Már nem csak a külföldi híroldalak kommentjei árulkodnak arról, hogy az európai polgárok többsége támogatja a magyar kormány bevándorlás-politikáját. Közzétette legfrissebb ]]>közvélemény-kutatását ]]>az Európai Bizottság, amelyből kiderül: az európaiak szerint ma a bevándorlás az Európai Unió legsúlyosabb problémája. A felmérés eredménye a hazai liberális értelmiségieken és politikusokon túl keveseknek okozhatott meglepetést.

Az európai közvélemény drasztikusan átalakult az utóbbi hónapokban: a bevándorlás a tavaly őszi kutatásban még csak a negyedik legtöbbet említett EU-s probléma volt. Ekkor az európai lakosság 24 százaléka tette első helyre a bevándorlást, fél év leforgása alatt, 2015 tavaszára, ez az arány 38 százalékra nőtt.

Az Eurobarometer 2010 óta kérdezi meg az Unió polgárait arról, hogy mit tartanak az Európa előtt álló legsúlyosabb kihívásnak. A mostani, 2015 tavaszán készített felmérés volt az első, amelyben a legtöbb válaszadó nem valamilyen gazdasági, pénzügyi kérdést (munkanélküliség, infláció, stb.) nevezett meg első helyen, hanem a bevándorlást. Jelenleg 20 tagállam lakossága gondolja úgy, hogy az EU legnagyobb problémája a modernkori népvándorlás.

 

A hosszú távú trendek azt mutatják, hogy nem csak az Európai Uniót érintő problémák értékelésében változott nagyot az európai közvélemény. A legfontosabb nemzeti ügyek sorrendje is átalakult. A gazdasági kérdések visszaestek, miközben a szociális biztonsággal, és főleg a bevándorlással kapcsolatos aggodalmak látványosan emelkedtek. A tavaszi közvélemény-kutatásban az európaiak a munkanélküliség után az országuk előtt álló második legnagyobb kihívásként nevezték meg a harmadik országból érkező migrációt.

A ]]>franciaországi]]>, a ]]>dániai]]> és a meghiúsított ]]>belgiumi]]> terrortámadás következtében a bevándorlás mellett a terrorizmussal kapcsolatos félelmek is fokozódtak az elmúlt időszakban. A románok az EU előtt álló legnagyobb kihívásként tekintenek a terrorizmusra, a cseheknél, máltaiaknál, bolgároknál, lengyeleknél és horvátoknál pedig a második helyen szerepel a terrorizmus.

Az illegális migráció ellen fellépő kormányokat rasszistának bélyegzőktől sokszor hallhatjuk azt az érvet, hogy „az angolok ugyanúgy tekintenek az Egyesült Királyságban dolgozó magyarokra, lengyelekre, mint ti az afrikai és arab migránsokra”. Tévedés. Az Európai Bizottság kutatásából kiderül: az európai polgárok egészen eltérően viszonyulnak az EU valamelyik tagállamából és az Unión kívülről érkező bevándorlókhoz. Míg az uniós országokból származó bevándorlók a többségben pozitív érzést váltanak ki, az EU-n kívüli harmadik országból származó migránsokhoz az európaiak 56 százaléka negatívan viszonyul.

(]]>Bevándorlók a II. János Pál pápa téren]]>

Most már tehát egy európai szintű közvélemény-kutatás is bizonyítja: nem csak az Orbán-kormány szerint rejt magában hatalmas veszélyeket a modernkori népvándorlás, az európai polgárok többsége is így vélekedik. A liberálisok szívesen bélyegzik rasszistának a magyarokat és a magyar kormányt: vajon az Európai Bizottság kutatását olvasva egész Európa megkapja tőlük az intoleráns címet?

A ballib tábor lassan elgondolkodhatna, hogy biztosan mindenki más megy-e szemben a forgalommal, vagy éppen ők azok, akikről a menetiránnyal szemben száguldó sofőrre figyelmeztető rádióhír szól.