{...} ugyanis „abban a téves feltevésben volt, hogy akkor is bejelentkezhet állandó lakosként az adott lakcímre, ha életvitelszerűen nem tartózkodik ott”.

Mindenképpen érdekes történet ez így. Ami legelőször eszébe ötlik a jogban járatlan laikusnak, az a következő tétel: a jog nem ismerete nem mentesít a büntetés alól. Ám érzi a laikus, hogy ez így sántít kicsit, hát utánanéz a dolognak. A katolikus lexikonban ez áll:

„A róm. jogból származó ősi kánonjogi elv szerint általában a tény nem tudása mentesít, a jog nem tudása nem mentesít a kötelezettség alól.”

Ez így rendben is van már. Kicsit tovább kutakodva rábukkan a laikus a Leszkoven ügyvédi iroda honlapjára, amelyen a következőket olvashatja: „A törvény nem tudása nem mentesít a kötelezettségek alól – szoktuk a laikusoknak mondani. Miért van akkor, hogy a rossz szokás (gyakorlat) mégis – már-már úgy tűnik – mentesít, még akkor is, ha a kialakult gyakorlat egyértelműen törvénytelen? Olyan, mintha egy régi bírósági párbeszéd köszönne vissza:

– Tehát beismeri, hogy a panaszost a földhöz vágta, ütötte, rugdalta? - kérdezi a bíró a vádlottól.

– Igen -feleli a vádlott. - De kérem kegyes figyelembe venni a büntetés kiszabásánál, hogy nekem ez megrögzött szokásom, ha valaki megharagít.”

És ez is rendben van. A laikus úgy érzi, fel van immár vértezve annyi tudással, hogy állást foglaljon az ügyben. Vagyis hogy Joav Blumnak megrögzött szokása bejelentkezni különböző ingatlanokba, ha ezen bejelentkezéssel anyagi haszonra tehet szert. S bár ezzel ténylegesen megvalósít bizonyos bűncselekményt, ám a bírósági gyakorlat ezt figyelmen kívül hagyja – s ezzel egyszers­mind figyelmen kívül hagy a bíróság egy ősi római jogelvet. Ugye, első látásra ennyi a történet lényege, s mindez nem is tűnik túl bonyolultnak. Ugyanakkor mégiscsak felvetődik néhány kérdés, mindenekelőtt magával a bűnnel kapcsolatban. Nevezetesen: valóban bűncselekmény bejelentkezni valahová, ahol az ember nem lakik életvitelszerűen? Rendben van. De mi van akkor, ha mondjuk az ember még kiskorú gyermeke kimegy külföldre tanulni? Akkor ki kell jelenteni az ember kiskorú gyermekét a szülői házból, máskülönben fennforog a bűncselekmény? Nem valami hihetetlen nagy marhaság ez így?

De. Ez így hihetetlen nagy marhaság. Életszerűtlen, nyakatekert ostobaság. Vagy másképpen szólva: tőrőlmetszett jogászkodás. S akkor máris itt a lényeg - kis utánajárással bárki megtalálja:

„Ius Naturale: Természetjog. Azért természetjog, mert az ember természetébe van írva. Mindenütt érvényes, változtathatatlan erkölcsi alapelveket tartalmaz. A Tízparancsolat lényegében ezeket rögzíti (…). A tételes jog ezekkel nem kerülhet szembe, különben igazságtalan lesz.”

„Ius pozitivum: Tételes jog. Amit a törvényhozó vagy annak szerve alkot. A jogpozitivizmus (szubjektivizmus, Hegel, Hobbes) teljesen emberközpontú. Természetjogot nem fogad el. Minden jog normája maga az ember, aki minden korlát lebontására törekszik. Ez a jogelmélet vezetett a politikában a liberalizmushoz, a gazdaságban a féktelen kapitalizmushoz, nemzetközi szinten pedig az imperializmushoz.”

Nos hát, itt vagyon leírva, itt vagyon felróva Joav Blum izraeli üzletember bűnössége és ártatlansága egyszerre. Joav Blum izraeli üzletember nem bejelentkezni szeret megrögzötten általa nem lakott ingatlanokba. Joav Blum izrae­li üzletember értéktelen ingatlanokat szeret értékesekre cserélni, hogy aztán állami segédlettel és állami pénzből ez utóbbi, értékes ingatlanokon úgynevezett befektetéseket eszközöljön. S mindezért a pozitivista jogfelfogás alapján soha nem lesz elítélve, sőt! Korunk mindenütt jelen lévő, állandó története ez. Jared Diamond így írja le a lényeget az Összeomlás című, nagyszerű művében:

„Az amerikai vállalatok azért vannak, hogy tulajdonosaiknak pénzt termeljenek: ez hozzátartozik a kapitalizmus működési módjához. Következésképp a vállalatok vezetőinek minden olyan költséget kerülniük kell, ami nem a profitot szolgálja. Az ilyen értelemben vett takarékosság nem csak a bányaiparban kötelező. A sikeres cégeknél különbséget tesznek a fennmaradáshoz szükséges költségek és az erkölcsi kötelességből vállalt költségek között. A környezetvédők és az üzleti szektor közti feszültség nagy része abból fakad, hogy ezt a különbségtételt az előbbiek nem vagy csak húzódozva fogadják el. Pedig vállalatvezetőktől sokkal reálisabb azt várni, hogy könyvelőkhöz vagy ügyvédekhez, mintsem hogy egyházi személyekhez hasonlóan viselkedjenek.”

Íme, a végső igazság. S bár Diamond itt kifejezetten a környezetvédelem aspektusából elemzi a helyzetet, Joav Blum és a velencei kaszinóváros esetében az az aspektus is fontos, és nem hagyható figyelmen kívül. Joav Blum a Ius Naturale szerint bűnös. A Ius Pozitivum szerint valószínűleg nem. Ez pedig úgyis majdnem mindegy. A végén úgyis mindnyájan beledöglünk ebbe a nagy-nagy szabadságba.