www.flagmagazin.hu
Közzétette: www.flagmagazin.hu (https://www.flagmagazin.hu)

Címlap > Frei Tamás: A kínai kapcsolat

48dd3ccaf240cecf00b333857aabda9d.jpg

Frei Tamás: A kínai kapcsolat

2014 július 19. Flag

Szöveg méret

  • 0
Még nincs értékelve

Éljen soká a Kínai Kommunista Párt! – pár héttel ezelőtt kínai írásjelekkel ezt a feliratot vésték fel egy ősi burgundiai kastély kőkapujára. Nem kell meglepődni!

A kastélytulajdonos báró, Jean-Christopher von Pfetten kínai kapcsolatai ugyanis egészen az 1920-as évekig nyúlnak vissza, amikor az édesapja a burgundiai családi birtokon véletlenszerűen munkát adott a későbbi kínai kommunista vezérnek, az akkor épp Franciaországban tanuló Teng Hsziao-pingnek.

Aki ezt sosem felejtette el. Úgyhogy amikor a vezetésével a 70-es évek végén Kína megnyitotta kapuit a nyugati világ előtt, akkor a kínai kommunisták a francia bárót az elsők között ölelték keblükre.

Jean-Christopher von Pfetten azóta ebből milliár­dos lett, sőt, a vagyon mellé még a pekingi parlament felsőházi tagságát is meg­kapta. Egy francia báró a kínai kommunisták között. Gondolták volna? De ha ez még nem lenne elég pikáns, akkor íme a folytatás.

A lelkesítő felirat alatt pár héttel ezelőtt nemcsak a kínai pártvezérek páncélozott limuzinja gördült át, hanem a Vatikán legfelső vezetésének is az egyik Rolls Royce-a. A kocsiban nem más ült, mint monsignore Tarcisio Bertone, a Vatikán tulajdonképpeni miniszterelnöke. 

Kína és a Vatikán. Két hatalom, amelyekről azt gondolnánk, hogy nem csak földrajzi értelemben választják el őket kontinensek egymástól. Hosszú évtizedek tapogatózása és óvatos kapcsolatkeresése után most mégis egymásra talál­tak
a burgundiai kastély terméskő falai között.

Bennfentesek azt sejtik, hogy Kína – cserébe azért, hogy a Vatikán esetleg megszakítaná a diplomáciai kapcsolatokat Tajvannal, a kommunista Kína ősellenségével – hagyná, hogy az 5 millió kínai katolikus élére a pápa a saját püspökeit nevezhesse ki.

Ezen felül a pápai állam fél évszázadnyi moratórium után diplomáciai kapcsolatokat létesítene a kommunista Kínával, és így a Vatikán végre hozzáférhetne a kínai pénzekhez.
Mit számít ilyenkor az egyharmad magyaror­szág­nyi Tajvan sorsa? Mit számít egy ősi francia bárói család renoméja? Mit számítanak a Vatikán elvei! Nem számít itt semmi… csak a pénz és a befolyás!

Frei Tamás - metropol.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

Magyar Menedék

Ajánló