Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

október 2013

  • 90b388434faa8080265fa90d657c2fdd.jpg

    Vámos György: Békemenet 23-án

    Most harmadszor szervezik meg a felvonulást, amely azt hivatott hirdetni, hogy mi, magyarok, összetartozunk! Ezúttal a forradalom napján, október 23-án indul útjára a Békemenet.

  • bbee36936c55398502bde9a45e29e8ab.jpg

    Az igazságtétel hiánya

    Jobb későn, mint soha? A hír, hogy bíróság elé állítják Biszku Bélát, tíz éve is elkésett lett volna. Mégsem sóhajtunk fel, hogy na végre, hiszen egy kilencvenkét éves ember perbe fogása nem vált ki ujjongást a tömegekből, még akkor sem, ha kétségkívül rászolgált az illető.

  • 44e12eec2e84a9665332f9fe393b7275.jpg

    Örök rangadók - Vörös téri gladiátorok

    Ritka az olyan legendás futballmeccs, amelynek góllövőit, de még a pályára lépők nevét se jegyezték föl. Ha hozzávesszük, hogy nem futballpályán játszották, összesen 43 percig tartott, semmilyen formális tétje nem volt, ráadásul ugyanazon klub első és második együttese csapott össze, még különösebb ez a sporttörténeti kuriózum.

  • 82c28be59c7ea872e3711978a788ee60.jpg

    Egy ünnepnap metamorfózisai

    Az ünnepeknek is megvan a maguk sorsa. Koronként és politikai kurzusonként változik az arculatuk, céljuk, üzenetük, némelyiknek még a tárgya is, és értelemszerűen változik az emberek hozzájuk fűződő viszonya.

  • 5ddc775485f26e4f06c84d0e6855d3ed.jpg

    Bayer Zsolt: Ávósok akcióban

    Úgy nyilatkozott a HVG főszerkesztője, Gavra Gábor, hogy pontosan tudják, kik szerepelnek a „szavazatvásárlós” videón. Nos, mi is tudjuk. Le is írtuk szépen, sorjában mai cikkünkben.

  • e273905f0ba86f12930175c48bd74a66.jpg

    Con Artisjus

    Mindent a HVG sem tudhat, ezért dönthettek úgy a héten, hogy az unalomba hajló stadionmutyizás helyett egy újabbat táplálnak bele a közbeszédbe: a jogdíjmutyit.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Nagyvilág (1309) Emberi kapcsolatok (36) Mozaik (83) Autómánia (61) Nézőpont (1) Sport (729) Mondom a magamét (7501) Titkok és talányok (12) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Belföld (10) Kultúra (6) Heti lámpás (310) Szépségápolás (15) Mozi világ (440) Történelem (17) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Tv fotel (65) Gazdaság (702) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Gasztronómia (539) Tereb (146) Vetítő (30) Egészség (50) Jobbegyenes (2778)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>