Arról a két világról beszélek, amelyben élünk egymás mellett, ők és mi. Tudom, ilyenkor szoktak mindjárt felháborodni, hogy aki „ők és mi”-ben gondolkodik, beszél, az megosztja a társadalmat. – Megosztó! – kiabálnak, de pontosan tudják, ez a két világ létezik.
február 2013
-
-
Balczó Zoltán: Szimpátiában a biztos első hely fontos megerősítést jelentett
A napokban jelent meg a Belvedere Meridionale kiadó gondozásában a Racionálisan Lázadó Hallgatók első tanulmánykötete. - interjú Balczó Zoltánnal.
2013 február 25. -
Török Gábor elemez - Nem jó, de jobb
Néhány alkalommal már jeleztem a „nagy politikusi beszédek” elemezésével kapcsolatos szkepszisemet. Téved, aki azt hiszi, hogy ezek a beszédek önmagukban bármit is eldöntenek, meghatároznak, hogy elhangzásuk után bármi is egy csapásra megváltozna.
2013 február 25. -
Leporolt filmek - 8 mm
Sétáltunk hazafelé a mozi után, nyomasztó volt a csönd. Nem szóltunk egymáshoz csak mentünk a a nyírkos éjszakában. Az eső átláthatatlan fátylat vont az útmenti lámpák köré, a reklámtáblák álmosan pislogtak, s a távolban dudaszó hallatszott.
2013 február 26. -
Johnny Rotten a Sex Pistols énekese monarchista?
Aki hallja a Sex Pistols vagy a Johnny Rotten (született: John Joseph Lydon) szót a legkevésbé gondol arra, hogy a monarchia mellett lenne, pedig minden jel szerint ez az ábra.
2013 február 26. -
Antidogma - Fanatikusok: egyiknek kopp, másiknak hopp
Kinyírták az amerikai haderők legeredményesebb mesterlövészét. Legszebb az egészben, hogy Chris Kyle nem a „hőstettei” iraki színhelyén hagyta ott a fogát, hanem saját hazájában,{...}
2013 február 26. -
Az edényből kicseppenő nektár – 2.
Az ősi időkben történt… Amikor még ember nem is élt a Földön. Amikor a dévák és az aszúrák összecsaptak. A világosság és sötétség világkorszakokon átívelő örök harca ez…
2013 február 27. -
Lakat T. Károly: Kell ott fenn egy Császár – 3.
{...} a zöld-fehérek újonca Albert Flórián élete első NB I-es bajnoki meccsén kétszer is a hálóba talált. Ilyen bemutatkozás csak a mesében, meg a Fradiban létezik.{...}
2013 február 27. -
Szocik rezsire
Mesterházy Attila pilledten ébredt, rutinból megsimizte Ron Werber bájos buksiját, aztán szólt megértő nejének: reggeli után szívesen lenne újra miniszterelnök-jelölt!
2013 február 27. -
Heti Sci-fi - Itoh Project: Harmónia
A jövő mindig is érdekelte az embereket. Elsősorban mindenki belelátni szeretne, hogy megtudja, milyen sors vár majd rá, azonban ez kivitelezhetetlen, így marad a képzelgés, a következtetés, illetve a jelenkor aktuális helyzetéből kiinduló elméletek felállítása.
2013 február 28.