www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu)

Címlap > Pikó Bandi meg a nyócker

Pikó Bandi meg a nyócker

Pikó Bandi meg a nyócker

2019 november 16. Flag

Szöveg méret

  • 0
5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Ömlik a szar az új polgármester szájából, avagy laza libsi lózungok.

A stílus maga az ember – tartja a mondás. És ebben a kis szösszenetben most mi a magas műveltségű és nagyszerű újságíró, újdonsült VIII. kerületi polgármester stílusában írunk.
Történt a minap, hogy az index.hu tudósított egy jó kis eseményről, minek keretében összerántották az ellenzéki polgármestereket, hogy ugyanmár, nagy(kis)közönség előtt bámulják áhitattal saját köldöküket,
és nyalogassák egymást.

Pikó Andrástól a baloldali (tehát elméletileg baráti) médium a következőket idézte, hogyaszongya: „azt már megszokták az emberek, hogy kilopják a szemüket, de azt nem viselik jól, ha leszarják a fejüket.” Ez
egy gyönyörűséges költői kép, de egyben előrevetíti Pikó polgármesteri ideáját is, azaz ő feltételezi, hogy elődei loptak, és ehhez hozzászoktak(?) az emberek a VIII. kerületben, tehát majd ő is lopni fog.
Mellesleg kiváncsian várjuk, hogy a lopás vádját a hivatal volt vezetőivel és alkalmazottaival kapcsolatban bizonyítja-e, mert ha nem teszi, akkor eddig nyilvánvalóan végighazudta a kampányt.
(Honnan ismerős ez?).

A másik, hogy eddig „szartak az emberek fejére” – ez is egy ordas nagy hazugság, de legalább megígéri, hogy ő nem fog. Dicséretes.

A következő állítása szerint a Józsefváros újság eddig észak-koreai propagandát „tolt” a kerületben a fideszes vezetés alatt, de mostantól megszólaltatják majd a kerületi ellenzéket (értsd: Fidesz-KDNP) is.

Majd következik egy szintén erős költői kép:

„Mostantól rajta lesz a légyszar az uralkodói képen, és nem fogjuk törölgetni.” Bármit is jelentsen ez?!
Erről csak annyit, hogy miközben szavakban ennyire el van foglalva a Józsefváros újsággal az újságíróból vedlett polgi, az elvileg heti rendszerességű lap egy hónapja nem jelent meg, a jozsefváros.hu oldal
legfrisebb cikke pedig október 17-i. Várnánk mi a dél-koreai színvonalú tájékoztatást, csak ugye, nincsen.

És a végére jöjjön a kedvenc beszólásunk Pikótól, amúgy egy jó poénért az anyámat is... alapon:

„Örülök, hogy egy hét keresgélés után megtaláltam a hivatalban a férfi vécét” Ügyes vagy Bandi!

Reméljük, öt év múlva (vagy hamarabb) ennél gyorsabban találod meg a kijáratot!

Csókol benneteket: Eleméry T. Olivér

Tisztelt olvasók!
Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin Twitter oldalát a következő címen: https://twitter.com/syracuse73. illetve a Facebook oldalát pedig az alábbi címen: https://www.facebook.com/flagmagazin
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Magyar Menedék

Ajánló