Harminc éve a magyar animáció felért a képzeletbeli szakmai csúcsra, A légy a rövid animációk között Oscar-díjat nyert. Bár a magyar rajzfilm aranykora szerencsére ezzel közel sem ért véget, s a nyolcvanas években még hátravolt többek között a Macskafogó, a Szaffi és a Hófehér is, Rófusz Ferenc egyedi filmje kétségtelenül elismerése volt annak a fantasztikus munkának, amit itt, a vasfüggöny innenső oldalán emberfeletti erővel végeztek szakembereink. Rófusz A légy című munkája egy sajátos perspektívát nyitott a világra. Ez a nézőpont nemcsak azért volt érdekes, mert egy rovar szubjektívjét kínálta, hanem mert a görbített látószöget valóban egy légy szeméhez igazították. Nem elhanyagolható továbbá, hogy tustechnikával három évig egyenként rajzolták meg az összes fázist! Rófusz Oscarja vitathatatlanul megérdemelt, s harminc év után – megragadva egy kerek évfordulót – megidézni a klasszikust sem szentségtörés. Legfeljebb nagy a rizikó benne, mert innen lehet látványosan felsülni, ha utánlövésként éli meg a néző az hommage-t. A Ticket viszont rászolgált a bizalomra, s ha nem is olyan eredeti, mint arany szoborral jutalmazott elődje, mélységével ráver a felmenőre.
 

A Ticket ismét szubjektív nézőpontból ábrázolja a világot, ám egy ismeretlen perspektíva helyett ezúttal a születéstől a halálig kíséri végig az ember életét. Váratlan és merész a vállalás, ráadásul a rendező nagyon bölcsen nem hagyta, hogy rátelepedjen saját filmje. Szikár, nyers kilencperces történetbe sűrített egy emberéletet, így a cselekménynek gyakorlatilag nincs esélye megülni. A születés pillanatában a megnyíló anyaméhből kisegíti a szülészorvos a „kamerát”, majd kezdetét veszi a vágta, életünkből ismert fejezeteivel. Rófusz nagyot húzott akkor, amikor csupa általános helyzetbe vezette karakterét. Az első lépések, ismerkedés a világgal, majd az iskola, az első csók, a szexualitás, a karrier, a család és gyerekvállalás, majd az elkerülhetetlen öregkor a főbb állomásai ennek az utazásnak, s a végállomás sem tartogat meglepetést.

A Ticket egyszerre felemelő és nyomasztó munka. Reveláció azoknak, akik most döbbennek rá az élet mulandóságára, arra a sok szépségre, amit alkalmasint nem is észlelünk, vagy hagyunk elsuhanni magunk mellett, s egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy már tova is szálltak az évek. Nyomasztó azoknak, akik éppen emiatt az élet rövidségével szembesülnek, s aggódva tekintgetnek vissza a múltba, a megtörténtekre. Rófusz megfigyel, igazi voyeurként nem foglal állást, már-már szenvtelenül vezet minket keresztül a stációkon, nem akar befolyásolni, így még a karakter arcát sem ismerjük meg. A légy még leszállt egy fényes tárgy mellé, sziluettje tükröződött, itt elmarad a szembesülés. Azt a valóságban éljük át.

S még egy remek koncepcionális megoldás: az idő múlásával, a növekedéssel okosan változik a perspektíva, tökéletesen lekövetve a mindenkor változó nézőpontot. A csecsemő, illetve kisgyerek még felfelé néz, számára minden óriási, később a felnőttkort elérve egyenesbe kerül a nézőpont, gyermekünk születése után pedig elkezd lefelé nézni csemetéjére új, szülőszerepében a főhős. Az öregkorral való töpörödés pedig már karnyújtásnyira kerül ettől az állapottól.

Rófusz kiváló érzékkel dramatizálta életünket. Ennyi és nem több, de szerencsére nem is kevesebb, amit e világban eltölthetünk. Ilyen tekintetben pedig csodálatos felkiáltójel is a film. Íme, ez volt, ez van, ez lesz. Rajtunk múlik, mihez kezdünk vele. S ettől válik nem csak méllyé, de megrázóan fenségessé a Ticket.

(Ticket – ff magyar animációs film, 9 perc, 2011. Rendező: Rófusz Ferenc. Gyártó: Cameofilm.)

 

mno.hu,  Kárpáti György