Ma 2022 augusztus 12. Klára napja van. Holnap Ipoly napja lesz.

Lightyear

RSS

Szöveg méret

Még nincs értékelve

 

2022.06.16. (Lightyear) Ebben a tudományos-fantasztikus kalandfilmben, ami egyúttal a játékfigurát ihlető hős, Buzz Lightyear meghatározó eredettörténete, az űrhajós intergalaktikus kalandra indul egy csapat becsvágyó újonccal, no meg robottársával, Soxszal az oldalán. KRITIKA Jó mulatság, Pixar-rutinmunka. Senki sem ásítozik a szkafander alatt. Kovács Gellért És azok sem, akik a kalandorokat nézik. Ennyi év után kirajzolódni látszik, hogy mitől lesz egy Pixar-mozi zseniális, magával ragadó. A megvalósítással soha nincs probléma, mert ezek a művészek alighanem képtelenek egy bizonyos szint alatt alkotni. Mintha be lennének oltva ellene. Azonban egyértelműen kiderül a cég lassan három évtizedes történetéből, hogy amitől ők igazán nagyok tudnak lenni, az az, hogy olyan fókuszba helyezik az asztali lámpát, amely előttük nem nagyon jutott eszébe senkinek. Nos, a Lightyear esetében erről szó sincs: ezer meg egy előzménymozi létezik az animációs blockbusterek történetében (is), illetve sci-fi-akciófilmet is készítettek már családi modorban és stílusban. Ebbe a sorba állt be most a Pixar, s azt hiszem, ez a sorbaállás az, ami egy űrtörmeléknyi csalódást jelenthet az esetükben. Mert hát hiába hangzik szellemesen (ahogy ez a marketinganyagokból és a filmet indító inzertből is kiderül), hogy ez a film az a film, amelyben a Toy Story Andyje megszerette Buzz Lightyeart, az űrhajóst, s ezért szeretett volna egy őt formázó játékfigurát, a spin-off akkor is spin-off, ha a készítők szellemesen magyarázzák a termék besorolását. Viszont a Lightyear akkor is egy szórakoztató spin-off, ha a forgatókönyvet most nem feltétlenül a pixarosok bátor szíve diktálta, hanem a kereskedelmi megfontolás. A karakterek – amelyek származásukra és korukra nézve olyannyira mai módra változatosak, hogy ennél eklektikusabbak aligha lehetnének – kidolgozottak, az LMBTQ-vállalás szép és természetes, a cselekmény kellőképpen sodró és érzelmes, a látvány megszolgálja a nagyvásznat (igen, a Lightyear határozottan NEM streamingre való!), és a Pixar még mindig az a cég, amelynek koponyái olyan cukiságokat találnak ki (gondolok itt elsősorban Soxra, a segítő robotmacskára), akik megérdemelnének akár egy másik spin-off-filmet is. (De ezt most nem bátorításnak szántam ám!) Angus MacLane régi csapattag a Pixarnál (a Burn-E és A kis krumpli című rövidek direktora és a Szenilla nyomában társrendezője), igaz, ez az első önálló rendezése, ám pontosan tudja, hogyan kezelje a kapcsolódásokat a Toy Story-franchise-hoz, mikor idézzen meg klasszikus sci-fiket, s legfőképpen az megy neki, hogy a Lightyear minden kimunkált másodpercével biztosítsa afelől a befogadót, hogy ha nem is csodát kínál, ha most nem is lövi ki a közönséget a végtelenbe és tovább, lehengerlő magabiztossággal használja a tudományos-fantasztikus zsáner legdivatosabb mai elemeit, s idézi a műfaj klasszikusait. Úgy, hogy műve önálló produkcióként is megállja helyét – és biztosak lehetünk abban is, hogy a vetítés után újabb gyerekek nyaggatják majd a szüleiket, hogy nekik is lehessen a filmhez kapcsolódó akciófigurájuk.   100 perc, amerikai

 

A teljes cikk elolvasható itt: ]]>http://www.vox.hu/newvox/?p=20285]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (6238) Belföld (8) Vetítő (30) Történelem (15) Szépségápolás (15) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Tereb (141) Jobbegyenes (2381) Mozaik (83) Mozi világ (440) Egészség (50) Titkok és talányok (12) Tv fotel (65) Nagyvilág (1464) Heti lámpás (260) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (513) Gazdaság (667) Sport (729) Gasztronómia (539) Politika (1581) Flag gondolja (33) Kultúra (6) Életmód (1) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>