Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

szeptember 2013

  • c61f7d05db2bc7cfba185b46ea52a902.jpg

    D. Tóth Kriszta - Rühes róka és paprikakrém

    Reggel 8 óra 30 perc volt. Egy körülbelül 1x1 méteres, rezgő platformon egyensúlyoztam, két kezemmel egy-egy rúdhoz rögzített szalag fogantyújába kapaszkodva, jobb lábammal nagyjából úgy-ahogy stabilan az izgő-mozgó felületen állva, a balt nagyjából ötven centire fölemelve úgy, hogy egy ötkilós súly volt a lábfejemre akasztva.

  • 0b05ca554ff674b81e43793551efa9e2.jpg

    Bognár József: A Jelenések könyve és az élet

    Jézus nem nyújtott eszményt az államra és a nemzetre. Azt mondta: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré..." Tehát az embernek teste feletti uralmát ráhagyta a császárra, és ez szörnyű veszéllyel fenyegette és fenyegeti az emberi értelmet és lelket.

  • 75feed4b17e5cc3a651ca8dcb273bbd5.jpg

    Bayer Zsolt: Nincsen ahogy

    Még valamikor 2004-ben ültünk György Attila barátommal Zetevárán, a „Daruban”, és hallgattuk a szomszéd asztalnál folyó társalgást. Fontos, világ sorsát befolyásoló társalgás volt az, két helyi székely között.

  • c0c6d5bfadc22e1685ee4cc503da8565.jpg

    Szellem a fazékból - Rákóczi túrós

    Desszertünnepet rendeznek Rákóczi János szakácsmester emlékére. "Rákóczi papát" azonban nem kell felfedezni, felfedezte őt már a népi demokrácia, amikor 1958-ban rábízta a brüsszeli világkiállítás magyar konyháját. Persze nem felügyelet nélkül.

  • f4fd0a422c59252b7b15c5c84eb78fd7.jpg

    Frei Tamás - Energia nem vész el

    Rezsibefagyasztás angol módra – így lehetne összegezni az elmúlt napok londoni rezsicsatáját. A látszat ellenére tartózkodnék attól, hogy a magyar kormány megoldásainak nemzetközi hódításáról írjak, mert erről szerintem nincs szó, hiszen más ország, és más lehetőségek.

  • c0262f7059b249e2d1e9668772e7ce13.jpg

    Bayer Zsolt: Elkezdődött 2.

    Alig vagyunk túl a Baján rendezett összellenzéki mocsok- és hazugságfesztiválon, máris itt a következő felvonás: Szombathely. Nézzük legelőbb a szocialista főszereplőt. Ő Czeglédy Csaba.

  • b3a51be0e5f23dfc2cb7913f7e91001a.jpg

    Hazai pálya - 2013-2014 - NB I. 9. forduló

    Az NB 1. 9. fordulója, nem a fociról szólt elsősorban, hiszen rányomta a bélyegét a találkozókra Akeem Adams szerdai súlyos szívinfarktusa. Szinte valamennyi csapat együttérzéséről biztosította a Ferencvárost, amelynek játékosai mélyen megrendültek a fiatal játékos tragédiája miatt.

  • 7932733569384c010d79fead267615e4.jpg

    A bohócforradalom bukása

    Az Alkotmánybíróságnak nincs humorérzéke, de az is lehet, hogy túlságosan kifinomult a bírák ízlése a nevettetőnek szánt műfajok terén, mindenesetre a taláros testület jeles képviselőit nem hatotta meg a bohócforradalomnak nevezett csődület szellemisége, a gúny eszközeivel megjelenített érdekérvényesítési kísérlet.

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Emberi kapcsolatok (36) Egészség (50) Mondom a magamét (7501) Mozi világ (440) Gazdaság (702) Nagyvilág (1309) Autómánia (61) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Szépségápolás (15) Tereb (146) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Nézőpont (1) Jobbegyenes (2778) Életmód (1) Tv fotel (65) Flag gondolja (36) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Politika (1582) Sport (729) Vetítő (30) Történelem (17) Rejtőzködő magyarország (168) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>