Ma 2017 március 27. Hajnalka napja van. Holnap Gedeon, Johanna napja lesz.

Fidesz: Szégyen a Strasbourgi döntés

Flag
Még nincs értékelve
Kósa Lajos (Fidesz) a bangladesiek ügyében Magyarországot elmarasztaló strasbourgi döntést kritizálta, megdöbbentőnek, szégyennek nevezve azt, mert „minden létező jogelvet figyelmen kívül hagy”, és az európai jog halálához fog vezetni.

Ez a döntés nem jogi, hanem politikai – jelentette ki, úgy fogalmazva: „odamentek a Soros által finanszírozott szervezetek ügynökei – két olyan bangladesi fiatalember védelmében, akikről azóta nem tudjuk, hol vannak -, hogy a magyar állammal pereskedjenek”. Az az ítélet, amely szerint a migránsok Görögországba visszakerülése fenyegetést jelent számukra, csak akkor fogadható el, ha kezdeményezik a görögök kizárását az EU-ból és a NATO-ból – mondta.

DÖMÖTÖR CSABA: AZ ÍTÉLET MÖGÖTT VALÓJÁBAN EGY KÜLFÖLDRŐL PÉNZELT AKTIVISTACSOPORT VAN

Dömötör Csaba államtitkár szerint „van egy unió, amely nem védi meg a határait, sőt kvótákkal osztaná szét a bevándorlókat. Vannak a bevándorlók, akik kijátsszák az uniós szabályozást. És vannak a magukat jogvédőnek nevező csoportok, amelyek törvénysértésre bátorítják a bevándorlókat, feljelentik Magyarországot és még keresnek is ezen az egészen.

Tényleg megáll az ész. És hogy ki állja ennek a terhét? Természetesen az állampolgárok, a magyar családok”. Ő is őrültnek minősítette az ítéletet. Megemlítette, hogy a jórészt külföldről, például egy Soros-hálózathoz tartózó alapítvány által támogatott Magyar Helsinki Bizottság képviselte a bangladesieket, és a védők milliós összeget kaptak perköltségként.

Az ítélet mögött tehát valójában egy külföldről pénzelt aktivistacsoport van, amely a Soros-hálózat tagja – fogalmazott.

KDNP: AZ ORSZÁGNAK EL KELL GONDOLKODNIA AZ EURÓPAI JOGI EGYEZMÉNYNEK VALÓ ALÁVETÉS FELBONTÁSÁRÓL VAGY A FELFÜGGESZTÉSRŐL

Vejkey Imre (KDNP) azt idézte fel, hogy egy múlt keddi strasbourgi ítélet szerint a magyar hatóságok az Emberi Jogok Európai Egyezményét megsértve tartottak fogva két bangladesi menedékkérőt 2015 őszén, visszaküldésük pedig azzal a kockázattal járt, hogy embertelen bánásmódnak lesznek kitéve görögországi befogadóközpontokban.

„Bennünket meszeltek el, akik betartjuk a jogszabályokat” – fogalmazott, majd úgy értékelt: a döntés „tűrhetetlen túlterjeszkedése” a strasbourgi bíróságnak, amely belegyalogolt Magyarország szuverenitásába, az ítélet mögött pedig az „Európai Egyesült Államok” terve húzódik meg. „Itt az idő, hogy elgondolkodjunk magának az emberi jogi egyezménynek való alávetés felbontásáról vagy legalább arról, hogy az egyezmény bizonyos pontjait felfüggesszük” – mondta.

Völner Pál, az igazságügyi tárca államtitkára azt felelte: Magyarország jogszerűen járt el a bangladesiek ügyében, az ítélet ellen a kormány fellebbez. Strasbourg a tényeket és a jogi környezetet figyelmen kívül hagyva döntött – mondta.

MTI