Ma 2020 szeptember 30. Jeromos napja van. Holnap Malvin napja lesz.
ef1b1f3e41941fd4c9d22fd91b40c38e.jpg

Amerikából jelentem CXXXVI. - A tárgyalótermek művészei

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Először is azzal szeretném kezdeni, hogy minden országnak megvannak a saját bírósági törvényei, amelyek a tárgyalóteremben való fényképezést, filmezést szabályozzák. Én csak az amerikai helyzetről számolnék be nektek.

Ha egy terembe megfelelő számú embert ültetünk, akiknek bizonyos ideig hallgatniuk kell egy előadást, vagy csendes szemlélői lehetnek csak egy eseménynek, mindig lesz valaki, aki nem csupán kockákat, meg kis virágokat rajzol a jegyzettöbjébe, hanem tanulmányozni kezdi a többiek arcát, arckifejezését, mimikáját és pillanatok alatt tökéletes portrét kanyarít a lap szélére. Így hát, azt is mondhatjuk, hogy tárgyalótermi rajzolók a kezdetektől fogva vannak. Hogy mikor vált szakmává? Talán pontosan akkor, amikor az első képet jó pénzért eladták a helyi újságnak.

Hosszú évekig az emberi kézügyességnek nem volt konkurenciája, ám a fényképezőgépek megjelenésével egyeduralmuk kicsit megingott, ám a szerencse is a rajzolók Istenadta tehetsége mellé szegődött. A korai kamerák hatalmasak voltak, felállításuk, mozgatásuk nagy helyet, elékészületet igényelt. Egy pillanatfelvétel előkészítése több percet is igénybevett. A fekete lepel mögött ügyködő fényképész, a magnézium villanása kifejezetten zavaró volt, így a kamerákat nagyon rövid idő alatt minden tárgyalóteremből, kivétel nélkül kitiltották. A fényképezőgépek azóta hatalmas fejlődésen mentek keresztül, de a vaku továbbra is zavaró maradt, ugyanígy a fényképész mozgása.

Ugyanezen a fejlődésen a filmkamerák is keresztülmentek. A kerekeken guruló hatalmas jószágok lassan vállon hordozható kamerákká, később kézikamerákká szelidültek, manaspág pedig a tenyerünkbe is elférnek, ahogy a mobiltelefonok is alkalmasak jómínőségű képek készítésére, s ez újabb problémát vet fel. A tárgyalótermekbe becsempészett képrögzítő eszközök problémáját.

Álljunk meg itt egy pillanatra és foglalkozzunk kicsit a tárgyalóterem pszichológiájával. David Souter, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának Elnöke annak idején azt mondta, "kamerákat a tárgyalóterembe csak a holttestemen keresztül". Nem véletlenül fogalmazott ilyen keményen, hisz a médiatörvény előtt bizony több olyan eset is volt, amikor a kamerák bejutottak tárgyalásokra és hatalmas bonyodalmat okoztak.

Az 1935-ös, híres  Lindbergh bébi ügy az első, melyet a történészek mérföldkőként emlegetnek. Bruno Hauptmann-t vádolták azzal, hogy elrabolta és megölte a polgári repülés hősének, Charles Lindbergh-nek 18 hónapos kisfiát. A tárgyalóteremben rengeteg kép  és jónéhány televíziófelvétel is készült a vádlottról. A hosszas, sikertelen nyomozás után és a bűntett brutális volta miatt a közvélemény nagyon szeretett volna tettest és méltó bűntetsét látni, a nyomás hatalmas volt. A képek, felvételek mindenütt megjelentek, s a felvételek alatti szövegek, alámondások mindenütt azt sugallták, "nézd ezt az arcot, ő a tettes, látszik a szemében". Megszületett az ítélet. Villamosszék általi halál, melyet végre is hajtottak.

Ma már szinte mindenki biztos benne, a média és a közvélemény nyomása, valamint más tényezők is közrejátszottak a bíróság döntéshozatalában, és Hauptmann-nak semmi köze nem volt a Lindbergh bébi elrablásához. Ártatlanságát a halála előtti utolsó pillanatig vallotta is. Az összesküvés-elméleteknek se szeri, se száma az üggyel kapcsolatban. Akit érdekel, egy könnyed rákereséssel rengeteg anyagra bukkanhat az Interneten. A tény azonban az, hogy ettől kezdve mindenütt törvények szabályozták a média jelenlétét a tárgyalótermekben.

Az OJ Simpson per esetében például jelen voltak a kamerák, de az esküdtszék tagjainak arcát nem mutathatták. Amennyiben mégis valaki felismerhető volt a képeken, felvételeken, szolgálatából azonnal elbocsátották.

S ha már a pszichológiánál tartunk, a fényképezőgépek, kamerák jelenléte lelkileg is zavaró, mint a bíró, az ügyvédek, az esküdtszék, a vádlott és a szemtanúk számára is. A legtöbb ember számára a nyilvános szereplés feszélyező tényező, megváltoztatja az alapmagatartást, modorosságot, színjátékot vált ki, tudat alatt is. S akkor még nem beszéltünk az olyan emberekről, akiket viszont épp a közszereplés mozgat. S itt akár magukról a vádlottakról is lehet szó. Ez akár még nagyobb kalamajkába is keverheti őket, mert személyiségzavaruk a szereplésvágy miatt még erősebb lesz, így a bírák nem kapnak valós képet. Mások épp bezárkóznak, s még kevesebbet lehet kíhúzni belőlük a kamerák kereszttüzében.

Az esküdtszékben való részvétel bizalmi feladat minden amerikai számára. Amennyiben az ott megjelenés veszéllyel járhat, az emberek elvesztik bizalmukat a bíróság intézményében. Senki nem szeretné, ha egy maffiavezér tárgyalása során az alvilág fogságába kerülne saját maga, vagy valamelyik családtagja, ha ezzel zsarolnák és becstelen döntésre kényszerítenék. Ugyanezt sem a bíró, sem az ügyvédek nem szeretnék. Vagyis a kamerák kitiltása nem a vádlottat, a bűnöst védi, hanem a döntéshozatal többi szereplőjét.

Összegezve azt mondhatjuk, az USA minden államnak megvannak a saját törvényei a tárgyalótermi médiával kapcsolatban, s egyes esetekben maga a bíró dönt arról, beengedi-e a televíziót, a sajtót vagy sem. "Könnyebb esetekben", amilyenek a sztárok perei, lásd a legutóbbi esetben Lindsay Lohan pere, természetesen ott volt a média, láttuk a kishölgy viselkedését a tárgyalóteremben, ám ennek a tárgyalásnak is voltak pillanatai, amikor tilos volt a közvetítés.

A tárgyalóterem művészei technikai fejlődés ide vagy oda, maradnak, mindig lesz munkájuk, bár foglalkozásuk nem könnyű. Vannak időszakok, amikor szinte semmi nincs, majd jön egy nagy per, s ilyenkor napi 4-12 rajzot is vár a megrendelő, ám jól is fizet. Egy tökéletes munkáért akár 400 dollárt is fizet egy-egy újság, televíziócsatorna. Ilyenkor szorgalmasan kell dolgzoni, mert jöhetnek hónapok munka nélkül. Állandóan utazni kell, családot hátrahagyva, ahová a munka hív. S hiába a tehetség, objektívnek kell lenni. Aki érzelmeket visz a munkába, a rajzokba, nem szállhat versenybe.

S aki mindezek után is elhivatottságot érez ez iránt a munka iránt, az kövesse ezeket a lépéseket:

1. Készítsen egy portfoliót a munkáiból.

2. Írjon önéletrajzot, s ezt juttassa el az ország minden tárgyalótermekből közvetítő TV, kábeltévé, újság, hírlap, magazin megfelelő osztályára. Néha elevenítse fel a jelentkezést, hogy neve mindig frissen hasson.

3. Csatlakozzon az újságírók szövetségéhez. Elég egeytlen jó referencia és máris megvan a siker.

4. Az internetes hírportálokkal is vegye fel a kapcsolatot.

5. Amerikában hagyománya van a Court TV, Investigaton TV csatornáknak (tárgyalótermi, nyomozásokkal foglalkozó csatornák). Ismerkedjen meg a producerekkel, mert itt is van lehetőség.

6. Állandóan gyakoroljon, rajzkészségét fejlessze, finomítsa.

Akit pedig érdekel egy tárgyalótermi művész blogja, ]]>IDE ]]>kattintson. Aki pedig szeretne bővebben, évszámokkal, eseményekkel kiegészítve olvasni a média tárgyalótermi történelmével ]]>EZT]]> az oldalt látogassa meg.

Garbutt Katalin
]]>http://tinkmara.freeblog.hu/]]>

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Vetítő (37) Kultúra (6) Tereb (140) Nagyvilág (1452) Életmód (1) Gasztronómia (539) Tv fotel (65) Alámerült atlantiszom (142) Belföld (5) Mozaik (83) Titkok és talányok (12) Politika (1571) Rejtőzködő magyarország (171) Mozi világ (440) Mondom a magamét (4819) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Történelem (14) Szépségápolás (15) Heti lámpás (243) Egészség (50) Irodalmi kávéház (490) Flag gondolja (33) Gazdaság (652) Jobbegyenes (1857) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>