Ma 2021 január 20. Fábián, Sebestyén napja van. Holnap Ágnes napja lesz.
Karácsony: A főváros a tönk szélén áll

Karácsony: A főváros a tönk szélén áll

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Igazán Gerő? Elég legyen ebből! Hol a lé?

A főpolgármester Dömötör Csaba szavaira reagált az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

Ez nem az az időszak, amikor politikai vitákat le kell folytatni, főleg akkor, ha valaki baromságokat beszél” – fogalmazott a főpolgármester az ATV Egyenes beszéd című műsorában arra reagálva, hogy Dömötör Csaba azt mondta a parlamentben, hogy a „főváros ül a százmilliárdjain és nem veszi ki a részét a járványügyi védekezésből”. Karácsony megismételte, hogy szerinte a főváros a tönk szélén áll, miközben olyan feladatokat lát el, ami nem az ő dolga lenne. Ilyen feladatnak mondta a saját munkatársaik tesztelését és a tanárok kötelező tesztelésének elindítását. 

A főpolgármester szerint a koronavírus azért harapózott el ennyire, és azért vannak ilyen drámai számok, mert a kormány nem bővitette megfelelően a tesztkapacitást. Ennek megerősítésére elmondta, hogy a főváros önerőből letesztelt egy fővárosi fenntartású idősotthont, és a teszteredmények csak kilenc nappal később érkeztek meg. Rónai Egon kérdésére viszont azt nem tudta elmondani, hogy pontosan melyik otthonról van szó. 

Elmondta azt is, hogy a fővárosi operatív törzs ülésén azt fontolgatták, hogy mindenkit le fognak tesztelni. A beszélgetésből később kiderült, hogy a mindenki alatt a főpolgármester a saját munkatársait és a fővárosi önkormányzat által foglalkoztatott embereket érti. A részletek iránt érdeklődve nem kapott egyértelmű választ a műsorvezető, ugyanis Karácsony Gergely nem tudta elmondani, hogy ebbe a körbe tartoznak-e a fővárosi pedagógusok is. Ugyanakkor a főpolgármester azt mondta: szerinte nagyon fontos lenne, hogy a fővárosi pedagógusokat teszteljék.

]]>www.mandiner.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Titkok és talányok (12) Nagyvilág (1453) Mozi világ (440) Flag gondolja (33) Irodalmi kávéház (502) Sport (729) Jobbegyenes (1947) Emberi kapcsolatok (36) Belföld (5) Kultúra (6) Rejtőzködő magyarország (171) Egészség (50) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Autómánia (61) Életmód (1) Alámerült atlantiszom (142) Mozaik (83) Gazdaság (656) Vetítő (37) Heti lámpás (249) Tereb (140) Mondom a magamét (5046) Történelem (14) Szépségápolás (15) Politika (1571)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>