Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Olga pálfordulása és képernyő-képessége

Olga pálfordulása és képernyő-képessége

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Most mi a baj?

Kálmán Olga a minap egy merész ugrással átlendült a normális emberek közé. Igaz, hogy közben hátba támadta biztonságunk védelmezőit, a magyar határt felügyelő rendőröket és katonákat (hja kérem, a megszokás nagy úr!),  de ettől eltekintve végső soron ott kötött ki, ahol minden épeszű embernek lennie kell: felismerte a mohamedán bevándorlókkal érkező terrorizmus-veszélyt. S ezt a tényt kezeljük a maga helyén: Kálmán Olga megvilágosodott!

A tizenhárom halálos áldozatot követelő barcelonai terrortámadás napján Kálmán Olga a HírTV Egyenesen című műsorában arról beszélt, hogy a magyar határon elszenvedett frusztráció okán válnak terroristává a Nyugat-Európába érkezett muzulmánok.

Így fogalmazott: „A jövendőbeli terrorizmusnak melegágya lehet az… például az, hogy azok a fájdalommal teli szemű, szép arcú kisgyerekek, akik végig élték ezt az utat a szüleikkel, és végig élték azt, ami mondjuk itt a határnál, Magyarország határánál történt velük, vagy akár a Keleti pályaudvaron történt velük, hogyha továbbmentek, és bármilyen befogadótáborba. Na, őket lehet majd azt gondolom elég könnyen radikalizálni. Tehát, hogyha őbennük egy fanatikus, elmeháborodott, rossz szándékú vallási vezető fel akarja kelteni a gyűlöletet, hogy vannak rossz élményeid a keresztényekkel szemben, hogy bánt veled a keresztény Európa, hát ezeket az embereket lehet majd fanatizálni valamikor, ők lesznek majd azok a másod, harmad, akárhány generációs betelepültek.”

Mindenféle csűrés csavarás nélkül Kálmán Olga szavai azt jelentik, hogy olyan emberek érkeznek Európába, akik frusztráció hatására könnyen radikalizálhatók, netán radikalizálódnak. Olyan emberek, akik az elszenvedett sérelmeiket nem tudják megfelelően kezelni, akiknek nehézséget jelent a konfliktusok elviselése, adott esetben a szabálykövető magatartást kikényszerítő hatósággal való együttműködés, akik az efféle irányítást akadályoztatásként és bántalomként élik meg, akiknek belátása nem terjed ki a szélesebb közösség érdek- és értékvilágára, és akiknek (ezzel összefüggésben is) egocentrikus világképe rendkívül sérülékeny.

Mindközönségesen olyan emberek, akik ránk nézve veszélyt jelentenek.

Hogy Kálmán Olga felismerte a nyilvánvalót, annak tulajdonképpen örülnünk kellene. Amit most a migránsokkal kapcsolatban megfogalmazott – függetlenül attól a butaságtól, amit a nagyon becsületes magyar határvédelemről állított – tulajdonképpen egybe esik azzal, amit évek óta hangoztat minden normális ember. Jó, hogy Olgának is feltűnt.

Deviáns együttlakók

Azt sajnos nem tudhattuk meg, hogy „a fájdalommal teli szemű, szép arcú kisgyerekek” alacsony toleranciaküszöbét, rossz frusztrációtűrő képességét, s ezekből származó veszélyes személyiségprofilját valamilyen genetikai okra, valamiféle kulturális tényezőkre, esetleg szociális összefüggésekre vezeti-e vissza a tévés személyiség. Nem volna baj, ha erről is nyilatkozna, mert mi, akik nem szeretjük a gyilkos szándékkal érkező bevándorlókat, vagy gyilkos szándékúvá váló deviáns együttlakókat, amúgy élesen megkülönböztetjük az okok és következmények rendszerét.

Mi nem gondoljuk például, hogy genetikai okok miatt lenne igaza Olgának. Nem vagyunk rasszisták.

Nem gondoljuk azt sem, hogy a szociális helyzet indokolttá teheti a fegyveres harcot, a robbantgatást, fejezgetést, autós elgázolgatást. Nem vagyunk kommunisták, vagy úgy általában forradalmárok.

Ezekkel szemben azt gondoljuk, hogy erős kulturális szálakból szővik az ember személyiségét, s, az a kultúra, amely nem tanítja meg gyermekeinek, miképpen kezeljék a frusztrációjukat, nos, az a kultúra veszélyt jelent a mi békés világunkra. Az a kultúra, amelyben helyénvaló géppisztollyal intézni az istenkáromlást, amelyben elképzelhető autós gázolással szerezni útlevelet a hetedik menyországba, amelyben általában mindenféle konfliktuskezelés esetén jó megoldásának tűnik az erőszak, az a kultúra veszélyezteti a mi világunkat.

Örülünk, hogy Olga is felismerte, miféle emberek lesznek, lehetnek „a fájdalommal teli szemű, szép arcú kisgyerekek”-ből.

Az agresszió kultúrája

Tegyük hozzá, mi azt is tudjuk, hogy a kultúra igen mély kútból ered, s nem változik könnyeden. Nemzedékek hosszú sora, s rendkívül erős presszió kell ahhoz, hogy átalakuljon. Ezért élnek még magyarok a határon túlnan, ezért élnek közöttünk mindenféle vallási csoportok, mindenféle nép- és közösségtöredékek. Évszázadok kellenek ahhoz, hogy egy kultúra fellazuljon, átalakuljon, felszívódjon egy nagyobb, erősebb műveltségben.

Ezt amúgy mindenki tudja, aki kapott, s megőrzött valamit a családi, közösségi hagyományrendszeréből. Aki azonban már elvesztette a maga örökségét, aki a média látszatvilágában próbál valami értékes élethez hasonló talmiegzisztenciát összetákolni, aki a televízió műkultúrájában, pontosabban a kultúrának álcázott díszletei között létezik, az persze azt hiszi, hogy a kultúra könnyen megváltoztatható. Olyan, mint egy stúdiódíszlet.

Ezért más Kálmán Olga következtetése is. Ő azt képzeli, nyugodtan beengedhetjük hazánkba Európába ezt az agresszív (frusztrációra agresszióval reagáló) tömeget. Csak legyünk velük politikailag korrektek! Ne bántsuk meg őket! Ne mondjuk nekik, hogy éljenek úgy, ahogy mi élünk! Ne javasoljuk nekik, hogy vegyék le lányaikról, asszonyaikról a burkát, fejezzék be a klitoriszmetszést és a kövezést, szakadjanak el a sariától, és próbáljanak józan európaiak, értelmes emberek lenni! Ne mondjuk nekik, hogy monokiniben menjenek strandra, tanuljanak meg társként bánni a nőkkel, vagy, hogy élvezzék az életet! Ne mondjunk nekik ilyeneket, és akkor ők sem fognak frusztrálódni, s, ha nem frusztrálódnak, nem is ölnek meg minket. Ilyen egyszerű.

De szerintünk van ennél egyszerűbb válasz is a migráció kérdésére: Mi, normális emberek úgy hisszük, hogy az ide tévedetteknek haza kell menniük és a saját hazájukban, a saját kultúrájukban kell boldogulniuk. Máshol ugyanis nem tudnak.

…mint ahogyan arra Kálmán Olga is rájött…

(Ratius)

***

Ezzel összefüggésben felmerült egy igen fontos kérdés

Képernyőn maradhat-e Kálmán Olga?

Nem. A fenti mondatok után nem.

Egy nyílt, tudatos hazaárulás nem maradhat megtorlatlanul. Egy magyar állampolgár azzal vádolja a magyar rendőröket, határvadászokat, honvédeket, valamint természetesen a Magyar Államot, hogy háborús bűncselekményeket követ el. Bizonyítéka természetesen nincsen, legfeljebb a hozzá hasonló újságírók koholmányai. Felmérhetetlen kárt okoz, nemcsak a nézőinek a tudatos becsapásával és primitív hangulatkeltésével, hanem Magyarország nemzetközi lejáratásával is. Arról nem is beszélve, hogy az elképzelés annyira abszurd, hogy közvetlen mentális problémákat is felvet.

Kálmán Olga nem képernyőképes erkölcsileg ezen mondatok után. Az őt foglalkoztató média tulajdonosának azonnal meg kell szüntetnie a munkaviszonyát. Olyan ember, aki Magyarország alaptörvényéhez hű, vagy akár a korábbi alkotmányhoz csak, többé nem adhat neki interjút, nem ülhet le vele szemben.

A magyar közélet megtisztulásának egyik első lépése lehetne, hogy mindenki bojkottálja azt a műsorvezetőt, aki hátba támadja a kötelességüket teljesítő, esküjükhöz hű katonáinkat, akik nap mint nap az életüket kockáztatják a mi biztonságunk és nyugalmunk érdekében.

Kálmán Olga nem érdemli meg ezt a nyugalmat és biztonságot.

(Paranoid Android)

]]>http://kiettemeg.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7501) Kultúra (6) Mozi világ (440) Történelem (17) Heti lámpás (310) Politika (1582) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Sport (729) Szépségápolás (15) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Alámerült atlantiszom (142) Életmód (1) Jobbegyenes (2778) Belföld (10) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Gazdaság (702) Egészség (50) Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Autómánia (61) Tv fotel (65) Emberi kapcsolatok (36)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>