőnknek mennyivel édesebb lehet az a tudat, hogy teljesen üres a naptára? És most az ürügy is kapóra jött ehhez. Tárgyalás a kormánnyal… Ám hirtelen felindulásból eldöntötte, hogy arra sem megy el, még mit nem! Az ártana a lelki békéjének. Inkább a szokásos módon kiad majd egy sértett hangú közleményt, ahogy általában is teszi, aztán utána a vízözön.
– Csak lesz valahogy – gondolta, és elmosolyodott. Elhatározta, hogy aznap egyáltalán semmit sem csinál. Emlékezetes: Karácsony utólag bevallotta, hogy még a 2021-es baloldali előválasztás miniszterelnök-jelölt-jelölti vitájáról is a fia röplabdameccsére kívánkozott. Ez még azon kevés dolgok közé tartozott, amik érdekelték. De azért most örült, hogy aznap nincs meccs.
Kárpáti András - www.magyarnemzet.hu


