A Nemzeti Bajnokság 23. fordulójának rangadóján a Győr 1:1-es döntetlent ért el a Videotonnal szemben, míg a második helyen lévő MTK hazai pályán szenvedett vereséget a Haladás csapatától. A Fradi ismét négyet rúgott a Puskás Stadionban.
április 2013
-
-
Antidogma - Korunk totalitarizmusa: az atlantizmus
Az atlantizmus korunk európai társadalmainak uralkodó ideológiája, és noha kétségtelenül a legnagyobb hatással van közös sorsunk alakulására, mégis alig beszélnek róla nyíltan. Talán nem véletlenül, hiszen azok, akik a kiszolgálóivá szegődtek, egyáltalán nem lehetnek büszkék önmagukra.
2013 április 15. -
Kritika - Feledés
Tudja-e a kedves olvasó, mi számít aggasztó előjelnek egy éppen moziba kerülő film esetén? Például az, ha a sajtóvetítést egyetlen nappal a bemutató előtt tartják meg. Ilyenkor a magamfajta óhatatlanul is arra gyanakszik, hogy ennek bizony komoly oka kell legyen.
2013 április 15. -
Kierkegaard, Marx és a három áruló
Nagy talány, hogy miről is tud vitatkozni Heller Ágnes és Bauer Tamás Paul Lendvaival. Illetve, hogy mennyi szót érdemel mindez. De mivel mindenki hosszasan hozta e nagy hírt, mi sem mehetünk el mellette.
2013 április 15. -
Ó, azok az indiános filmek… - A barbár
A minap az egyik tévéadón belefutottam A barbár című filmbe. Elég sötét film, de érdekes témát vet fel: a vikingek és az indiánok találkozását. Ma már nem csak legenda, hanem történelmi tény, hogy Kolumbuszt bő félezer esztendővel megelőzték az északi népek harcosai.
2013 április 16. -
L. Simon László blogja - Politika és könyvszakma: együtt az e-könyvekért
Április 3-án egy, az e-könyvekkel kapcsolatos szakmai programot nyitottam meg az Örökség Kultúrpolitikai Intézet felkérésére.
2013 április 16. -
Bayer Zsolt: A halálos kánon
„A modern igazságszolgáltatás és végzői szégyellik, hogy büntetnek, bár ez még mindig nem zárja ki a buzgóságot; ez a szégyenérzet szüntelenül növekedik; ez az a seb, amely körül a pszichológusok és az erkölcsi ortopédia kishivatalnokai nyüzsögnek” – írja Foucault.
2013 április 16. -
Fradista szemmel - Nem elég
Rendhagyó módon a mostani Fradista szemmelben két mérkőzés tapasztalatait írom le, hiszen a hétvégén a Siófok gárdáját fogadtuk a Puskás Ferenc Stadionban, ahol bár voltak intő jelek végül boldogan vonulhattunk az öltözőbe, illetve a hó helyzet miatt elmaradt Honvéd elleni találkozót kedden pótoltuk be, ahol viszont már kevés okunk volt örülni.
2013 április 17. -
Miért téved a baloldal?
Olvasgatva egy a Népszabadságban megjelent cikket – amit az E14 honlapja is közölt – az ember sokadjára is elgondolkozik azon, hogy mi is jár egyes baloldali "értelmiségiek" fejében.
2013 április 17. -
Bogár László: A pénz misztériuma
A már öt éve tartó globális válság legutóbbi fejleményei a pénz misztériumának újabb elemeit világították meg.
2013 április 17.