Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
11006-horthy-miklos-1926.jpg

A sátánizált Horthy 16.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
A defetista történetírás fő hibája a homo­ge­nizálás. Egyneműsíti nemcsak a történéseket, az alakokat, hanem alantas érdekből meg is hamisítja a múltat.

A kommunisták azért tüntették föl sátáninak Horthyt és korát, hogy rémtetteiket igazolják. Szűk perspektívából nem értették meg, elhallgatták, hogy a kormányzó végveszélybe döntött csonka országot támasztott föl tetszhalálából, mindvégig kettős szorításban. Külső náci és belső nyilas ellenzékbe csapdázva. És Trianon miatt az egész lakosság érzelmeitől függve, kényszerhelyzetben. Nem vették figyelembe, hogy a kor és alakjai elképesztően ellentmondásosak voltak.

Ilyen ellentmondásos, teljességében negatív, de pillanatokra pozitív alakja volt a kornak Imrédy Béla. Kezdetben kitűnő pénzügyi tanácsadója Gömbösnek. Majd pénzügyminiszterként kedvező intézkedésekkel segítette a gazdákat a világgazdasági válság végén. Merészelt fizetéseket csökkenteni és bőven költött az „infrastrukturális” létkérdés-beruházásokra. Nemzetközi tekintélye segítségével még Gömböst is elfogadtatta a külfölddel. A Gömbös után következő Darányi Kálmán miniszterelnöknek „memorandumot” szerkesztett a tennivalókról, amelyek kiadásai elsősorban a nagytőkét és nem a kisembereket terhelték volna. Vagyis (nemzeti) szocialista mellékeleme volt tevékenységének, amely a „zsidókérdés” lehetséges megoldásában torzult el. Mégpedig elég korán, 1937-ben. Az ő sugalmazására indított hadiipari fejlesztést Darányi, akit Horthy Szálasihoz közeledése miatt rúgott ki. 1938. május 14-én nevezte ki Horthy Imrédyt. Bemutatkozó nyilatkozataiban a kormányzóra tekintettel kezdetben nyilasellenes kijelentéseket tett: „fantáziátlan fantasztáknak”, „magyartalan magyaroknak” nevezve őket. Ami a legsúlyosabb megbélyegzés volt a Trianon után fölgerjedt nemzettudat és hazafiúi közvélekedés szemében. A fenyegető német-náci túlnyomást csökkentendő közeledett Olaszországhoz, sőt kereste a francia–angol kapcsolatokat. (A defetista történetírás azonban az utóbbit nem vette figyelembe, az előbbiért pedig elmarasztalta, elfogult korlátolt-vaksin.) Mindezek ellenében kidolgozta és elfogadtatta az első zsidótörvényt (1938. évi XV. tc.), amire már nincs mentség, még akkor sem, ha átmenetileg kifogta vele a magyar nácik vitorlájából a szelet. Noha az antiszemitizmust 1919 kommünje gerjesztette és erősítették föl a nyilasok, mégis, államilag ő tette hivatalossá az antiszemitizmust. Ez az abszurditás jól jellemzi a kor ellentmondásosságát.

Amit elsunyákoltak a történelem-hamisító bucigyurik. Azt, hogy Horthy már Darányi idejében próbálkozott „antináci front” megszervezésével. Csak süketen „horthyznak”. Elképzelése egy olasz-jugoszláv-magyar–lengyel tengely volt a náci hódító törekvések ellenében. Horthynak több, e célt szolgáló elképzelése is volt, de minden okos és jó szándékú kísérlete elbukott a lehetséges partnerek ostobasága és közönye miatt. (Ide tartoztak az angolok és az amerikaiak is!) Nem lehet azzal vádolni Horthyt, hogy ne látta volna előre a fenyegető veszedelmet antikommunistaként és antinyilasként.

A korszak tébolyult ellentmondásosságára jellemző, hogy még a szélsőjobboldali, antiszemita politikusok számottevő része is ódzkodott Hitlertől, féltve az ország függetlenségét. Csak a manifeszt nyilasok, a kétkulacsos Gömbös, Eckhardt, Ulain vonzódtak hozzá. Még Imrédy is azért hirdette a szociális tartalmú pápai enciklika „útmutató jelentőségét”, hogy nyilastalanítson! Mindkét irányba szellemi védelmet jelentett a KONZERVATIVIZMUS, Horthy szellemisége szerint is, ami mellett épp ezekben az időkben tette le Karinthy Frigyes is a voksát. A korszak színvonalas hangadói, szellemi arculatának meghatározói konzervatív tudósok voltak. De ezekről majd később.

(Folytatjuk.)

Szalay Károly - ]]>www.demokrata.hu]]>

A sorozat korábbi részei:

A sátánizált Horthy 1.

A sátánizált Horthy 2.

A sátánizált Horthy 3.

A sátánizált Horthy 4.

A sátánizált Horthy 5.

A sátánizált Horthy 6.

A sátánizált Horthy 7.

A sátánizált Horthy 8.

A sátánizált Horthy 9.

A sátánizált Horthy 10.

A sátánizált Horthy 11.

A sátánizált Horthy 12.

A sátánizált Horthy 13.

A sátánizált Horthy 14.

A sátánizált Horthy 15.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Sport (729) Belföld (10) Politika (1582) Kultúra (7) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Nézőpont (1) Gazdaság (705) Mondom a magamét (7546) Gasztronómia (539) Egészség (50) Mozi világ (440) Mozaik (83) Irodalmi kávéház (537) Flag gondolja (36) Életmód (1) Szépségápolás (15) Tereb (146) Történelem (18) Jobbegyenes (2788) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Emberi kapcsolatok (36) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (312) Tv fotel (65)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>