Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
83193f2fa130072cbbb87ac0020ecd53.jpg

Nyolcak vs. Munkácsy

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Két, sokat reklámozott kiállítást láttam ez év első felében. Ezeket, és a kiállító művészeket érdemesnek gondolom összevetni. Tehát: nyolcak (Berény Róbert, Czigány Dezső, Czóbel Béla, Kernstok Károly, Márffy Ödön, Orbán Dezső, Pór Bertalan, Tihanyi Lajos) kontra Munkácsy – lássuk, ki a jobb?

  1 mit ábrázolnak?

a) A nyolcak zsánerképeket, csendéleteket, tájakat, aktokat, egyéb emberábrázolásokat, szóval mindenfélét.

b) Munkácsy is festett sok mindent, de életművének lényege mégis csak a Trilógia.

 
 
   2 hogyan ábrázolnak?
 
a) sokféleképpen. Sőt, az ábrázolásmód kísérleti jelleg igen nagy szerepet játszik náluk.
 
b) mesterségbeli rutinnal, Isten- és emberszeretettel, fölösleges affektálás nélkül.
 
   3 miért éppen így ábrázolnak?
 
a) nem lehet tudni, valószínűleg többféle okból. Lényeges szempont lehetett számukra az újítás élménye.
 
b) mert Krisztus sorsa meghatározza világunkat, és nála fontosabb témát nem ismer az alkotó. (és e sorok írója sem)
 
   5 hogyan fogadta a közönség a műveket?
 
a) jellemzően gúnyosan, felháborodottan. Csak a politikai baloldal diktatúrája hozott nekik elismerést.
 
b) mint eszmei, mint anyagi tekintetben kivételes, máig tartó világsikert értek el.
 
   6 milyen volt az alkotások utóélete?
 
a) vegyes, igen sok elkallódott, igen sokat maguk az alkotók semmisítettek meg azzal, hogy a lap két oldalára festettek – magyarul önmaguk sem vették semmibe munkájukat.
 
b) méltó a kezdetekhez. Igen ritkán, és rendkívül magas áron cserél gazdát bármely Munkácsy-kép.
 
   7 milyen benyomást tesz a közönségre a kiállítás?
 
a) zaklató, vegyes, fárasztó. Berény Róbert néhány aktja kellemes látványt nyújt. Van több szép kép is, de elnyeli őket a zavaros többség.
 
b) felemelő, érdekes, hosszú időre érvényes emléket hagy maga után.

 
 
 
 

Pogány István

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Egészség (50) Flag gondolja (36) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Nézőpont (1) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1309) Autómánia (61) Gazdaság (702) Heti lámpás (310) Mondom a magamét (7501) Emberi kapcsolatok (36) Sport (729) Belföld (10) Tv fotel (65) Történelem (17) Titkok és talányok (12) Irodalmi kávéház (537) Jobbegyenes (2778) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Vetítő (30) Politika (1582) Életmód (1) Gasztronómia (539) Kultúra (6) Tereb (146)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>