Ma 2024 április 19. Emma napja van. Holnap Tivadar napja lesz.
Muszlim hitszónok-képzés indul Németországban

Muszlim hitszónok-képzés indul Németországban

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Ide jutottunk...
Államilag támogatott egyetemi program keretében képeznek majd imámokat.

Megkezdődik a muszlim hitszónok (imám) képzése a német állami felsőoktatásban, az első kísérleti projekt csütörtökön indul az osnabrücki egyetemen - írta az Osnabrücker Neue Zeitung (NOZ) című német lap.

A beszámolóban kiemelték, hogy akadályozza a nem német származású muszlim hívők társadalmi beilleszkedését, ha vallási közösségeik vezetői nem ismerik a német nyelvet és kultúrát. Ezen a gondolaton alapul az évek óta formálódó állami imámképzés, amelynek első központja az osnabrücki egyetem iszlám teológiai intézete. Az intézetben eddig csak tudósokat képeztek, a hitszónoki képzési program nyitánya egy csütörtök esti rendezvény lesz.

Az esemény nem nyilvános, és

a kísérleti program ügyének valamennyi szereplője „feltűnően tartózkodó”

 – írta a lap. Mint írták, nem nyilatkozott az egyetemi intézet vezetője és nem nyilatkoztak a területileg illetékes Alsó-Szászország tartományi kormány részéről sem, a szövetségi belügyminisztérium pedig konkrétumokat nélkülöző választ adott megkeresésükre.

A NOZ értesülése szerint a tárca 400 ezer eurót különített el 2020-as költségvetésében a program finanszírozására. Az viszont nem ismert, hogy csak a szövetségi kormány támogatja-e a programot anyagilag, vagy vannak más források, és az sem ismert, hogy az egyetemről kikerülő imámok hol dolgoznak majd és honnan kapnak fizetést.

A lap külön kommentárt is közölt, amelyben aláhúzták, hogy

az átláthatóság hiánya miatt „nem jól kezdődik” a németországi imámképzés.

A lap szerint a képzési programot egy úgynevezett iszlám kollégium dolgozza ki, de nem ismert, hogy ebben a munkában a németországi muszlim vallási, társadalmi, kulturális szervezetek sokszínű sorából mely szervezetek vesznek részt. A támogatók, közreműködők listája ugyanis nem nyilvános – írta a NOZ.

A Németországi Muzulmánok Központi Tanácsa (ZMD) támogatja az állami imámképzést, a szervezet vezetője, Aiman Mazyek a lapnak elmondta, mindig is a legfőbb törekvéseik között volt, hogy a Németországban képezzék ki a Németországban dolgozó imámokat. Azonban a Németországban mintegy 900 mecsetet fenntartó Török Iszlamista Vallási Intézmények Uniója (DITIB) elutasítja a kezdeményezést, a török állami vallásügyi hivatal (Diyanet) irányítása alatt álló szervezet részéről a NOZ-nak azt mondták, hogy az imámok képzése szerintük nem a német állam feladata.

A 83 milliós Németországban a legutóbbi, 2015-ös becslések szerint nagyjából 4,5 millió muszlim él, többségük szunnita török. A 2015-ben felerősödött migrációs hullám révén valószínűleg több mint félmillióval nőtt a muszlimok száma az országban.

(MTI) -]]> www.mandiner.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mondom a magamét (7546) Jobbegyenes (2788) Történelem (18) Életmód (1) Politika (1582) Sport (729) Mozaik (83) Mozi világ (440) Rejtőzködő magyarország (168) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Kultúra (7) Vetítő (30) Heti lámpás (312) Flag gondolja (36) Egészség (50) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Szépségápolás (15) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1310) Nézőpont (1) Tv fotel (65) Belföld (10) Gazdaság (705)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>