Ma 2017 szeptember 25. Eufrozina, Kende napja van. Holnap Jusztina napja lesz.
149cdc10d4208851f6a843269268ed10.jpg

Halottak napjára

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Mindenszentek és Halottak napja szerves része népi életünknek. Ilyenkor már mélyen bent járunk az őszben. A sűrű felhők mögül ritkán bújik elő a nap, hamarabb sötétedik, hűvösebbek, nyirkosabbak a nappalok és az éjszakák, gyakran szemerkél az eső, s a tájat borongós köd lepi. A völgyekben, szélmentes lapályokon hajnalonta olykor talaj menti fagyok is előfordulhatnak.

Az erdők, ligetek elszórják színes lombkoronájukat, bokáig merülhetünk a frissen hullt avarba. A természet az elmúlásra, a téli álomra készül, hogy aztán kipihenve magát, tavasszal ismét megújuljon.

Őseink még sejtették, hogy a halállal nem ér véget minden, hanem csak a földi létünk fejeződik be; de életünk egy másik dimenzióban tovább folytatódik, ahol már nincs többé nyomorúság, fizikai fájdalom és szenvedés. Ők még ösztönösen hittek a mennyben és a pokolban; próbáltak mindig úgy viselkedni, hogy megmeneküljenek az örök kárhozattól, s eljussanak Isten, vagyis a megtestesült Szeretet ölelő karjaiba.
 
 
Nem a haláltól féltek, hanem a bűnös, becstelen élettől; mert érezték, hogy a mindent látó, Igazságos Bírót nem lehet becsapni, s valamennyiünket szándékaink, tetteink fényében ítél majd meg. Tudták, hogy nincs értelme a kapzsi harácsolásnak, az anyagi javak mértéktelen fölhalmozásának, mert a másvilágra úgysem vihetnek magukkal semmit, kivéve a lelkükben összegyűjtött jóságot és bölcsességet. Alaposan fölkészültek a halálra, oly formában is, hogy számot vetettek egész életükkel, s igyekeztek megbánni vétkeiket, kiengesztelni mindazokat, akiket megbántottak, ill. kiegyenlíteni összes tartozásukat. Sokat imádkoztak, gyakrabban jártak templomba, tapasztalataikat megosztották a fiatalabb nemzedékekkel, s a korábbiaknál megértőbben, filozofikusabban szemlélték a világot.
Ma valahogy ez is másképp van. Elfajult, önzővé vált, elállatiasodott az ember.
 
Önmagán, a saját vágyain, valós és vélt szükségletein kívül ritkán érdekli más, s mivel a lelke kiüresedett, elsivatagosodott, többnyire retteg a magánytól, majd a rá váró méltatlan, kegyetlen végtől. Elviselhetetlennek érzi a csendet, az öregedés stációit, haszontalan pótcselekvésekbe menekül, s körbe-körbe rohangál, mint a mérgezett egér. Mivel korunkban a társadalom alapsejtjei, a családok is atomjaira szakadtak, a létbiztonság s a közbiztonság minimálisra csökkent, az egészség (a teljesség!) pedig végzetesen leromlott, de a vallások sem nyújtanak már érdemi kapaszkodót, s a hajdani nagy eszmék (pl. hazaszeretet, tisztesség, bátorság, önfeláldozás, szolidaritás, állhatatosság, hit, boldogság stb.) is mind-mind a porban hevernek; ezért az egyén talaját vesztette, s nem találja a helyét sehol, semerre. Nem bír mit kezdeni sem az életével, sem a halálával.
 
 
Őseink még ápolták évezredes hagyományaikat, s ennél fogva azok is erősítették, megtartották őket. Így például törődtek másokkal, segítettek a szegényeken, a bajba jutott szerencsétleneken, megülték ünnepeiket, harmóniában éltek szűkebb és tágabb környezetükkel, az Univerzum csillagaival s az évszakokkal. Tisztelték, szerették, szívükben őrizték felmenőiket, sőt, bizonyos értelemben állandó kapcsolatban álltak eltemetett halottaikkal. Egész csokor népszokásunk kötődik az őszi napéjegyenlőséghez, Mindenszentekhez és Halottak napjához szerte a Kárpát-medencében. (Ezeknek bárki utánanézhet avatott néprajzi könyvekben, helytörténeti monográfiákban és egyházi krónikákban, ismertetésükre ezért nem térek ki.) Manapság sajnos annyira megkoptak már (mondhatnám, tervszerűen kiölték belőlünk!), hogy jószerivel csupán a temetőjárás s a gyertyagyújtás maradt meg belőlük (no meg angolszász mintára újabban nálunk is kezd lábra kapni egy gyökértelen, otromba, horrorisztikus Halloween-komédia), ami eléggé elszomorító.
 
 
Kedves Olvasóim! Gondoljunk arra, hogy akik ma kiterítve, elhantolva vagy elhamvasztva nyugszanak, egykor mind elevenek voltak; s akik most jól-rosszul múlatják drága perceiket, előbb-utóbb mind ugyanoda jutnak. Nem az számít, hány évet töltünk a földön, hanem az, hogy a rendelkezésünkre álló idővel miként sáfárkodunk, s képességeinket mennyire hasznosítjuk embertársaink, nemzetünk, magyar hazánk javára. Ne reszkessünk tehát a haláltól, ám próbáljunk meg minél okosabban, tartalmasabban élni. Ezen a kettős ünnepen dobjuk félre szorító gondjainkat, s ne szégyelljük, ha könny fut a szemünkbe, amikor emlékezünk. Beszélgessünk elhunyt hozzátartozóink szellemével, s a sírhalmuk fölött töprengjünk el az élet és a halál csodáján, megismételhetetlenül egyedi voltán. Szálljunk kissé magunkba, vizsgáljuk meg lelkiismeretünket, s törekedjünk arra, hogy hátralevő életünket minél tökéletesebbre formáljuk. Az eltávozottak sorsán már nem javíthatunk, de a magunkén és szeretteinkén annál inkább. Úgy örüljünk minden napunknak, mintha ez lenne a legutolsó.
A javasolt elmélkedést, meditálást hadd könnyítsem meg azokkal a verseimmel, melyek e témáról, az elmúlásról szólnak. Ne felejtsük: mindig az itt maradóknak nehezebb, a gyász átható kínja kizárólag őket sújtja.
 
Ám, ha szilárd a hitünk, a vigasztalás sem késhet sokáig. Mindnyájan Isten kezében vagyunk, s amíg Ő vigyáz ránk, addig nincs okunk a reménytelen elkeseredésre. A jézusi örök Világosság ragyogjon lelkünkben!

Siklósi András

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1537) Heti lámpás (133) Politika (1559) Sport (722) Életmód (1) Mozaik (484) Autómánia (61) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Magyar millenium (1219) Világ história (912) Gasztronómia (538) Jobbegyenes (1137) Irodalmi kávéház (392) Kultúra (2) Vetítő (37) Gazdaság (588) Tereb (122) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (453) Mondom a magamét (1913) Alámerült atlantiszom (142) Flag gondolja (30) Egészség (50) Rejtőzködő magyarország (170)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>