Valószínűleg mindenki ismeri az oligarchia vastörvényéről szóló szociológiai tételt – ha máshonnan nem is, a Wikipediáról. De most nem az oligarchiáról érdemes beszélnünk (az is megér egy misét), hanem az elit és nép problémájáról. A demokratikus politika legfőbb és végső kérdése ugyanis az, hogy létezhet-e valódi elit a nép „mellett” vagy „fölött”, a demokrácia megengedi-e az aristoi létezését, és fordítva: bármely elit tud-e demokratikus lenni, akként működni, és főleg figyelni a „nép” problémáira.

A modernséget megelőző korokban nem voltak jellemzőek ezek a problémák, hiszen nem volt kérdéses: a kormányzás az elit feladata. Az meg, amíg nem veszi el a földünket, a lovunkat, az asszonyunkat, meghagyja a szabadságunkat, megvédi az országunkat, végül is azt csinál, amit akar. És talán megfontolandó azok érvelése, akik szerint a demokratikus korokat megelőző időkben sokan talán nagyobb szabadságot élveztek minálunk.  

(Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Bárhogy is van, azoknak, akik jobbára demokratának nevezik magukat (igaz, ki nem nevezi ma annak magát?), jogos elvárásuk az, hogy ha már a mindenkori elit a „nép” felhatalmazásával végzi dolgát, igyekezzen arra figyelni, ami az embereket érdekli. És mintha az elit vastörvénye érvényesülne, az mindig képes öles léptekkel távolodni az ilyen egyszerű, színes-szagos emberek problémáitól. Akár az alternatív kerekasztalok társaságát nézzük, akik nagyítóval keresik a még fölszabadítandó kisebbségeket (akik maguk talán nem is tudják, hogy ők kisebbség, még kevésbé, hogy fölszabadítandók), akár az Ivy League-zakóba öltözött pezsgőzőket, akik megbeszélik a világ dolgainak folyását, meg azt, hogy miként kellene berendezni a glóbuszt, olyan távolságot regisztrálhatunk, ami nagyjából behozhatatlan.

Jobb esetben az így eljárók tudatosítják magukban, hogy e tevékenységeket önmagukért űzik, és nem is próbálják elképzeléseik szerint alakítani azoknak a világát, amiről kevés fogalmuk van. Rosszabb esetben azonban úgy érzik, kötelességük ezt tenni. És miközben ezt teszik – bármely alapállásból tegyék is –, akaratlanul is elkezdenek felülről lefelé beszélni. Felpattannak a magas lóra, mutogatnak lefelé, mit hogyan kell tenni, és ha kérdőre vonják őket, dührohamot kapnak.

Teljesen érthető, ha valakinek a helyzete miatt a problémái is megváltoznak. Elvégre kellemes dolog pezsgőzni, és a frankó kocsi ülését is könnyű megszokni. De ha nem akarja az „elit”, hogy valaki mást bízzanak meg legközelebb, érdemes néha kiszállni, és beszélgetni a többiekkel.