Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
horthy1.jpg

A sátánizált Horthy 2.

Flag

Szöveg méret

5
Átlag: 5 (1 szavazat)
Tehát a kommunista történész, Ránki György által is elismert KÉNYSZERPÁLYA és a figyelmen kívül sohasem hagyható összefüggések, környülállások.

Vessünk ezért néhány kósza pillantást az 1918-ban, 1919-ben történt eseményekre, amelyek behatárolták Horthy cselekvésének a lehetőségét. Persze e nyilvánvaló történelemtudományi szempontokat az aktuálpolitika érdekkiszolgálója nem hajlandó tudomásul venni, és Horthyt megítélve minden kérdésben félretájékoztat. Jobbról is, balról is.

Tudjuk, a történelemírás a politika szolgálóleánya. Amit azonban még ma is mindig bolsevista utóhatásra művel sok „hitelesített” történelemhamisító, az minősítésre már nem is szolgálólány kategória, hanem közönséges repedtsarkú, kiflivégért önmagát árusító, utcasarki áltudóskodó ribanc. A Horthy-ellenes gyűlölködést az 1919-ben gőgös-ostobán megbukott és külföldre menekült kommunisták kezdték gerjeszteni és utórezgései mindmáig tartanak. Romsics Ignác „Horthy Miklós emlékezete” című esszéjében írja, hogy Horthy a „nemzeti eszme” és a „keresztény morál” szellemében lépett föl a Tanácsköztársaság utáni, szétkószált, szétdarabolt Magyarországon. „A véreskezű gyilkos” a bolsevista, talajt vesztett és egyáltalán nem demokratikus ellenzéke köreiben alakult ki. Két fő bukott irányzat forrásából fakadt ez a megítélés. Az egyik: Jászi Oszkár: Magyar Kálvária – magyar föltámadás című írásában állította, hogy a „Horthy-diktatúra” szavakban „a kereszténységet tette kormányzati elvvé, ám a valóságban az akasztófa, a deres, a kínvallatás vált a magyar közélet szimbólumává.” Közismert, hogy Jászi volt az, aki a környező nemzeteket, nevezetesen a szerbeket, a trianoninál nagyobb terület foglalására buzdította, s egy szava sem volt a kommunista terror ellen.

Az 1960-as években a televízióban dolgoztam. A párttitkár, Grósz Károly kitalálta, hogy készítsünk dokumentumfilmet Orgoványról, az orgoványi fehér rémtettekről. Még gyerekkoromban hallottam a kommunisták tényleges rémtetteit a Kecskemét körüli településen, s azt is tudtam, hogy ezt megtorlandó Francia-Kiss Mihály és néhány tiszti különítményes, akik a maguk indulatai szerint és Horthy tudta nélkül valóban kegyetlenkedtek. Kiszálltunk több kamerával, de a fölvett filmek teljesen „pártszerűtlennek” bizonyultak, mert a parasztok csak arra emlékeztek, hogy a keskeny dűlőutat szegélyező fasoron tízesével lógtak a parasztok, akiket a „börtönkabátos Lenin-fiúk” akasztottak föl, miután megkínozták őket. Még azt is elmondta egy csontig lefonnyadt öreg földmunkás, hogy amikor menekültek a „Lenin-fiúk”, a szomszédja szekerére rakattak föl minden kamrájukban található kolbászt, sonkát, szalonnát és a paraszttal hajtatták a kocsit. Ám sem a paraszt, sem a kocsi nem került elő. Egy hét múlva talán, a szomszéd hulláját megtalálták egy árokparton, de sem kocsi, sem ló, sem disznósonka. Amikor 1993-ban másodszor is a tévébe kerültem, utánanéztem, vajon megvan-e még ez a zárolt filmmaradvány az archívumban? Forgács László kabarészínész barátom felesége ott dolgozott, s baráti kérésemre megígérte, megkeresi. Néhány nap múlva azt közölte velem, kérjek tőle bármit, csak ezt ne, mert neki kellemetlen a dolog. Tetszenek érteni? A kommunizmus nem tudom hányadik bukása után!

A másik gonosz lyuk, amiből a Horthy-ellenes szél fújt, fájdalom, Gábor Andor humorista volt. 1918-ig a Millennium korának és Budapest nyugativá városodásának az egyik legjobb urbánus humoristája. Kabaréjelenetei ma is élvezhetőek. Amikor azonban elbolsevistásult, tehetségét, humorát elvesztette. Amit tajtékzó Horthy- és Magyarország- és keresztényellenes gyűlölettel pótolt. Jó képességű, tisztességes polgári kabaréíróból otromba kommunista méregfazékká változott.

(folyt.köv.)

Szalay Károly - ]]>www.demokrata.hu]]>

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Alámerült atlantiszom (142) Gazdaság (702) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Mozaik (83) Szépségápolás (15) Tereb (146) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501) Nagyvilág (1309) Életmód (1) Sport (729) Politika (1582) Autómánia (61) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Gasztronómia (539) Heti lámpás (310) Egészség (50) Nézőpont (1) Flag gondolja (36) Rejtőzködő magyarország (168) Titkok és talányok (12) Belföld (10) Történelem (17) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (6)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>