Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Sokkal durvább dolgokat is elkövetett az iraki migráns, mint azt idáig gondolták

Sokkal durvább dolgokat is elkövetett az iraki migráns, mint azt idáig gondolták

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Brutális eset...

A húszéves iraki bevándorló, Ali Bassár korábban már beismerte, hogy ő volt az, aki megölt Németországban egy 14 éves lányt, azonban most azzal vádolták meg, hogy egy 11 éves kiskorút is megrontott.

Ahogyan arról korábban már ]]>beszámoltunk]]>, beismerte tettét a 14 éves német lány megerőszakolásával és meggyilkolásával gyanúsított 20 éves kurd férfi, aki bár visszautazott Irakba a német igazságszolgáltatás elől, azonban Erbílben elfogták és visszavitték Németországba, hogy ott álljon bíróság elé és ott töltse le börtönbüntetését.

A 14 éves áldozatot a nyomozás jelenlegi adatai szerint május 22-én éjjel Wiesbadenben megerőszakolták, majd meggyilkolták, holttestét pedig elrejtették egy nehezen megközelíthető ipari terület közelében, a Hessen tartományi város külterületén.

Bassár családjával együtt menedékkérőként érkezett az országba 2015-ben.

Mostanra kiderült, hogy a bevándorló egy másik ügyben is ]]>érintett]]>, állítólag egy 11 éves lányt is megerőszakolt korábban. A férfi egy Manszúr nevű afgán bevándorlóval együtt erőszakolta meg még márciusban a kiskorút.

A lányt hónapokon keresztül bántalmazták, a jelentések szerint először csak az afgán migráns, majd áprilistól a lány megerőszakolásában részt vett Ali Bassár is, később pedig a migráns testvére is csatlakozott. Ők hárman többször is bántalmazták a kislányt.

Manszúrt azóta őrizetbe vette a rendőrség, azonban a harmadik tettest nem tudták elkapni, ugyanis sikeresen visszautazott a Közel-Keletre, a hatóságok máig nem tudják a pontos hollétét. Az afgán bevándorló akkor került a német rendőrség látókörébe, mikor segített megtalálni nekik a 14 éves Susanna Feldman holttestét azután, hogy Ali Bassár visszautazott Irakba.

Nem ez az első brutális eset

Többször is írtunk Maria Ladenburger meggyilkolásáról. Az orvostanhallgatót egy Afganisztánból érkező illegális bevándorló erőszakolta és gyilkolta meg brutálisan Németországban. Ladenburger holttestét tavaly októberben találták meg a hatóságok Freiburg közelében. Az egyetemista lány egy buliból tartott hazafelé, mikor megtámadta a migráns, megerőszakolta majd megfojtotta, holttestét pedig a Dreisam folyóba dobta.

A hatóságok kiderítették, hogy az elkövető egy bizonyos Hussein Khavari volt, aki azt állította, hogy kiskorúként érkezett Európába. A vizsgálatok azonban kiderítették, hogy ez egy orbitális hazugság volt. Ursula Wittwer-Backofen professzor elmondta, hogy a gyilkos migráns egyik szemfogából vett minta alapján állapították meg az afgán férfi életkorát. A bizonyítékot egy fogorvos műtötte ki Khavari szájából tavaly februárban, fél évvel a gyilkosság előtt. A rendőrség szerint a fogat otthon őrizte.

Khavari több mint tíz évet lehazudott a korából, ez azért is fontos, mert a gyilkossággal és a nemi erőszakkal vádolt férfi így sokkal súlyosabb, a felnőttekre érvényes jogszabályok szerinti börtönbüntetéssel sújtható, akár életfogytiglani börtönbüntetést is kaphat.

Bokor Gábor - ]]>www.888.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Emberi kapcsolatok (36) Szépségápolás (15) Tv fotel (65) Titkok és talányok (12) Történelem (18) Belföld (10) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Tereb (146) Vetítő (30) Nagyvilág (1310) Mozi világ (440) Nézőpont (1) Kultúra (7) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7546) Jobbegyenes (2788) Alámerült atlantiszom (142) Heti lámpás (312) Gazdaság (705) Flag gondolja (36) Egészség (50) Életmód (1) Politika (1582) Sport (729) Mozaik (83) Autómánia (61)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>