Fasisztázni külföldön

Fasisztázni, rasszistázni kell idehaza és külföldön, tévécsatornákon és újságokban, lakossági fórumon és kampánygyűléseken. Harsogva és vonítva, nyüszítve és uszulva, demokratikus szólamoktól habzó szájjal és öklöt rázva. ]]>Ahogy most Mesterházy Attila tette]]> egy olasz baloldali napilapnak, a l’Unitának adott interjúban. Az MSZP-vezér kétségbeesést mímelt az itthoni fasisztaveszély miatt, pedig valójában csak attól fél, hogy 2014-ben megint nem az ő pártját választják a – nyilvánvalóan fasiszta – szavazók. Ki merte jelenteni, hogy a Nobel-békedíjas Európai Unió „nem nézheti tétlenül Magyarország fasisztává válását”.

Mesterházy most bemutatkozott. Most mutatkozott be, most fedte föl az igazi énjét. Most, hogy az olaszoknak lefasisztázta nem egyszerűen a kétharmados kormányt, hanem egész Magyarországot. Amely állam éppen most válik fasisztává. S mert biztosra akart menni, azt is tudta, hol és kik vevők erre a stílusra. Ilyen lelkialkat kellett ahhoz, hogy a szovjet megszállás éveiben egy zsák elrejtett lisztért valaki feljelentse a szomszédját. Ilyen személyiség szükségeltetett ahhoz, hogy 1956-ban, míg egyesek vérüket adták a szabadságért, mások behívják a szovjet csapatokat. Ez az a mentalitás, amelynek lényege: megteszem, mert megtehetem. Megteszem, mert ezt várják el tőlem. Megteszem, mert semmi köze ugyan az igazsághoz, de nekem jól fog kamatozni. Hazugságot invesztálok, és hatalmat fogok profitálni. Mesterházy beállt a külföldön Magyarországot fasisztázók kis létszámú, ám nagy hatalmú táborába. Azt hiszi, tettéért jut neki konc. Pedig nem ő a befutó, hanem egyelőre úgy tűnik, Bajnai. Mesterházy most megmutatta, hogy ő is megfelelőképpen le tud aljasodni, ha kell. Mert két lehetőség van: vagy nem tudja, mi volt a fasizmus, vagy tudja, de ha a fasizmusváddal nyakát törheti hazája demokratikusan választott kormányának, akkor bátran uszul.

Volt mestere a rágalmazásban. Gyurcsány volt a főnöke a hajdani sportminisztériumban, és bár a pályázati csalásokat megszellőztető Zuschlag-perben igyekeztek elhatárolódni egymás tevékenységétől, sőt, önmaguktól is, Mesterházy mint államtitkár, attól fogva mégis elhíresült. Gyurcsány 2007 tavaszán keveredett vitába Navracsics Tiborral, a Fidesz akkori frakcióvezetőjével. A volt kormányfő ugyanis a hazánkban tomboló antiszemitizmusról nyilatkozott a The Timesnak. Navracsics a következő parlamenti ülésen megkérdezte: „Miniszterelnök úr! Nézzen a szemembe, most az egyszer! Válaszoljon: antiszemitának tart engem?” Gyurcsány nem mondott sem át, sem bét, megszégyenülten hallgatott. Erre az egyenes kérdésre nem számított. Ő kezdte el a Fideszt összemosni a szélsőjobbal, azzal a politikai erővel, amelyik ma a legdühödtebb támadásokat intézi az Orbán-kormány ellen.

Mesterházy tanult a főnökétől. Ha Gyurcsány a The Timesban 2007-ben kormányfői pozícióból (!) leantiszemitázhatta a Fideszt, akkor ő, az MSZP-s, szerény kis neoliberális ellenzékiként miért ne támadhatna rá az egész országra? Utoljára Rákosi tette ezt meg azon siránkozva, hogy neki tízmillió fasisztával kell felépítenie a kommunizmust. (Nekünk meg tízezer kommunistával a nyakunkban kellett életben maradni.)

Belement a csőbe az MSZP elnöke. Azt mondták neki, legyél radikális, mutasd meg, hogy mindenkinél bátrabban csaholsz. De valaki eközben sima arccal figyeli a fölugró vadat, és fedezékből lő, ha majd arra kerül a sor. Mesterházy akkor majd eloldaloghat.

Körmendy Zsuzsanna - mno.hu