Iszonyú dugó lesz az M7-en Balaton felé. Jön az utolsó nyári hétvége, még egyszer nekiindul majd mindenki, hogy erőt gyűjtsön a továbbiakhoz.

A továbbiakról kellene beszélni.

És itt húzódik a senki földje.

Fárasztó és kiábrándító erről még gondolkodni is, nem hogy szólni róla. Fárasztó és kiábrándító, mert már amikor belefog az ember, akkor tudja, feleslegesen teszi. És a feleslegesség tudata nagyon rövid ideig szórakoztató, s csak kamaszkorban, nagyon kicsike szobákba visszahúzódva.

Amikor szó kerül mégis a továb­biakról, olyankor a szemben álló fél úgy képzeli, hogy mindent, de mindent vissza kell csinálni. Vissza kell majd állítani az „eredeti”, a „magától értetődő”, a „maga természetességénél fogva ideális” állapotokat, a jó, derűs, szép, demokratikus, szabad, ideá­lis, piacbarát, nyugatos és polgárosult, Orbán előtti állapotokat.

Az ország másik része – és a közéletbe egyáltalán még beleszólni akarók minősített többsége – szerint viszont nem voltak ilyen állapotok. S mindaz, ami ideálisnak, szépnek, jónak, demokratikusnak, szabadnak, nyugatosnak és polgárosultnak tűnt oly sok évtizedig, kifulladóban, megszűnőben van, és valami mást kell a helyébe kitalálni.

Igazi istváni dilemma előtt állunk: maradunk a réginél, vagy keresztülviszünk az országon valami újat. A régi: haldoklik. Fuldoklik önnön ürességétől, önnön felsőbbrendűségébe vetett hitétől, lapos és elviselhetetlen cinizmusától, kulturális sivárságától, a tömegember leírhatatlan primitívségétől, a fogyasztás brutális önpusztításától, a „szabad” piac vérszívó kegyetlenségétől, a demokrácia ocsmány médiadiktatúrává züllesztésétől, az állandó hazugságtól, a szabadság rút gnómmá korcsosulásától, a felelősségvállalás, az erő, a tekintély, a hit, a valóban természetes alá- és fölérendeltség hiányától.

Megöli a régit az istentelenség, de utolsó leheletével is azt fogja kiáltani: „Hajrá, Pussy Riot!” – és a legutolsó Pride-menetelésen fog összecsókolózni a rút elmúlással.

Az új: még nincsen sehol. Illetve már mindenütt jelen van, de még sehol sem látszik. Belebújt fiatalok eszébe és szívébe. Még nem tudják, nem is sejtik, csak érzik: ennek így vége van. És ez a sejtés a legfontosabb. Lehet, hogy megmentik majd a világot, lehet, hogy még rosszabbat tesznek majd, és ezáltal ők fogják siettetni a végső pusztulást. De már semmi sem maradhat a régiben, ez az egyetlen bizonyosság. És mondjatok, hazudjatok bármit, a szellemet többé nem lehet visszagyömöszölni a palackba. És az okosok tudják ezt, még akkor is, ha a másik oldalon állnak. Spiró mondta a napokban: „A jó hírem az, hogy Nyugat-Európában ugyanolyan hülyék élnek, mint bárhol és bármikor másutt. Ők is csak emberek. A hülyeségtől itthon egyáltalán nem vagyok elszigetelve, éppen ettől látom, mi folyik Nyugaton – meg tőlünk keletebbre. Nem mások a problémák Nyugaton, csak civilizáltabban vannak eltakarva, és egyelőre szélesebb rétegeknek élhetőbb az életük, de gyorsan romlik a helyzet ott is. A rendszerhiba megvan, akadnak, akik ott is látják, és ugyanolyan tehetetlenek, mint kétszáz éve mindenki mindenütt.”

Erről van szó. Csak a rendszerhibáról való gondolkodás luxusa nem adatik meg mindenkinek. S aki nem tartozik a kiválasztottak közé, mindjárt parazsat gyűjt a fejére, ha rendszerhibáról elmélkedik.

Ezért olyan szép, férfias feladat mégis ezt tenni.

Ez ma az emberhez méltó gond. A többi: Pussy Riot. Meg meleg büszkeség. Hiszti. És tömény, legtöményebb hazugság.

A régi világ papjai – akik a régi világ szellemi-lelki hajótöröttjei egyben – mostanában felettébb szeretnek István királyra hagyatkozni. Mondván, államalapító királyunk döntött a Nyugat mellett, odakötötte az országot, és a jelenlegi „kurzus” készül eloldani, de legalábbis lazítani ezt a kötést.

Hát jó. De azért legalább most, István király ünnepén jegyezzük meg, de ne halkan: Vajk azért lett István, hogy a római keresztény világhoz kösse országát. S Imre herceg vesztével ezt az országot egyenesen Máriának ajánlotta fel.

Hol van most a római kereszténység, hol a nyugati keresztény világ?

Mutassátok meg, szerencsétlenek, nyomorultak, farizeusok! Mutassátok, és mi azonnal abba az irányba fordulunk!

Persze akkor ti majd a kereszténységünket fogjátok felhozni legfőbb bűnünknek. Hiszen már most is ezt teszitek. Kereszténységünk tinektek a kirekesztettségetek bizonyítéka. Pedig hát…

És ez a pedig hát, ez megint csak a senki földje. Semmi kedvem kimerészkedni oda, újra és újra, a semmiért. Maradjon csak ennyi:

„Ha valaki a keresztény vallás megtartását elhanyagolva és hanyag ostobaságtól megátalkodva az ellen bármi vétséget követ el, a vétek természetének megfelelően ítélje meg a püspök az egyházi törvények szabályai szerint. Ha pedig ellenszegüléstől indíttatva a reá rótt büntetést vonakodnék nyugodtan elviselni, ismét ugyanazon büntetéssel fegyelmezzék, és ezt megismételve összesen hét ízben. És ha mindezek után is konoknak és makacsnak találtatik, adják át a király bíróságának – tudniillik mint a kereszténység védelmezőjének.”

Ez István király törvénye. Megtartani már nem lehet, hiszen meghaladta az idő. De emlékezni lehet rá. Hogy eszünkbe jusson az is, az idő mást is meghalad.

Például ezt a világot.

Bayer Zsolt – magyarhirlap.hu

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu