www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu)

Címlap > Fuldokló hangyák a balliberális kanálisban

Fuldokló hangyák a balliberális kanálisban

Fuldokló hangyák a balliberális kanálisban

2017 december 11. Flag

Szöveg méret

  • 0
5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Nem képesek leállni.

Kezdünk aggódni, nehogy Szigetvári Viktor és Juhász Péter elmerüljön abban a kanálisban, amit hosszú évek munkája alatt maguk mélyítettek ki. Feri, Gyula, mentsétek meg a srácokat!

Nem képesek leállni. Pedig szombat van. Szabadnap van. Pihennénk. ]]>MSZP, DK, Szolidaritás, PM]]> pipa. És most az egy százalék kínos magányában árválkodó Együtt is végre a sajtó elé állt a pártkongresszusa az Országos Politikai Tanácsának ülését követően. Végül is pont ideje volt, mert az egykori bajnaista brigádból a Szolidaritás Gyurcsányékkal, a Párbeszéd a szocikkal paktált le néhány órán belül. Helyesebben inkább próbáltak maguknak biztosítani egy-három listás helyet, meg jó fizetést 2022-ig.

Érthető, hogy ezek után az Együtt sem akart kimaradni a jóból, rendes bér, költségtérítés, mentelmi jog. Kicsit későn kapcsoltak, de nem árt követni őket, ki tudja, hogy meddig szórakozhatunk közleményeiken, sajtótájékoztatóikon. Na, de térjünk a lényegre.

Ezen nemes célok jegyében Szigetváriék megegyeztek együttes magányukban, hogy hajlandóak „minden demokratikus ellenzéki párttal (értsd: nem a Fidesz) együttműködést kötni az egyéni választókerületi indulásról”. Hozzátette a 2010-et meghaladó gyurcsányista-bajnaista guru, tanácskozásuk lényegi elképzelése az, hogy a választókerületekben egy ellenzéki jelölt induljon, az, aki a legesélyesebb a körzet megnyerésére. Nagy szerencse, hogy ott volt Juhász Péter pártelnök, aki még fokozni tudta a hangulatot, mert megosztotta a médiával, hogy „sok helyen az Együtt adja a legesélyesebb jelöltet”, és persze még önálló választási listát is állítanak.

Ennyi. Mi a DK és az MSZP helyében rohannánk, hogy a listára vegyük ezt a két jómadarat, meg a többieket, esetleg egy kiváló XIII. kerületi képviselőjelöltséget biztosítsunk nekik. Csak a végén nehogy kétharmad helyett háromketted kelljen megcélozni, hogy jusson mindenkinek hely a bárkán. Mert különben úgy tűnik, 2018 után csak a kanális marad néhány hangyának.

]]>https://ezatuti.blogstar.hu]]>

Tisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin Twitter oldalát a következő címen: https://twitter.com/syracuse73. illetve a Facebook oldalát pedig az alábbi címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Magyar Menedék

Ajánló