Ma 2017 április 27. Zita napja van. Holnap Valéria napja lesz.

Völner Pál: a civiltörvényt azok kritizálják, akik félnek, hogy kiderül az igazság

Flag
Még nincs értékelve
Azon civil szervezetek kritizálják az új törvényt, amelyek nem az ország érdekeit tartják szem előtt – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-nek.

Völner Pál szerint valószínű, hogy ezen szervezetek is látják, ha a törvényt elfogadják, és ezentúl fel kell tüntetniük, hogy mennyi pénzt kapnak külföldről, akkor kiderülhet, hogy Soros György támogatja őket.

Az is szembetűnővé válhat, hogy ezen szervezetek a migránsok betelepítése és a határok megnyitása mellett állnak ki – tette hozzá. Emlékeztetett, hogy szerdán zajlott a parlamentben a civil szervezeteket érintő törvény vitája, amelyben az ellenzéki pártok szerinte valótlanságokat állítottak.

Hangsúlyozta, Magyarországon összesen mintegy 62 ezer civil szervezet van,és körülbelül a 20 százalékuknak van az új törvényben meghatározott mértékű bevétele, ezek közül pedig nyilvánvalóan csak kevesebbnek külföldi forrásból. Mint mondta, ez is jól mutatja, hogy nem a tervezett módosítással van a probléma, hiszen csak a migrációpártiak bírálják a törvényt, a túlnyomó többségnek semmiféle ellenvetése sincs.

MTI