A liberalizmus sosem volt összefüggő eszmerendszer. Csak némely anyagias politikai ügy, az egyén korlátlan szabadságában való hit, illetve a hagyományos közösségekkel szembeni bizalmatlanság rendezte egybe szószólóit. Jelenleg (idehaza és többnyire Európa-szerte) három iskola működik.
december 2011
-
-
Gyámság erőnek erejével
A Fidesz magabiztosságából ez év végére már csak a nagyképűségük maradt meg. (…) A trendfordulót 2012 végére teszem. Addigra a fideszesek annyira szégyellni fogják magukat, hogy még az utcára sem mernek majd kimenni. – Ezt nyilatkozta Mesterházy Attila pár nappal ezelőtt.
2011 december 30. -
Évértékelő
Az év utolsó napján mindenki igyekszik megvonni egy mérleget, mit csinált jól és mit csinált rosszul a hátunk mögött hagyott esztendőben. Milyen terveit sikerült megvalósítani és mik azok az ötletek, elképzelések, amelyek megvalósítása a következő eszetendőre maradt. Én sem teszek most másképpen.
2011 december 31. -
Bayer Zsolt: Üzenet 2040-ből
Elmegy ez az év is. A varjú sem károg utána. Kár, hogy nem hallatszik legalább egy árva „kár-kár”. Mert nincsen felesleges év, egy sem. Csak idő kell, hogy kiderüljön.
2011 december 31.