Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
Balliberális kifizetőhely lett Budapestből

Balliberális kifizetőhely lett Budapestből

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve
Gál J. Zoltán is szép summát kap.

Erzsébetváros és Rákospalota új vezetője is a hatmilliárdos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját bízta meg a hivatali szerződések átvizsgálásával.

Mióta Karácsony Gergely lett Budapest új főpolgármestere, és megjelentek a fővárosi cégek környékén a 2002-2010 között regnáló balliberális kormányzatokhoz köthető pártkáderek, politikusok, azóta feledésbe merült Karácsony korábbi ígérete, miszerint a fővárosi pozíciókat pályáztatás útján osztják ki.

A Fővárosi Közgyűlés keddi döntése értelmében például Draskovics Tibor, a Medgyessy- és az első Gyurcsány-kormány pénzügyminisztere lett a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) igazgatóságának elnöke. Sajtóinformációk szerint Draskovics bruttó 644 ezer forintot kereshet havonta a következő öt évben. Karácsony stábját erősíti immár az egykori SZDSZ-es Lakos Imre is, akit a Budapesti Városüzemeltetési Holding (BVH) elnökségi tagjának választottak. Lakos bruttó 483 ezer forintot fog keresni. Helyet kap a BVH felügyelőbizottságában az az Élő Norbert is, aki korábban Kőbányán, a mostani önkormányzati választásokon pedig a XII. kerületben kapott ki, mint polgármesterjelölt. A DK-s politikus havonta bruttó 290 ezer forintot vihet haza.

Szintén a BVH-nál kötött ki Gál J. Zoltán, Gyurcsány Ferenc egykori államtitkára, kormányszóvivője, a Vasárnapi Hírek korábbi főszerkesztője, havi bruttó 483 ezer forintot keres majd. Visszatért Bodnár Zoltán is, az egykori jegybanki alelnök havonta bruttó 322 ezret kereshet. Pozíciót kapott az MSZP alapító tagja, Kolber István is, Gyurcsány embere a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK) igazgatóságába ült be szintén havonta bruttó 322 ezer forintért. Ugyanitt lett igazgatósági elnök Tordai Csaba, aki szakállamtitkár volt a Bajnai Gordon-féle Miniszterelnöki Hivatalban. Most havi bruttó 483 ezer forintot kap majd. Érdemes megjegyezni: Tordai elődjének, Barts J. Balázsnak bruttó kétszázezret szavazott meg a Tarlós-féle városvezetés.

A PestiSrácok.hu adta hírül, hogy Erzsébetváros és Rákospalota polgármestere – Niedermüller Péter és Németh Angéla – a hatmilliárdos adócsalással vádolt Czeglédy Csaba ügyvédi irodájával szerződött le. A Czeglédy Csaba és Társai Ügyvédi Iroda feladata az lesz, hogy átvizsgálják a VII. és a XV. kerület hatályban lévő szerződéseit.

Nagy Gábor - ]]>www.magyarhirlap.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gasztronómia (539) Rejtőzködő magyarország (168) Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Jobbegyenes (2778) Vetítő (30) Kultúra (6) Belföld (10) Alámerült atlantiszom (142) Történelem (17) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Autómánia (61) Életmód (1) Mozi világ (440) Tereb (146) Nagyvilág (1309) Gazdaság (702) Mondom a magamét (7501) Egészség (50) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Heti lámpás (310) Szépségápolás (15)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>