Ma 2017 október 24. Salamon napja van. Holnap Blanka, Bianka napja lesz.
Jóslat

Jóslat

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Lengyel Laci elemében van...

„Jósolni nagyon nehéz, különösen a jövőre vonatkozóan.”

Mark Twain

A fenti Mark Twain idézet a legtöbb esetben igaznak bizonyul, vannak azonban kivételek. E kivételek egyike – hol máshol – fatornyos hazánkban található. Természetesen nem lenne magyar valami, ha nem fordítva működne. A mi váteszünk ugyanis Lengyel László, aki közismerten így működik. Bizonyára rosszul rakták össze – még annak idején a „Fordulat és reform” elnevezésű marxista sufnituning üzemben.

A fiatalabbak kedvéért: a nevezett társaság a kör négyszögesítéséhez vagy a migránsok integrációjához hasonlatos, nehéz feladatot akart megoldani. Működő szocialista gazdaságot szerettek volna. Ami fogalmilag lehetetlen, hiszen a szocialista és a működő fogalmai kizárják egymást. Mert például, mint tudjuk, a kommunista geometriában a háromszög szögeinek összege is kevesebb mint 180 fok, mert a többit ellopják. A dolog nem is sikerült, viszont – tán éppen ezért – a munkában résztvevők az igazi szakértelem bélyegét viselik magukon halálukig.

Lengyel kedvenc elfoglaltsága, hogy különböző események kapcsán jóslatokba bocsátkozik. Ezeknek azonban rendre az ellenkezője szokott bekövetkezni, így végül tökéletesen alkalmas a Püthia szerepére, csak jóslatait fordítva kell értelmezni. Delphoiban állítólag vulkanikus gázokat lélegzett be a jósnő, miközben egy háromlábú aranyszéken ült, és a füst hatására esett transzba és látta meg a jövőt. Hogy Lengyel mit szív és min ül közben azt nem tudom, de kijelentései roppant informatívak így is. Persze – mint a jóslatok általában – ezen kijelentések is gondos, tudományos mérlegelést igényelnek.

Rövid módszertani útmutató következik.

A jeles augur kijelentései nem egyenértékűek. Vannak az állító kijelentések, például: „Bajnai lesz az ország következő miniszterelnöke.” Ezek csökkent értékűek, hiszen nem derül ki, hogy mi fog történni, ki lesz a miniszterelnök, csak az, hogy ki nem. Persze ez is nagy segítség a jövő értelmezésénél. Sokkal fontosabbak a tagadó kijelentések, például: „Nem hiszek abban, hogy az MSZP eltűnik.” Mert ezekből azt tudjuk meg, hogy pontosan mi fog történni, esetünkben tehát az MSZP-nek annyi. Ez már komplett, igazi jóslat, Schrödinger macskája megdöglött. (Optimistáknak és állatbarátoknak: életben maradt)

Miután hősünk, a fordított Kasszandra, hosszas interjút adott a HVG című kiadvány számára, melyben a belpolitika lehetőségeit és helyzetét elemezte, a szegedi csoda elmúltával, és kijelentéseket fogalmazott meg a libsizmus poszt-botkai lehetőségeire nézve, számunkra is tér nyílik betekinteni a belpolitikai jövőbe. Alább markáns kijelentéseit és azok értelmezését vesszük szemügyre a fenti módszertan alapján.

„ÖNMAGÁBAN NEM LEHET, NEM IS KELL EGY MEGVÁLTÓT TALÁLNI, KELL EGY KÖZÖS ELLENZÉKI ÁRNYÉKKORMÁNY ÉS EGY KÖZÖS ELLENZÉKI PROGRAM IS.”

Tehát az ellenzéken csak egy megváltó segíthet és nem kell árnyékkormány. Botka – az eredetileg tervezett megváltó – sajnos hamisnak bizonyult, hiszen miután párttársai kísérletileg megfeszítették, nemhogy harmadnapra, de a dolgok jelen állása szerint az utolsó ítéletre sem fog feltámadni. Szegeden temetik majd, síremlékén az „Örök ígéret” felirattal.

„NEKEM AZ A DOLGOM, HOGY AKÁRKI LESZ ITT, LEGYEN ALTERNATÍV KORMÁNYPROGRAM ÉS ÁRNYÉKKORMÁNY.”

Nem lesz tehát kormányprogram, sem árnyékkormány. Ez mondjuk nem hír, eddig sem volt. A kormányprogram már 2014-óta kézen van és unalomig ismert. Megszüntetjük a korrupciót, fejlesztjük az oktatást, esélyegyenlőséget teremtünk, fizessenek a gazdagok.

Csak arról nem szól a fáma miképpen.

Például, mikor az ellenzék összes pártja a többkulcsos jövedelemadóról és a minimálbér adómentességéről lamentál, azt az egyet nem hajlandók elárulni, hogy hol húzódna majdan a magasabb kulcs határa. Minden számítás arra utal ugyanis, hogy valahol a jelenlegi átlagbér környékén. Tehát nem a „gazdagok” fizetnének, hanem a sokat emlegetett „középosztály”, ha egyáltalán van még olyan. A gazdagok megadóztatása pedig soha, sehol, senkinek nem sikerült, kivéve tán Lenin elvtársat, bár nála az adóbehajtás némileg sajátosnak volt nevezhető.

„SZÉL NYOLC ÉVE OTT VAN A POLITIKÁBAN ÉS A PROGRAMJA, HA VAN, MÉG BUDAPESTET SE NYERI MEG.”

Ezek szerint, Szél Berni komoly esélyekkel rendelkezik. Pedig szegénynek egyre gondterheltebb az orcája attól a lelki tehertől, melyet Damoklész atomerőműve okoz, mely kíméletlenül függ a feje felett.

Amúgy az LMP még jól is jöhet ki az MSZP bomló teteme fölött folytatott zsákmányszerző háborúból, besöpörve az antiorbánista szavazók egy részét. Ezután Berni – a szokásaiknak megfelelően – társminiszterelnök lesz, ha megnyeri a választásokat, mi pedig testületileg fújhatjuk a szélkereket szélcsend esetén. Végre valami összehozza a nemzetet. A pártot pedig átnevezik LMSA-ra (Lehet Más a Schiffer András) Hogy ki lesz a miniszterelnök-társa az még nem tudható – Lengyel nem nyilatkozott ez ügyben –, de talán a szokás hatalmánál fogva, a lódoktor.

Több jóslat is elhangzott még, melyekre helyhiány miatt, nem térek ki. Mazochista hajlamúaknak javaslom a teljes cikk elolvasását és értelmezését a fenti módszertan alapján. A lengyellászlói értelemeben vett futurológia szerint ez vár hát ránk. Készüljünk fel, ki-ki a legjobb tudása szerint, hogy emelt fővel viselhessük el sorsunkat.

]]>http://aristo.pestisracok.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Szépségápolás (15) Heti lámpás (133) Politika (1560) Vetítő (37) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (484) Tv fotel (65) Életmód (1) Magyar millenium (1220) Irodalmi kávéház (395) Tereb (125) Gasztronómia (538) Nagyvilág (1550) Mondom a magamét (1994) Autómánia (61) Alámerült atlantiszom (142) Rejtőzködő magyarország (170) Mozi világ (453) Egészség (50) Jobbegyenes (1147) Flag gondolja (30) Világ história (914) Sport (724) Kultúra (2) Gazdaság (588)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>