2012. 01. 08.
Egy ilyen háborúhoz szükséges volt konfliktus kirobbantására a brit és a német birodalom között. A háború után megszilárdult kommunista rendszer aztán felhasználható további kormányok megdöntésére és az illuminátus hegemónia kibővítésére.
A második világháború kirobbantásához a fasizmus és a politikai cionizmus ellentéteit kell kihasználni. Ennek a háborúnak meg kell semmisítenie a fasizmust, illetve a nácizmust és el kell vezetnie Izrael állam létesítéséhez Palesztinában. A második világháború alatt a nemzetközi kommunizmust meg kell erősíteni, hogy alkalmas legyen a világ sakkban tartására.
Albert Pike elképzelése szerint a harmadik világháborúra azért kerülne sor, hogy megoldja a politikai cionizmus és az iszlám világ közötti konfliktust. A két oldal kölcsönösen kimerítené egymást, és ez előkészítené a háttérerők illuminátus világközpontjának az átfogó és teljes hatalomátvételét.
1871. augusztus 15-én Pike azt mondta Mazzininak, hogy a harmadik világháborút követően sor kerül a világtörténelem legnagyobb horderejű változására. Idézzük most Albert Pike saját megfogalmazását abból a Mazzinihoz irott levélből, amely a mai napig megtalálható a londoni British Museum Library-ben a katalogizált levelek között:
"A szabadjára engedett nihilisták és ateisták segítségével olyan félelmetes társadalmi kataklizmát provokálunk, amely szörnyűségében meg fogja mutatni a nemzeteknek az abszolút ateizmus, a barbárság, és a legvéresebb felfordulás hatékonyságát. A polgárok ekkor mindenütt rákényszerülnek, hogy védelmezzék önmagukat a forradalmárok kisebbsége ellen, és meg fogják semmisíteni a civilizáció lerombolóit. A többség, amelynek istenhívő szelleme ettől kezdve iránytű nélkül marad, kiábrándul a kereszténységből. Ezek a kiábrándult keresztények - vágyódva egy ideálért, de nem tudva hová forduljanak imádatukkal - el fogják fogadni az igazi fényt a tiszta luciferi doktrina egyetemes megnyilvánulásán keresztül, amely ekkor végre széles körben ismertté válik. Ez a megvilágosodás annak az általános mozgalomnak lesz az eredménye, amely a kereszténység és az ateizmus lerombolását vagy elpusztítását fogja követni, amelyek egyidejűleg lesznek legyőzve és megsemmisítve."
Amikor Mazzini meghalt 1872-ben, akkor Albert Pike Adriano Lemmit nevezte ki utódjául. Lemmi tevékenységét több forradalmi vezető is folytatta, közéjük tartozott Lenin és Trockij is. Ezeknek a személyeknek a tevékenységét a brit, a francia, a német és az amerikai nemzetközi bankárok finanszírozták. Miközben a közvéleménynek azt állítják, hogy a kommunizmus a munkások mozgalma azért, hogy elpusztítsák a kapitalizmust, mind az angol, mint az amerikai titkosszolgálatok munkatársai hiteles okmányokkal tudják bizonyítani, hogy a nemzetközi pénzoligarchia, azaz a nagykapitalisták a nemzetközi bankhálózatukon keresztül látták el pénzzel az 1776 óta vívott valamennyi háború és forradalom résztvevőit, még hozzá mind a két oldalon. Bőséges bizonyíték áll arra is rendelkezésre, hogy Albert Pike - hasonlóan Ádám Weishaupthoz - egyfajta gnosztikus vallást is képviselt. Pike 1889. július 14-én, vagyis a nagy francia forradalom 100. évfordulóján levelet írt a Palladian Tanácsokhoz, amelyekben ismerteti azt a tanítást, amit egyébként fő művében a "Morals and Dogma" részletesen is kifejtett. Az említett levélben ezt írja Albert Pike:
"Amit a tömegnek mondunk az az, hogy "mi az istent imádjuk", de ez az isten az, akit az ember babona nélkül imád. Valamennyi magasfokozatú beavatottnak a luciferi doktrina tisztaságában kell megtartania a vallást… Igen! Lucifer isten. És szerencsétlenségünkre Adonai (a Lucifer-hivők ezt a nevet adják annak az Istennek, akit a keresztények imádnak, D. J.) is isten… minthogy az abszolút csak, mint két isten létezhet. Így, a sátánizmus doktrinája eretnekség: és az igaz, tiszta filozófiai vallás, az Adonai-al egyenlő Luciferben való hit: de Lucifer, a fény istene, és a jó istene, harcol az emberiségért Adonai ellen, a sötétség és a rossz istene ellen."
Általános vélekedés szerint, aki ellenzi a keresztény hitet, az ateista. A Lucifer tiszteletét valló illuminátusok tisztában vannak vele, hogy a világállam megteremtését szolgáló stratégiájukat az szolgálja, ha titkaikat és hitüket megőrzik. A kutatók rátaláltak arra a levélre, amelyet Mazzini írt forradalmi mozgalma egyik irányítójának, dr. Breidenstin-nek néhány évvel a halála előtt:
"A világ minden pontjára elérő testvéri szövetséget alkotunk. Minden igát le akarunk rázni. Mégis van egy láthatatlan, alig érzékelhető hatalom, amely ránk nehezedik. Honnan jön ez, hol van ez, senki sem tudja… Vagy legalább is senki nem mondja meg. Ez a szövetség még számunkra, a titkos társaságok veteránjai számára is áthatolhatatlan titok."
A pénzoligarchia és titkos illuminátus hálózatának a központja az 1700-as évek végén Frankfurtban volt. Az ekkor megszülető-kialakuló Rothschild dinasztia és a vele kapcsolatban álló nemzetközi pénzemberek fontos szerepet játszottak ennek a hálózatnak a működtetésében. Később ez a központ átkerült Svájcba, illetve háromközpontúvá fejlődött. Az első számú központ a City of London, a másik a Wall Street, a harmadik központ pedig Svájc, közelebbről Genf, Zürich és Bázel.
Ha a pénzoligarchia és illuminátus hálózata végre tudja hajtani hosszútávú stratégiáját, akkor a világ országai és a nemzetközi intézmények néhány pénzoligarchiából álló kis csoport irányítása alá kerülnek, akik a hozzájuk csatlakozott szellemi elit - bankárok, közgazdászok, politológusok, jogászok - segítségével kormányozzák majd a világot.
Azt szokás mondani, hogy a történelem nem ismétli önmagát. De legalább annyira igaz az is, hogy vannak ismétlődő történelmi helyzetek, és tartós folyamatok. Vagyis a történelem lényeges vonatkozásokban valójában ismétli önmagát. Egyre több felszínre került tény bizonyítja, hogy a kommunista mozgalmat nemzetközi pénzemberek hívták életre 1773-ban azért, hogy megvalósítsák a magánpénzrendszerre alapozott uralmi elképzeléseiket. Ma már az is bizonyítható, hogy Marx Károly a megbízásukból írta a Kommunista Kiáltványt, amelyben lényegében az illuminátusoknak azt az elképzeléseit próbálja népszerűsíteni, amelyek az egész világ globális méretű kommunista köztársasággá való átalakítására vonatkoztak.
A Frankfurti Egyetemen tanító Karl Ritter - aki Herderrel, Ratzerrel, és Kjellennel, valamint Karl Haushoferrel együtt a geopolitika, mint tudomány megalapítójának tekinthető - írta meg a Kommunista Kiáltvány antitéziseit. Karl Ritter úgy gondolta, hogy nem a pénzoligarchiának és hálózatának kell uralnia Európát, majd az egész világot, hanem bizonyos árja csoportoknak, akik ugyanúgy szakítanak a keresztény értékrendszerrel, mint a pénzoligarchia és a szolgálatában álló illuminátusok. A keresztény értékrendszer, vagy másképpen megfogalmazva, az emberközpontú társadalom, amely az ember szolgálatát tekinti a legfőbb értéknek, összeférhetetlen a világuralomra való törekvéssel. A frankfurti történelem professzor elképzelései később a nemzeti szocializmusban bontakoztak ki, amelynek szintén a világ végső ellenőrzése volt a célja. Az árja uralmat szorgalmazó kis csoport úgy vélte, hogy vagy akcióba lépnek, vagy a nemzetközi pénzoligarchia fogja megsemmisíteni őket. Ez a keresztény értékrendszert egyformán tagadó, és világhegemóniára törekvő két csoport megegyezett abban, hogy a legfőbb hatalom a földön a mindenható állam. Ennek az államnak a feje pedig szinte egy földi istenség. Ezek a nézetek végül megnyilvánultak mind a náci, mind a bolsevik diktátor istenítésében. Mivel Marxról és a kommunizmusról lényegesen tájékozottabbak vagyunk, mint Karl Ritterről és az ő nézeteiről, ezért ez utóbbival célszerű egy kicsit részletesebben foglalkozni.
Ritter történelmet oktatott a Frankfurti Egyetemen, majd a földrajz tanára lett a Berlini Egyetemen. Berlinben a geopolitika vált szűkebb szakterületévé. Az úgynevezett Árja Párt vezetőinek a törekvései és céljai mindig titokban voltak tartva, így az is alig ismert, hogy Karl Ritter milyen kapcsolatban állt az árja világuralom híveivel. A brit kormány számára dolgozó hírszerzők feltárták ezt a kapcsolatot, amikor a politikai gazdaságtant, a geopolitika tudományát és az összehasonlító vallástant tanulmányozták a német egyetemeken. Az így szerzett értesüléseiket eljuttatták a megfelelő döntési központokhoz, de ahogyan az gyakran megtörténik, a politikai vezetők és diplomaták nem ismerték fel időben és kellő mértékben ezeknek az információknak a jelentőségét. Egyszerűen félretólták őket.
Karl Rittert történelmi tanulmányai meggyőzték arról, hogy a nemzetközi bankárok egy kicsi, de igen gazdag és befolyásos csoportja, amelyik egyik országgal szemben sem érzi érzelmileg elkötelezettnek magát, de valamennyi országnak beavatkozik az ügyeibe, 1773-ban megszervezte a megbízásából tevékenykedő illuminátusok segítségével a Grand Orient Szabadkőművességet abból a célból, hogy eszközül használja a világforradalmi mozgalom számára, amely mozgalom ennek a bankárcsoportnak a távoli ambícióit hivatott megvalósítani. Hossztávú tervük szerint a nemzetközi pénzemberek eme csoportjának ellenőriznie kell a világgazdaság egészét, a föld természeti és emberi erőforrásait. Végső céljuk egy olyan totális világállam létrehozása, amely elméletileg Spinoza és Hegel tanításain, illetve a Marx és Engels által kidolgozott dialektikus és történelmi materializmuson alapul. Ritter azt is állította, hogy ezeknek a nemzetközi bankároknak a többsége nem tartozik az árja fajhoz, függetlenül attól, hogy gyakorolják-e hitüket, vagy sem. Szembeszállva Marx Kommunista Kiáltványával behatóan elemezte azt a veszélyt, amely akkor áll elő, ha ez a pénzügyi csoport ellenőrzése alá tudja vonni, és irányítani tudja a nemzetközi kommunista mozgalmat. Karl Ritter konkrét és gyakorlati tanácsokat adott az árja uralomra törő csoportoknak, hogy vezetői mit tegyenek a nemzetközi pénzbárók eme hosszútávú stratégiájának a megakadályozására. Ritter alternatív stratégiája az volt, hogy az árja fajnak kell megszereznie a végső ellenőrzést a világ erőforrásai felett. Azt ajánlotta az árja uralom harcosainak, hogy szervezzenek olyan mozgalmat, amely nemzeti és árja alapon áll, és amelynek kifejezett célja a nemzetköziség és a kommunizmus feltartóztatása.
Karl Ritter hosszútávú ajánlásai
1. Európa valamennyi országát német hegemónia alá kell helyezni. Ennek a célnak az érdekében a militarista junkereket bátorítani kell és hozzásegíteni ahhoz, hogy az ellenőrzésük alá kerüljön az államhatalom, amely végrehajthatja a megfelelő katonai vállalkozásokat felváltva a gazdasági háborúkkal. Úgy meg kell gyengíteni az európai nemzetek gazdasági erejét, hogy német hegemónia alá legyenek vonhatók. Ritter szerint nem feltétlenül szükséges, hogy valamennyi katonai beavatkozás egyértelmű győzelemmel érjen véget. Elég, ha a megtámadott országok kellően meggyöngültek ahhoz gazdaságilag - és az emberi potenciál szempontjából is -, hogy regenerálódásuk hosszabb ideig tartson, mint Németország erejének a visszaállítása. Ritter fontosnak tartotta a német nép meggyőzését is arról, hogy fizikailag és mentálisan fölötte áll a többi fajnak, elsősorban a szemita fajnak. Ebből fejlesztették ki az árja propagandisták a német uralkodó faj elméletét. Ezzel akarták ellensúlyozni a nemzetközi bankárok egy csoportjának azt az igényét, amely szerint ők isten választott népéhez tartoznak, és ezért az isteni gondviselés révén jár nekik a vezetőszerep a földön. Az árja vezetők viszont azt állították, hogy az ő fajuk, a germán az uralkodó faj és őt illeti a vezetőszerep a földön. Ezek az eszmék és elképzelések máris két egymással szemben álló táborra osztották fel emberek millióit.
2. Karl Ritter olyan pénzügyi politikát ajánlott, amely megakadályozná, hogy a nemzetközi bankárok - hálózatuk révén - ellenőrzésük alá vegyék a német gazdaságot, és Németország csatlós államait, ahhoz hasonlóan, ahogy pénzügyi és gazdasági ellenőrzésük alá tudták vonni Angliát, Franciaországot és Amerikát.
3. Karl Ritter azt is ajánlotta az árja fensőbbség híveinek, hogy szervezzék meg az úgynevezett "5-ik hadoszlop"-ot a kommunista földalatti tevékenység ellensúlyozására. Ennek feladata a meghódítandó országok felső- és középosztályainak meggyőzése arról, hogy az árja uralmat jelentő nemzeti jellegű szocializmus az egyetlen hatékony ellenszer a nemzetközi kommunizmussal szemben. Az árja fensőbbség szolgálatában álló "5-ik hadoszlop"-ok feladata meggyőzni az alávetendő országok lakóit, hogy katonai védelmezőjükként üdvözöljék a megszálló német csapatokat, amelyek megvédik őket a kommunista hódítástól. Ritter arra is figyelmeztette az árja uralom híveit, hogy csak azután szabad a katonai inváziót megvalósítani, ha már a célországban létrehozták az "5-ik hadoszlop"-ot és a propagandagépezetek már meggyőzték a lakosság többségét arról, hogy nem agresszió áldozatai, hanem mint "modern kereszteslovagok" megmentőként érkeztek hozzájuk az árja németek.
4. Karl Ritter szerint az árja vezérek uralma nem valósítható meg a kommunizmus teljes megsemmisítése és a nemzetközi bankárok háttérbeszorítása nélkül. Azzal támasztotta alá ezt az ajánlását, hogy a nemzetközi bankárvilág, amelyben állítása szerint vezető szerepe van a nem-árja pénzembereknek, mindig a saját önző céljai érdekében használta a nemzetközi kommunista mozgalmat, mint hatékony eszközt.
A Karl Ritter-féle hosszútávú stratégiának csak a fő elgondolásait foglaltuk össze. Megállapíthatjuk, hogy a világ hegemóniájáért versengő két csoport csupán hatalmi törekvéseit szolgáló eszköznek tekintette az emberek millióit. Mind a kommunizmus, mind a nácizmus összeegyeztethetetlen az emberközpontú értékrendszerrel és társadalommal. Itt az emelendő ki, hogy a pénzrendszer és a gazdaság van az emberért, nem pedig fordítva. Azaz az ember nem redukálható arra, hogy csupán nyereséget előállító eszköz legyen. Noha a kommunizmus és a nácizmus élesen szemben állott egymással, és többszörösen keresztezte egymást, a két totális rendszer megegyezett abban, hogy egy kis csoport számára akarta monopolizálni a világhatalmat. Ál-humanista, illetve ál-nemzeti retorikájuk ellenére, mindkettő csupán eszközként kezelte az emberek millióit és emberellenes célok szolgálatában állt. A kamatkapitalizmus jelenlegi globális rendje annyiban közös a kommunizmussal, hogy ez is egy monopolista elit totális uralmára törekszik. A kommunista rendszerben a pártállami elit a diktatórikus állam segítségével rendelkezik a társadalom vagyonával és az emberekkel. A kamatkapitalizmusban a pénzrendszert magán-monopóliumként birtokló pénzoligarchia a pénz segítségével birtokolja a vagyont, ellenőrzi a gazdaságot és a politikát, a társadalom egészét. A kamatkapitalizmus globális rendjében a demokratikus formák betartásával működő közhatalom, az állam, egyre inkább alárendelődik pénzoligarchia szervezett magánhatalmának.
A pénz- és hatalomközpontú elitek világosan látják, hogy csak akkor lehetnek a világ erőforrásainak a vitathatatlan urai, ha létre tudnak hozni egy ateista, anyagias, pénzügyi érdekeken nyugvó totális világdiktatúrát. Ehhez viszont szükséges az alkotmányos kormányforma és a szervezett vallások meggyöngítése, illetve átalakítása. E célt gyakorlatilag úgy lehet elérni, hogy a világ népeit ellentétes táborokba kell csoportosítani és a legkülönbözőbb okokból szembe kell állítani őket egymással. A különböző fajoknak egészen az ókorig visszanyúló szembeállása is az ateista, anyagias uralkodó elitek titkos ambícióira vezethetők vissza.
Az árja szó egy nyelvi csoportot jelöl, amelyet indoeurópainak, vagy indogermánnak is neveznek. Az árja nyelvek szókészlete, belső rendszere közös eredetre utal. Az árja szócska szószerint azt jelenti: "a föld tiszteletreméltó ura". Az európai árja csoport vezetőinek a többsége földbirtokos arisztokrata volt, akik erős hadsereget tartottak fenn azért, hogy megvédelmezzék birtokaikat. Ezekből az árja bárókból, porosz junkerekből, kerültek ki az árja militarista vezérek, akik viszont közreműködtek a nácizmus és a fasizmus létrehozásában.
A másik csoportba sorolják a szemita fajokat, ezekhez tartoznak az asszírok, az arameusok, a héberek, a föníciaiak és az arabok. A háttérhatalom illuminátusai olyan internacionalisták, akik szükség esetén szavakban ahhoz a néphez tartozónak vallják magukat, amelynek az államában élnek, de valójában a pénzügyi, gazdasági és politikai hatalom ellenőrzése a céljuk. Nem felel meg azonban a történelmi tényeknek, és ezért tárgyi tévedésnek minősíthető az a felületes állítás, hogy a pénzoligarchia és illuminátus hálózata azonos lenne egyetlen etnikummal, egyetlen néppel, illetve egyetlen vallási-és kultúrközösség különböző országokban élő tagjaival. A tények azt mutatják, hogy a nemzetközi pénzoligarchia öntörvényű, önálló életet élő, vegyes etnikumú nemzetközi szerveződés, amelynek elkülönülő érdekei, saját stratégiája, intézményei és nemzetek feletti struktúrái vannak, amelyeket formális és informális kapcsolatok kombinált-hálózatán keresztül hangol össze, és működtet. Elsőszámú központja ma is Londonban van és jelentős számban arisztokratákból, a "black nobility" („fekete nemesség”) képviselőiből áll legfelsőbb irányítóinak a szűk köre. (A kamatkapitalizmus világrendszerét irányító nemzetközi pénzoligarchiának a Wall Street és Washington csak a második számú központja. A harmadik központ Bázel és Genf.)
A nemzetközi pénzoligarchiának - és illuminátus hálózatának - legfőbb célja az egyes országok és végső soron a világ pénzrendszerének a monopolizálása a saját ellenőrzése alatt. Magánpénzmonopóliuma segítségével olyan világrend kialakítására törekszik, amely politikailag szavatolja ennek a helyzetnek a fennmaradását. Mindenki, aki beleesik abba a hibába, amit Karl Ritter és szellemi, illetve politikai utódai elkövettek, hogy a nemzetközi pénzoligarchiát etnikai alapon működő szerveződésnek tekinti, az tulajdonképpen a nemzeti szocializmus és a fasizmus súlyos tévedéseit ismétli meg maga is. Ezt a bűnt a sztálinista bolsevizmus is elkövette, mert fejlődésének egy szakaszában nemzeti bolsevizmussá vált, és hasonlóan téves, szélsőséges és antiszemita álláspontot foglalt el, mint a nemzeti szocialista és fasiszta ideológusok.
A nemzetközi pénzhatalom kezdetei
A pénzoligarchia gyökerei - annyi máshoz hasonlóan - szintén az ókorba nyúlnak vissza. Azok a pénzemberek tartoztak az ókorban is és a középkorban is az akkori idők pénzügyi elitjéhez, akik kézben tartották a pénzt, mint gazdasági-kereskedelmi közvetítő eszközt, a hitelezést, a kereskedelmet, de legfőképpen azok, akiknek módjukban állt sokszor igen magas kamatra kölcsönöket adni. A pénztevékenység legfőbb problémája ugyanis a pénzrendszerben működő kamatmechanizmus. A kamat teszi lehetővé a közvetítő eszköz kézbentartójának, hogy ellenszolgáltatás nélkül elvegye a másik embertől munkája eredményének egy jelentős részét.
1215-ben került sor a negyedik lateráni zsinatra. A zsinat főtémája a pénzkölcsönzők és kamatszedők túl nagy befolyása volt a különböző európai országokban. Ebben az időben az egyházi és az állami uralkodók még egységesen tudtak fellépni. Az egyházi vezetők megengedték a keresztes hadjáratok folytatását, de törvényeket hoztak azért, hogy a keresztes hadjáratok nyomán kialakult pénzkölcsönzés és uzsorakamatszedés, valamint a közlekedésben és kereskedelemben használt erkölcstelen módszerek, köztük az elhatalmasodott korrupció, kemény büntetésben részesüljenek. A hiteleket nyújtó pénzemberek és a kereskedők, a mai részvénytársaságokhoz hasonló módon tevékenykedtek, frontembereket alkalmaztak, de a háttérből a pénztulajdonosok irányították tevékenységüket. Így ha nem sikerült a tranzakció, akkor a frontemberek kapták a büntetést. De még az egyház sem volt elég erős a pénzbárók megfékezésére, annak ellenére, hogy az államok ebben támogatták az egyházat. Azt azonban elérték, hogy az akkori pénzoligarchia egyre jobban szembekerült az egyházzal és ezért hamarosan be is indították kampányukat az állam és az egyház szétválasztására. E cél érdekében kidolgozták a szekularizmus ideológiáját, amely az egyházat és a vallást a magánszférára igyekszik korlátozni.
A pénzoligarchia előkészíti az első világháborút.
1910. januárjában a világforradalmi mozgalom 19 vezetője találkozott Londonban. Ennek a találkozónak az elnevezése a történelmi dokumentumokban "a központi bizottság januári plénuma". A fő téma az volt, hogy miként lehetne megerősíteni az egységet. Az akkor még szociáldemokrata jelzőt viselő, és nemzetközileg szerveződő párt vonala szerint egyesíteni kell valamennyi forradalmi szervezetet a vezető kapitalista országokban azért, hogy ki lehessen robbantani a háborút ezen országok között. Ebben az esetben a hatalmas veszteségek, a magas adók, valamint a néptömegek nélkülözése és szenvedése megfelelő alkalmat nyújthatnak a forradalmi helyzet kialakulásához. Ha valamennyi ország forradalmi kormányzat alá kerül, akkor a háttérben működő titkos hierarchia a hálózata segítségével létrehozhat egy totális világdiktatúrát. Ezentúl már nem lesz szükség arra, hogy teljesen titokban maradjanak. Feltételezhető, hogy a nemzetközi forradalmi mozgalom legfőbb vezetői - köztük Trockij, Lenin és Krisztián Georgijevics Rakovszkij - ismerhették csak a pénzoligarchia, és illuminátus hálózata vezérkarának a titkos céljait.
1913-ban, Párizsban megalakult a nemzetközi bankárszövetség. Ebből az alkalomból elfogadtak egy bizalmas nyilatkozatot, amely többek között megállapítja:
"Eljött az ideje, hogy a nagytőke nyíltan diktálja törvényeit a világnak…A pénztőke (Hochfinanz) küldetése, hogy ne csupán egy országra, de az egész földgolyóra kiterjedően a császárságok és királyságok helyére lépjen."
A történelmi folyamatok jobb megértése végett vegyük most közelebbről szemügyre a világpolitikát alakító háttérhatalmat, elemezzük látható és láthatatlan struktúráit, céljait és módszereit. A háttérhatalom egyik legkiválóbb ismerője az a német nagyiparos és pénzember volt, aki maga is ehhez a hatalmi struktúrához tartozott, és aki több fontos megállapítást tett a pénzhatalom hálózatának a működéséről. Ismerkedjünk meg Walter Rathenau segítségével az illuminátus hierarchia stratégiájával és taktikájával.
Walther Rathenau
Walther Rathenau 1867. szeptember 29-én született és 1922. június 24-én merénylet áldozata lett. A "világforradalom vörös prófétájának" is nevezett Rathenau 1914 nyarán, a háború kitörésekor, a következőket mondotta a berlini Adlon szállóban von Bülow hercegnek - aki 1900-tól 1909-ig volt német birodalmi kancellár -, miközben a Brandenburgi kapura mutatott:
"Nem jön el az a pillanat, amikor a császár fegyverhordozóival, a világ legyőzőjeként, fehér rózsákon vonul át a Brandenburgi kapun. Ezen a napon a világtörténelem elveszítené az értelmét."
Ezek a szavak egyértelműen mutatják, hogy az ambivalens Rathenau a lelke mélyén Németország ellenségeinek az oldalán állt, ezért a világháborút előkészítő és levezénylő háttérhatalom számára pontosan ő volt a megfelelő ember a legyőzendő Németország hadiiparának az irányítására, és a német fegyverek előállítására.
Hasselbacher német szerző szerint a császári Németország ellen sokat hangoztatott néhány vád közül az volt a legkedveltebb, hogy Amerika azért lépett be Németország ellen a háborúba, mert a németek nem tették érdekeltté a győzelmükben. Ha kölcsönöket vettek volna fel Amerikától, akkor az Egyesült Államok a németeknek segített volna. A másik sokat hangoztatott vád szerint a korlátlan tengeralattjáró harc váltotta ki Amerika részéről a hadüzenetet.
Az első világháború kimenetelét eldöntő Egyesült Államok magatartásának a jobb megértése végett Amerika pénzrendszerét kell szemügyre vennünk. A világháborút megelőzően az Egyesült Államokban már két jól elkülöníthető gazdasági hatalom létezett. Az egyik volt a reálgazdaságban működő termelőtőke, amely fizikai termékeket állított elő, és társadalmilag szükséges szolgáltatásokat nyújtott. Ehhez a termelőtőkéhez hamarosan kapcsolódott a pénztőke, amelynek 1913-ban sikerült az amerikai pénzrendszert a magánmonopóliumává tennie, és így ő rendelkezett a reálgazdaság működéséhez szükséges közvetítő közeggel, a pénzzel, a hitelekkel, és ezzel a tevékenységével egyre nagyobb kamatjövedelemhez jutott. A pénzrendszer birtokában a pénzoligarchia korlátlan hitelekkel rendelkezett és ennek révén fokozatosan a termelő szférában is uralkodó szerephez jutott. A termelőtőke és a pénztőke képviselői azonban nemcsak együttműködtek, de keményen rivalizáltak is egymással. Az értékelőállító vállalkozók úgy vélték, hogy a pénzemberek - noha tevékenységükkel értéket nem állítanak elő, csupán a megtermelt értékeket osztják el a pénz segítségével - kisajátítják a munkát végző termelőtőke hasznát, és élősködnek a kockázatot viselő vállalkozókon. Ez a nagyhatalmú amerikai finánctőkés csoport a nemzetközi pénzügyi oligarchia egyre fontosabb részét alkotta. Természeténél fogva németellenes volt, mert a termelő tevékenység és értékelőállító munka elsőbbségén nyugvó német gazdaság veszélyes kihívást jelentett a számára.
A pénzrendszer nem állít elő értéket, de azok, akik ellenőrzik a gazdasági élet közvetítő közegét, bizonyos idő elteltével szükségszerűen az egész termelő tevékenység uraivá is válnak. A termelő és pénzvagyon birtokában pedig ellenőrzésük alá tudják vonni a politikai szférát is. Ezen állítások ellenőrzése végett is érdemes közelebbről tanulmányozni Walther Rathenau tevékenységét, és nézeteit. Rathenau az első világháború idején 1914. augusztus 9-től 1915. március 31-ig a császári Németország hadianyag ellátását és hadiiparát irányította. Az első világháborút követően, a weimari köztársaság idején pedig rövid ideig külügyminiszter volt. Az ő nevéhez fűződik a Szovjet-Oroszországgal 1922. áprilisában megkötött rapallói egyezmény, amelyben a két ország kölcsönösen lemondott egymással szembeni követeléseiről és helyreállította normális kapcsolatait.
Rathenaunak sokat idézik a bécsi Neue Freie Presse című lap 1909. december 25-i számában megjelent írását a világot irányító "háromszáz emberről":
"A munkavégzés személytelen demokratikus területén a gazdasági vezetésben, ahol minden elhibázott szó kompromittálhat és minden sikertelenség bukást eredményezhet, ahol a részvényesek közgyűlésén a szuverén publikum szakszerűen dönt kinevezésekről és elmozdításokról, egy emberöltő ideje alatt létrejött egy oligarchia, amely ugyanolyan zárt, mint a régi Velence urainak köre. Háromszáz ember, akik közül mindegyik ismeri a másikat, irányítja a kontinens gazdasági életét, és utódaikat környezetükből keresik ki. Ennek a sajátságos jelenségnek a sajátságos okait, amelyek bevilágítanának a jövendő társadalmi fejlődés sötétjébe, most nem mérlegeljük."
A költő Frank Wedekindhez írott levelében Rathenau közelebbről is megvilágítja kiket is ért a "háromszázak" alatt:
"A valódi "háromszázak" óvatosságból, és megszokásból letagadják hatalmukat. Ha megkérdezi őket, így válaszolnak: mi nem tudunk semmiről, ugyanolyan üzletemberek vagyunk, mint mások. Ezt követően nem háromszáz, de háromezer kereskedelmi ügynök jelentkezik majd, akik harisnyával, vagy művajjal kereskednek, és közlik: mi vagyunk azok. Névtelenségükben rejlik a hatalmuk. Ismerek egyet, aki nem a legjelentősebbekhez tartozik, aki egyáltalán nem találkozik senkivel, kivéve a borbélyát. Ismerek olyat, aki csaknem szegény, és egy hatalmas vállalatnak a tulajdonosa. Ismerek egy másikat, aki talán a leggazdagabb, és akinek a vagyona a gyerekeire van íratva, akiket gyűlöl. Többen beszámíthatatlanok. Egyik a jezsuiták számára dolgozik, egy másik a kúria ügynöke. Megint egy másik külföldi társaság megbízottjaként kétszáznyolcvanmillió konzollal rendelkezik, és a porosz állam legnagyobb hitelezője. Mindez bizalmas. De nézze, ezek az emberek a szokásos módon nem könnyen megközelíthetőek. A személyes közeledés nem szokásos utját pedig elutasítják. (Süddeutsche Zeitung Nr. 33. 1963. február 7.)
A diplomata gróf Harry Kessler 1928-ban könyvet írt barátjáról Walther Rathenau címmel, és ebben többek között megállapítja:
"Háromszáz ember, aki közül mindegyik ismeri a másikat, irányítja a kontinens gazdasági életét," írta Rathenau 1909-ben, a Neue Freie Presse karácsonyi számában. Ő is ehhez a háromszázhoz tartozott, nyolcvannégy nagyvállalat felügyelő-bizottságának vagy igazgatóságának volt a tagja. Tevékenységének központjában az A. E. G. (Allgemeine Elektrizitäts-Gesellschaft) állott, amely ahogyan ő 1907-ban írta, az akkori Európában vitathatatlanul a legnagyobb - központilag irányított - gazdasági szervezet volt. Számos üzemével, és leányvállalatával nemcsak Németországban, hanem Angliában, Spanyolországban, Olaszországban, Oroszországban, Svájcban, Dél-Amerikában nőtt naggyá Emil Rathenau biztos kezű irányítása alatt az évek során. És Walther Rathenau volt ez alatt apjának a jobb keze. De az A. E. G.-n kívül még számos más vállalkozása is volt, amelyeknek a megalapításában és irányításában kiemelkedő szerepet játszott…"
Harry Kessler könyvében így foglalja össze Rathenaunak a bolsevizmusról való véleményét:
"Röviddel a Spartakus felkelés után 1919. februárjában Rathenau a következőket mondta nekem: A bolsevizmus nagyszerű rendszer, amely valószínűleg a jövőhöz tartozik. Száz éven belül a világ bolsevik lesz. Azonban az orosz bolsevizmus olyan csodálatra méltó színdarabhoz hasonlít, amelyet megvesztegetett ripacsok adtak elő, és Németországban is, ha elérkezik a kommunizmus, ugyanilyen ripacs módra lesz előadva. Hiányoznak az emberek egy ennyire bonyolult rendszerhez. Ez sokkal kifinomultabb és magasabb szintű szervezési képességet igényel, mint ami nálunk megtalálható. Nem rendelkezünk megfelelő formátumú emberekkel. Talán az angolok és az amerikaiak igen. Mi németek őrmester módjára tudunk szervezni, nem azon a magasabb fokon, amit a bolsevizmus megkövetel. Éjszakánként bolsevik vagyok. Nappal azonban, amikor úton az üzembe látom munkásainkat és alkalmazottainkat, akkor nem vagyok az. Pontosabban, még nem. Megismételte többször: Még nem."
Ellenfelei Walther Rathenaut a világforradalom prófétájának titulálták. A munkások és katonák, akik 1918-ban a forradalomban részt vettek, nem tekintették Rathenaut a forradalom vezetőjének. Ezt a véleményüket indokolja, hogy Rathenau vállalkozó, azaz egy nagyvállalat igazgatója volt, és 1918. október 7-én minden fegyverviselésre alkalmas férfi felfegyverzésére és az ellenséggel szembeni bevetésére szólított fel, vagyis látszólag a császár ügyét képviselte. Ludendorff tábornok így ír erről: "Kriegshetze und Völkermord" (Háborús uszítás és népírtás) című könyvében:
"Walther Rathenau a sajtóban közölt cikkében népfelkelésre szólít fel azért, hogy szándékát hatásosan álcázhassa."
1918. novemberében Rathenau a következőket mondotta a bajor forradalmi kormány vezetőjének Kurt Eisnernek:
"Az utolsó pillanatban még sikerült nekünk minden felelősséget Ludendorffra hárítani. (Ludendorff: "Meine Lebenserinnerungen", "Visszaemlékezések életemre").
Mivel Rathenau kedvezően viszonyult a bolsevizmushoz, ezért élesen elutasította a szocialisták egyenlőségi eszméit. Így ír erről:
"Törésre került sor a szocialisták körében. A munkástömegek értenek a romboláshoz, az alkotó munka az agyaknak a dolga. Csak a szellem arisztokratái által vezetett munkásosztály hozhat létre egy új társadalmat. Ez nem az egyenlőség társadalma lesz, mivel az egyenlőség lehetetlen!"
Az író, Emil Ludwig 1921. júniusában a következőket írta a Neue Zürcher Zeitungban Rathenauról miniszterré történő kinevezése alkalmából:
"Külügyminiszterré való kinevezése külkapcsolatainkban az európaiak közötti megértő tárgyalásokat jelenti. A belpolitikában a szociális kiegyenlítődés, az osztályok és népek megbékélése lenne Rathenau eszmei célkitűzése. Ehhez a maga módján kész és gyakorlati programmal rendelkezik, amely egész Németországban és már a kezdéskor megvalósítható. Az idő, az emberek, és a németek ismerőjeként tisztában van ezzel, de tudja úgy is, mint pesszimista. Mégis olyan emberként fog munkájához, aki egyszerre cselekedni és gondolkodni is tud… Rathenaunak minden előzékenysége ellenére diktátori gondolkodásmódja van, hajlik a szakszerűségre, és inkább tovább megy, semmint hogy megváltoztatná azt az utat, amelyen már egy évtizede halad… Egy ilyen, a politikai életben egyéni utat járó személy számára nem helyes irányelveket előírni, mégis ma ezt mondják: Rathenau antimilitarista, antinacionalista, antikapitalista. Az egyszerűsítésnek, a leszerelésnek, a tervgazdálkodásnak és a nemzetközi közgazdaságnak a híve. Ezért valójában a külföld támogatottja, nevezetesen Angliáé, de csak igen kevesen tudják, hogy 1920-ban Spaa-ban egyedül ő akadályozta meg a kudarcot, és hozta létre az egyetlen megegyezést, amely 1918. óta a háborús felek között létrejött."
A jövőről így ír Walther Rathenau a "Nach der Flut" (Özönvíz után) című írásában:
"A legtöbben még nem ismerik sorsukat, nem tudják, hogy őket és gyerekeiket feláldozzák. A föld népei sem tudják még, hogy az egész emberi nemről van szó. Talán még azt sem tudják, kivel küzdöttünk. Egyesek azt mondják: igazságosság. Mások ezt: megtorlás. Vannak akik pedig ezt: bosszú. Tudják, hogy amit igazságosságnak, megtorlásnak, és bosszúnak neveznek az gyilkosság? Mi, akik némán, de nem vakon viseljük sorsunkat, még egyszer felemeljük hangunkat úgy, hogy hallja a világ, és panaszkodunk. A föld népeinek, azoknak, akik semlegesek, és azoknak, akik barátságosak voltak, a szabad tengerentúli államoknak, az újonnan született államoknak, az eddig ellenséges nemzeteknek, népeknek, akik itt vannak, és majd akik utánunk jönnek, az elválás bánatában mély, ünnepélyes fájdalommal és lángoló panasszal véssük a lelkükbe:
Meg leszünk semmisítve. Németország élő testét és szellemét megölik. Németek millióit űzik nélkülözésbe és halálba, hazátlanságba, szolgaságba, és kétségbeesésbe. A szellem népeinek egyike eltűnik a földgolyóról. Anyái, gyermekei, meg nem született utódai halálra vannak ítélve. Megsemmisítenek minket tudatosan és látva, - a tudók és a látók. Nem úgy, mint az ókor primitív népeit, akiket gyanútlanul és némán száműztek, és rabszolgasorba juttattak. Nem fanatikus bálványimádók által, akik azt hitték, hogy egy emberfaló szörnyet imádnak. Európai vérű testvérnépek semmisítenek meg minket, akik Istent és Krisztust imádják, akiknek élete és alkotmánya az erkölcsösségen nyugszik, akik az emberiességre, a lovagiasságra, és a civilizációra hivatkoznak, akik a kiontott vért gyászolják, akik az igazságos békét, és a népek szövetségét hirdetik, akik felelősséggel tartoznak a földgolyó sorsáért.
Jaj neked, és a lelkednek, aki meg merted nevezni az igazságosságnak ezt a vérbíróságát. Legyen bátorságod, mondd ki, és nevezd nevén: ezt úgy hívják bosszú. Kérdezlek titeket, valamennyi nép, vallás és tudomány szellemi embereit, államférfiakat és művészeket, titeket kérdezlek, valamennyi nemzet munkása, proletárja és polgára, téged kérdezlek, mélyen tisztelt Atya, a katolikus egyház legfelsőbb ura, téged kérdezlek Isten nevében: szabad-e a föld egy népét bosszúból testvérnépei által megsemmisíteni, és nem ez lenne-e az utolsó és legszerencsétlenebb a népek között?
Szabad-e egy európaiakból álló élő népet gyermekeivel, és meg nem született utódaival, szellemi és testi lététől megfosztani, robotmunkára ítélni, és kitörölni az élők sorából?
Ha ez a szörnyűség megtörténik, amelyhez viszonyítva minden háború csak előjáték volt, úgy tudnia kell a világnak, mi történt, és mit szándékozik tenni. Nem szabad soha azt mondania: Nem tudtuk és nem akartuk ezt. Isten színe előtt és az örökkévalóság felelőssége előtt higgadtan, és hűvösen kell kimondaniuk: Tudtuk ezt, és akartuk ezt." (Nach der Flut, 60-68. oldal.)
Rathenau így folytatja fejtegetéseit:
"Aki húsz éven belül a világ egykor legvirágzóbb országai közé tartozó Németországba látogat, el fog süllyedni szégyenében és bánatában. Az ókor nagy városai, Babilon, Ninive, Théba, puha agyagból épültek, a természet szétporlasztotta őket, kiegyengetve a földet és a dombokat. A német városok nem válnak romhalmazzá, hanem félig halott, megkövesült tömbökké, amelyek részben még nyomorúságos emberek által lakottak. Néhány városnegyedben még lesz élet, de minden fény és vidámság nélkül. Fáradt lények vánszorognak a repedezett flaszteren - a lebujok meg vannak világítva. Az országutak széttöredezve, az erdők lepusztulva, a mezőkön szegényes vetés. A kikötők, vasutak, csatornák tönkremenve, és mindenütt szomorú emlékeztetőként láthatók a nagyság idejéből származó viharvert építmények.
Körös-körül fényben virágoznak a megerősödött régi és új országok, virágzik az új technikájú és erejű élet, amelyet az elhaló ország vére táplál, és amelyet elüldözött fiai szolgálnak. A német szellem, amely a világért dalolt és gondolkodott, a múlté. Egy nép, amelyet Isten az életre teremtett, amely ma még fiatal, és életerős, élt, és immáron halott. Vannak franciák, akik mondják: Halljon meg ez a nép! Nem akarunk többé erős szomszédot. Vannak angolok, akik mondják: Halljon meg ez a nép! Nem akarunk többé még egy szárazföldi versenytársat. Vannak amerikaiak, akik mondják: Halljon meg ez a nép! Nem akarunk többé gazdasági konkurenseket. Ezek az emberek lennének nemzeteik igazi képviselői? Soha. Minden erős nemzet elutasítja a félénkek és az irigyek hangját. Vagy a bosszúállók lennének nemzeteik igazi képviselői? Semmikor. Ez a szörnyű szenvedély nem lehet tartós erkölcsös embereknél.
Mégis, ha a félénkek, az irigyek, és a bosszúállók egyetlen órában, a döntés órájában győznek, és nemzeteik három nagy államférfia erre szánja el magát, a sors beteljesedik. Akkor Európa boltíves épületéből a legerősebb kő lemorzsolódik, és Ázsiának a határai kiterjednek a Rajnáig, a Balkán pedig az Északi tengerig. Kétségbeesett, nem európai szellemiségű emberek hordája telepszik a nyugati civilizáció kapui elé, amely nem fegyverekkel, hanem fertőzéssel fenyegeti a biztonságban élő nemzeteket. Soha nem származhat jog és boldogság jogtalanságból. Soha nem látott módon megbűnhődünk azért a jogtalanságért, amit Németországnak függetlensége és önállósága elvesztésével ártatlanul magára kellett vállalnia. Ha azonban a nyugati nemzetek nyugodt, hideg megfontoltsággal, óvatosságból, érdekből, vagy bosszúállásból lassan megölik Németországot, és ezt igazságosságnak nevezik, ha bejelentik a népek új életét, a kiengesztelődés örök békéjét, és egy népszövetséget, úgy soha nem lesz valódi értelemben vett igazságosság, és az emberiség - minden győzelme ellenére - soha nem lesz ismét vidám és felszabadult.
Ólomsúly fekszik rá földgolyónkra, és többé nem szabad szellemmel születnek az eljövendő nemzedékek. A bűn bilincsei, amelyet most még le lehetne rázni, széttörhetetlenné válnak, és végérvényesen láncra verik földünket. Az eljövendő korszakok viszályai, háborúskodásai egyre elkeseredettebbé és megosztóbbá válnak, mert át lesznek itatódva a kölcsönös igazságtalanság érzésével. Soha nem nehezedett hasonló hatalom és felelősség egy triumvirátus homlokára. Ha az értelemmel bíró emberi történelem azt akarta, hogy három ember elhatározása révén egyetlen óra döntsön földünk évszázadairól, és emberek millióiról, akkor ilyen órát akart: Egyetlen színt valló kérdést kellene a győztes - civilizált és vallásos - nemzeteknek feltenni. A kérdés így hangzik: Emberiesség vagy erőszak? Kiengesztelődés vagy bosszú? Szabadság vagy elnyomás? Valamennyi nép fiai és lányai, gondoljátok meg ezt! Ez az óra nem csak rólunk, németekről dönt, ez rólunk és rólatok, mindannyiunkról határoz. Ha ellenünk ítél, viselni fogjuk sorsunkat, és megyünk a földi megsemmisülésbe. Jajszavunkat nem fogjátok hallani. Mégis hallatszani fog ott, ahol emberi kebelből fakadó jajkiáltás még soha nem maradt meghallgatás nélkül." (Nach der Flut, 69-72. oldal)
Egy jövőbeni második világháborúról ír 1919-ben Walther Rathenau abban a tanulmányában, amely a "A háromszoros forradalom kritikája" címet viseli:
"Függőségi viszonyaik miatt tűntek el az ókori államok, mert a feltörekvő alsóbb rétegek nem hagyják magukat állandóan az uralkodó csoportok által megkötözni. Csak társadalmi tagozódás nélküli népek, mint Kína rendelkeznek örök élettel. Az új, valamennyi közt a legerkölcstelenebb társadalmi réteg a proletariátus, amely első naptól kezdve a szívében viseli a halál csíráit. Belső forradalmak, miként azt a szocializmus teoretikusai hiszik, nem tudják megrendíteni a fennálló rendet, csak a világháborúk formájában jelentkező külső megrázkódtatások. Az elsőre már sor került. A legkisebb ellenállás helyén kellett lángra lobbannia, és itt rázkódott meg a legjobban a fennálló rend. A Nyugat építménye még nem ingadozik. Ott még évtizedeken át magasodhatnak az emeletek. Mégis közeleg - a világrendőrség ellenére - a következő világháború, amelyet nem mi robbantunk ki, amit azonban a mi érdekünkben vívnak meg. A legkisebb ellenállás - újabb - helyén fog ismét kitörni, azaz az elmaradottság és igazságtalanság helyén. (Nach der Flut, 47-48. oldal)
A kommunizmus jövőjét így látja Rathenau a "Der Kaiser" (A császár) című írásában:
"Az 1917-es orosz forradalom patetikus eszméje az emberiség. Óhajtott célja: a (jelenlegi) proletariátus diktatúrája, és az eszményített anarchizmus (az állami erőszak és az államrend tagadása). Gyakorlati törekvése: az európai struktúra megszüntetése a szocializálandó szabad államok egységesített államformájával. A Kelet gyakorlati gondolkodása egy évszázadon át olyan könyörtelenül meg lesz valósítva, mint jelenleg a Nyugat gyakorlati gondolkodásmódja. Az idők hátterében ott áll várakozva egy utolsó célkitűzés: Az államformák felszámolása, és helyettesítésük önigazgató, kulturális tömörülések rugalmas rendszerével, egy transzcendens eszme uralma alatt. Ez az eszme azonban a tudat egy megváltozott fokozatát feltételezi." (Der Kaiser 55. oldal)
Walther Rathenau a továbbiakban ezt írja a jövőről:
"A harc évtizedei, megszakítva a fegyverszünetek éveivel, a tömeggyőzelmek éveivel, a reakció éveivel. A küzdelem kulturellenes eszközökkel folyik. Sztrájk, öncsonkítás, szabotázs, a végtelen gátlástalansággal működtetett bankóprésből származó vesztegetési pénz. Nemzedékek, akik fegyelmezetlenül, és tiszteletlenül nőnek fel, a munkakedv elveszítése, nélkülözés, élvezet általi kábultság, hataloméhség, gátlástalan önzés, és végtelen fecsegés. A képzés elromlik, a szellem elrejtőzik a remetelakokban, a művészi alkotások és jártasság veszendőbe megy, az erdőségek és a természeti értékek elpusztulnak. Volt idő, amikor Róma egy földdarab volt tizenkétezer lakossal. Enyhe kép összehasonlítva a nagyvárosi poklokkal, melyekben végbemegy az új kulturális összeomlás.
Eddig a föld évszázadokon keresztül épült, gyarapodott, megőrződött, megkímélődött, anyagi és szellemi javakban bővült, és kevesek élvezetét, képzését, kifinomodását szolgálta, most viszont jön a leépülés, a tönkremenés, a szétszóródás, és az eldurvulás évszázada. Jaj nektek építmények, festmények, könyvek és kertek! A művészi jártasság, és kézművesség átadása, a tanulási készség, képzés és technika, az élet- és közlekedési formák, a munkaszeretet, rend és gondosság átlépik az elszegényedés rég feledésbe ment mélységeit; És ha valamikor felébred a világ mély téli álmából, csodálkozó szemekkel, romantikus vágyódással fog kultúránkra emlékezni összegyűjtve szétszórt emlékeit. Egyben lesz csak fölényben velünk szemben, de abban döntően: már nem lesz többé a kevesek világa és korszaka, hanem mindenkié lesz…Romok mögöttünk, és romok előttünk. 'Az átmenet nemzedéke vagyunk, trágyázásra rendelt, nem méltó az aratásra,' írtam a háború kezdetén…" (Der Kaiser 57-58. oldal)
A "Háromszoros forradalom kritikájában" Walther Rathenau a következőképpen körvonalazza Németország jövőjét:
"Prometheus Németország! Még akkor is, ha soha többé nem tudod sziklához láncoló kötelékeidtől megszabadítani magadat, ha Istennek áldozott véred szégyenben és fájdalomban öntözi a földet, szenvedj a nagy áldásért, amely csak keveseknek, az erőseknek adatik meg. Ne küzdj többé a boldogságért, mert neked más rendeltetett. Nincs bosszú, nincs igazságtétel, sem hatalom, sem jólét, amely megvált. Légy, ami voltál, aminek lenned kell, amiről soha nem volt szabad elfeledkezned. Légy gyűlölt, és ne gyűlölj. Légy kigúnyolt, és ne védekezzél.
Sámson Németország! Szemed vak, homlokod csupasz. Fordíts tekinteted magadba, és titáni erődet fordíts magad ellen. A föld tartóoszlopait nem fogod széttörni, az ítélkezés nem a tied. Hajtsd a filiszter malomkerekét, és énekeld Isten dalát.
Ahasvérus Németország! Nincs hatalmad meghalni. Német lábak tapossák a földet, és otthont keresnek. Keserű kenyeret eszel, és a hazád nem lesz a te hazád. Az idegen ajtóktól elüldöznek fáradt szemeid tompa tekintete miatt.
Óh, Németország! Szeretve balga vakságodban, tízszeresen szeretve Isten-felejtő tévelygéseidben és bűneidben, tízezerszeresen szeretve szégyenteljes szenvedéseidben, mit tudsz a sorsodról? Mit tudsz arról, hogy a szellemed miatt létezel, a szellemed miatt, amit nem ismersz, mert elfelejtetted és megtagadtad. Védd magad! Saját magad miatt nem szabad meghalnod és nyugodnod. Le vagy tartóztatva, elbuktál, és ha az emberek kezei elengednek, Isten kezébe hullsz.
Mi, akik nem vagyunk forradalmár lelkületűek és nem csináltunk forradalmat, kaptunk egyet ajándékba, mi, akik nem születtünk a politizálásra, akik hitetlenül és meggyőződés nélkül játszottunk a politikával és a világhatalommal, kudarcot vallottunk, mi, akik nem földi jóra vagyunk teremtve, hagytuk magunkat elkápráztatni és elkábítani, jóllakottá és butává lettünk, belépünk most a nagy forradalom száz évig tartó szegénységének a birodalmába. Nem azért, hogy elnyerjük a boldogságot, hanem azért, hogy beteljesítsük a törvényt, az újjászületés, a megújulás és a lélektől való áthatottság törvényét.
A bosszúállás forradalma nem méltó hozzánk.
A jólét forradalma tévedés, és mellékes dolog.
A felelősség, az emberi méltóság, a jellem és a szellem forradalma van elrendelve és kiosztva ránk.
Ebben összefonódnak a társadalmi berendezkedés és a szellemi törekvések. Az intézmények szellemi beállítódás nélkül nem maradandóak. Átcsapnak az ellentétükbe. Az orosz kommunizmusból tatár oligarchia lesz. A szellemi törekvések viszont nem tudnak érvényesülni intézményesülés nélkül, és játékos utópizmusban (valóságidegen világjobbításban) végződnek.
"Amit átélünk, és megvalósítunk, az a folyamatosan lobogó világtűz örökkétartó élesztésének a része, amely megolvasztja az anyagot azért, hogy felszabadítsa a szellemet.(1919. június)"
Rathenau kereste a halált
Walther Rathenaut 1922. június 24-én, amikor 11 óra körül nyitott személyautóban lakásától a berlini hivataláig hajtatott, egy korábbi tengerésztiszt, Kern, aki a Consul nevű szervezethez tartozott, agyonlőtte. A merénylők köréhez tartozott többek között egy 16 éves fiatal is. A merénylők a Kőnigshallén, a hivatalába hajtó Rathenau kocsija mögé hajtottak, és autóját a járdához szorították. Egyikük géppisztollyal sorozatot engedett Rathenauba, míg a másik gránátot dobott az autójába, amely kiemelte az üléséből. Az egyik merénylőt megölte a rendőrség, a másik önmagával végzett. Amikor később az összeesküvő csoport más tagjait is kihallgatták, kiderült, hogy Rathenaut azokhoz a háromszázakhoz sorolták, akikről az áldozat is állította több írásában, hogy valójában ők gyakorolják a hatalmat a háttérből Európa gazdasági élete felett. A merénylők listáján Rathenaun kívül még szerepelt Theodor Wolff, egy berlini lap szerkesztője, valamint Max Warburg, a Warburg bankház akkori feje. Max Warburgnak, aki az első világháború alatt a császári Németország Hírszerző Szolgálatát is vezette, majd kulcsszerepet játszott a versaillesi békeszerződés elfogadtatásában, mindig erős fenntartásai voltak Rathenauval szemben. A jólöltözött, mozgékony iparmágnást, a hadiipar főnökét igen művelt embernek és kiváló szónoknak tartotta, de szemére vetette, hogy hiú, kibírhatatlan szószátyár, aki nem egyszer az egész vacsorát szólóban átbeszélte monoton hangon, miközben a többiek dermedt csöndben hallgatták. Max Warburg, aki úgy tekintett magára, mint aki gyakorlatiasan a lényegre egyszerűsíti a bonyolult kérdéseket, nem szerette Rathenaut, aki hajlamos volt, hogy a komplex dolgokat a legvégsőkig tovább bonyolítsa.
Chaim Weizmann Rathenaut a német kultúrába beilleszkedő német zsidók tipikus képviselőjének tartotta, akik "úgy tűnik nem tudták, hogy vulkán tetején ülnek…" Max Warburggal ellentétben Rathenau kereste a nyilvános szereplést. Az 1920-ban megtartott Spaa-konferencia után ezért a szélsőjobboldali összeesküvők célpontjává vált. 1922. januárjában Rathenaut külügyminiszterré nevezték ki, és ezzel életét folyamatosan kockáztatnia kellett. Genovában elmondott szovjetbarát beszédével magára vonta a szervezkedő nácik haragját. Amikor Genova után Max Warburg és Rathenau együtt ebédelt, a hirtelen megöregedett Rathenau a következőket mondta: "Ezen a napon Genovában ezt mondtam magamnak: ebben a pillanatban Max Warburg biztos így szól Melchiorhoz: milyen s……t csinál Rathenau magából." Max később bevallotta, hogy valóban hasonló tartalmú megjegyzést tett, de diplomatikusabban megfogalmazva. Rathenau a rákövetkező hetekben többször is panaszkodott, hogy rengeteg fenyegető levelet kap.
Harry Kessler gróf ezt írja a merényletről:
"Hogy ki adta a költséges előkészületekhez a pénzt ezeknek a teljesen eszköztelen fiuknak és fiatalembereknek, minden beható nyomozás ellenére sem tudták megállapítani, ahogy azt a birodalmi főügyész az eljárásban közölte."
Walther Rathenaut halála előtt többször is figyelmeztették az ellene irányuló halálos merénylet terveire. Erről így ír Kessler:
"Berlinbe való visszatérését követően május végén egyre több jel volt észlelhető, hogy komoly veszélyben van az élete. Minden oldalról figyelmeztették. Az egyik figyelmeztetésről, amely különösen nyomatékos volt, az akkori birodalmi kancellár, Dr. Wirth számolt be egy hozzám írott levelében: "Helytálló, hogy a német történelemnek ezekben a sötét napjaiban, amikor a legmélyebben aggódnunk kellett hazánk egységének a megtartásáért, és amikor a belső szétesés és polgárháború veszélye fenyegetett, egy katolikus pap a birodalmi kancelláriába jött és egyszerűen néhány szóval közölte a legkomolyabb formában, hogy Rathenau miniszter élete veszélyben forog. A magam részéről érthető módon nem tettem fel ellenkérdéseket. Az egész eset csak köztem és a katolikus lelkész között zajlott. Tudatában voltam ennek a közlésnek a komolyságával, és megfelelően tudomására hoztam a birodalmi kancellária illetékes helyén. Ezt követően felhívtam Rathenaut. Kemény szavakkal megkértem, hogy adja fel ellenállását egy erősebb biztonsági szolgálattal szemben. Ezt jól ismert - és sok barátja által már ismerős - meghitt hangon határozottan elutasította. Ezután közöltem vele az előzőekben vázolt eljárást, és megkérdeztem, vajon belátja-e, hogy a katolikus pap lépése rendkívül komoly dolognak számít. Közlésem mély benyomást tett Rathenau miniszterre. Mintegy két percig sápadtan és mozdulatlanul állt előttem. Senki sem merte egyetlen szóval sem megtörni a csöndet. Rathenau szemei, mintha egy távoli földre tekintettek volna. Sokáig küszködött magával. Hirtelen végtelen jóság és lágyság tükröződött az arcán és a szemeiben. Nagy lelki nyugalommal, amelyet soha sem láttam nála, noha belső önuralmának a mértékét egyes komoly kérdések szakszerű megvitatásánál már megismertem, közelebb lépett hozzám. Rátette a kezeit a vállamra, és ezt mondta: "Kedves barátom, semmiség. Kinek kellene velem bármit is tennie?" Beszélgetésünk ezzel nem ért véget. Az említett közlés komolyságának, és a rendőri őrizet abszolút szükségességének az ismételt hangsúlyozása után nyugodtan és higgadtan távozott a birodalmi kancelláriából egy számomra érthetetlen biztonságérzés kifejezésével. Sajnos, miként azt később hallanom kellett, Rathenau ismételten kikérte magának, hogy őrizzék a személyét."
Nekünk is vannak kérdéseink. Honnan szerzett tudomást a katolikus pap a tervezett merényletről? Miért utasította el következetesen Rathenau saját személyének a rendőri védelmét? Egy ilyen testőri feladat minden más esetben teljesen magától értetődő lenne. Tudta-e Rathenau, hogy a rá kimondott halálos ítélet elől úgysem tud elmenekülni? Vagy talán Rathenau ítélte halálra Rathenaut?
Walther Rathenau résztvevője volt az 1920. júliusában Spaa-ban tartott konferenciának. A kemény jóvátételi feltételekkel kapcsolatban - hosszas gyötrődő vívódás után - kijelentette, hogy Németországnak nincs más választása, mint elfogadni azokat. Számon tartották vele kapcsolatban azt is, hogy 1912-ben megjelent könyvében azt állította, hogy háromszáz ember dönt Európa gazdasági sorsáról. A rendkívül művelt Rathenau, aki Dieter Rüggeberg kutatásai szerint a B'nai B'rith-nek, a tekintélyes szabadkőműves jellegű zárt társaságnak is a tagja volt, meghasonlott emberként lelkileg kettős életet élt. Álljon itt még egy idézet arról, hogy miként vélekedett a materializmusról és a bolsevizmusról:
"Őrizkedjenek a tévedéstől… A bolsevizmus nem csak csábító tanítás, hanem olyan eszme, amit könnyen át lehet ültetni a gyakorlatba… A bolsevizmus Oroszországban módszeres és szervezett lesz, ahogyan a korábbi időkben a cári birodalom volt. Mindenki a saját helyén lesz. Az értelmiségiek lesznek legodaadóbb előmozdítói, az új rend megalkotói."- írta a Liberte-ben 1920. szeptember 28-án.
Az előzőekben bőségesen idéztünk a Németországot szerető, a német nép sorsa felett őszintén bánkódó hazafias Rathenautól. De az ambivalens, gyötrődő, szinte tudathasadásos Walther Rathenaunak volt egy másik – könyörtelenül kegyetlen - énje is. Ennek bemutatására most a halála után megjelent "Nachgelassenen Schrichten" (Hátrahagyott írások) című művéből idézünk. E mű első kötetének 113. oldalán olvasható egy levél, amelyet a Janus arcú Rathenau 1920. február 6-án küldött Franciaországba:
"Németország nem akar bosszú-háborút és nem fog bosszú-háborút viselni. Éppen ezért Franciaországnak, ha ragaszkodik Németország önmegbecstelenítéséhez, akkor a saját biztonsága végett le kell vonnia a logikus következtetéseket: meg kell semmisítenie hatvanmillió németet. Ha nem vonja le ezt a következtetést, akkor nincs eszköz Franciaország biztonságának és létezésének évszázadokon keresztül tartó megvédésére. Mert élő marad Európában annak a szörnyű és példa nélkül álló igazságtalanságnak az emlékezete, amelyet nem a háború szenvedélyével, hanem a béke hideg megfontolásával követtek el. A német nemzet továbbélése révén marad életben ez az igazságtalanság, és ismételten érvényesítve lesz Franciaországgal szemben függetlenül attól, hogy azt Németország akarja, vagy sem, bárki által, akinek viszálya támad Franciaországgal.
Olyan emberekben, akik mint egy család - az európai család - tagjai ennyire közel élnek egymáshoz, a véres bűntény emlékezete nem hal ki addig, amíg jóakarat által nem lesznek levezekelve. Ez a bűntény égbe kiált és a népek nem nyugodnak meg. Franciaország ma politikailag igen erős. Nagy és győztes hadserege, valamint hatalmas szövetségesei vannak. Még akkor is, ha az Olaszországgal, Angliával és Amerikával való szövetség - pillanatnyi lazulás nélkül - ötszáz éven keresztül fennállana, akkor is csak egy tanács adható Franciaország minden emberének: ne bízzátok erre magatokat. Semmisítsétek meg Németországot, a szó legszorosabb értelmében. Öljétek meg embereit, telepítsétek be a földjét más népekkel! A birodalom feldarabolása kisebb államokra nem elég. Ha meg akarjátok becsteleníteni a szomszéd nemzeteteket, akkor pusztítsátok el, hogy megsemmisüljön az emlékezete. Marad továbbra is elegendő hatalmas nép. Ha egy pillanatban az egyik közülük szembeszáll veletek, amikor nem vagytok politikai erőtők teljében, úgy az a német szégyen emlékével küzd majd ellenetek, és veletek szemben érvényesíti majd ezt az emlékezetet. Semmisítsétek meg ezt az emlékezést a német nép elpusztításával."
Azért ismertettük részletesen Rathenau életútját és nézeteit, mert őróla egész biztosan tudhatjuk, hogy a világot befolyásoló, irányító hatalmi elit tekintélyes tagja volt. Elképzelhető, hogy Rathenau ambvivalens életvezetése és túlságosan sokat sejtető, féltetten őrzött titkokat is eláruló nyilatkozatai miatt kegyvesztett lett a pénzügyi oligarchia legfelsőbb vezetői előtt. Max Warburg és Chaim Weizmann már idézett nyilatkozatai arra utalnak, hogy Rathenaut túlságosan is elnémetesedett kultúrájú, rendkívül tehetséges, de szószátyár fecsegőnek tartották, aki veszélyesen sokat elárult a nemzetközi háttérhatalom legféltettebb titkaiból. Az nyilvánvaló, hogy nem a pénzügyi oligarchia tette el közvetlenül a láb alól. De a kezdő impulzus – a legnagyobb titokban - jöhetett tőle is. A mai napig nem ismertek azok, akik a megbízást és a pénzt adták merénylőinek. Az elkövetők közül ketten is az életüket vesztették: az egyiket megölték, a másik öngyilkos lett. Tehát tanúk nem maradtak.
Az is különleges, ahogyan Rathenau nem volt hajlandó eltűrni, hogy miniszternek kijáró személyi védelemben részesüljön. Ez megint csak arra enged következtetni, hogy Rathenau tisztában volt végzetével. Valószínűleg jobbnak látta, ha megkönnyíti a sorsa felől döntőknek – akik között ott lehetett saját másik énje, az illuminátus Rathenau is - a rá kimondott halálos ítélet végrehajtását. A Németországot és népét többes szám első személyben megrendítően elsirató érzelmes Rathenau képes volt jéghideg racionalizmussal ajánlani a franciáknak szeretett német hazája és jóravaló népe módszeres elpusztítását. A németek sorsa felett bánkódó Rathenau sorai szenvedélyesek és fájdalmasak.
folytatjuk...
Drábik János
RSS
.jpg)
Ahhoz, hogy a kamatkapitalizmus világrendszerré válhasson a nemzetközi pénzvilág először Angliát vette az ellenőrzése alá a 17-ik század közepén a Cromwell vezette, de az amsterdami bankárok által finanszírozott forradalommal, valamint a Bank of England létrehozásával 1694-ben.