Az MSZP-ÖSSZEFOGÁS-KORMÁNYVÁLTÁS akármipárt az igazi megújulás útjára lépett. De most már tényleg. Sőt, az egész baloldal magára látszik találni. Ahogyan a Mesterházy meg is mondta az elején. Rajta van a plakáton. A változás elkezdődött.
március 2014
-
-
Bayer Zsolt: Kóka utazik
Kóka János elutazott Szaúd-Arábiába. Kóka János akkor utazott Szaúd-Arábiába, amikor Orbán Viktor. Kóka János – bár elmondása szerint nem a miniszterelnök szűkebb stábjával – az Orbán Viktort kísérő százhúsz fős delegáció egyik tagjaként utazott Szaúd-Arábiába.
2014 március 30. -
Hazai pálya - 2013-2014 - NB I. 22. forduló
A magyar bajnokság 22. fordulójának rangadóját a DVSC nyerte meg, a nagyon gyenge tavaszt produkáló Videotonnal szemben, így már 8 pontos előnnyel vezeti a tabellát. Kimondhatjuk nyugodt szívvel, hogy bizonyosan eldőlt a bajnoki cím sorsa.
2014 március 31. -
Komisz kampány
Egy kiegyensúlyozott szombat és egy ideges vasárnap. Így lehetne összevetni a békemenetet és a miniszterelnök kampánybeszédét a másnapi ellenzéki demonstrációval.
2014 március 31. -
Bencsik András: Szombat, Kossuth tér, 13 óra
Ez lesz a legfontosabb menet. Mert most nem csak védünk, hanem már építünk. Egy újabb négyéves korszakot építünk fel, a hozzá vezető utat s a hitet, hogy sokan vagyunk és elegen, hogy Magyarország soha többé nem téved vissza, a posztkommunizmus mocsarába.
2014 március 31. -
Lovas István - Az Európai Unió a fasizmus és az antiszemitizmus mellett
Amikor olvasóink ezt a cikket kezükbe veszik, egészen biztosan megjelenik legalább egy olyan tudósítás a világsajtóban, amely a magyarországi szélsőségesség, idegengyűlölet, kirekesztés, rasszizmus, cigányellenesség és antiszemitizmus Európát fenyegető veszélyére figyelmeztet, a legsötétebb képet felrajzoló színekkel.
2014 március 31.