Ma 2013. május 21., kedd, Konstantin napja van. Holnap Júlia, Rita napja lesz.
FLAG
Mibe kerül?
tereb
2009. 08. 16.
|
nagyobbbetú kisebbbetú Nyomtatás

Szedjük össze végre mindazt a tudásunkat, ami amúgy is meg van, és ez alapján lássuk, mennyivel vernek át bennünket. Például a BKV ügyeiben. Igaz, nem értünk a részletekhez, de van annyi általános adatunk, amelyből kiindulva egy értelmes képet felrajzolhatunk.

Foglalkozzunk itt, nem a néhány otromba végkielégítéssel, mert az nem számszaki probléma. Lássuk inkább, hogy mit költenek járműbeszerzésre. És miért.

   Magyarországon ma a közlekedési cégek közbeszerzési pályázatok útján vásárolnak. Márpedig közbeszerzésre csakis az kötelezett, akinek nincsen saját gyártókapacitása. Még csak egészen saját üzem sem szükséges ehhez, hanem egy gyár valamilyen százalékos birtoklása. (Azt hiszem, 30 %, de ez nem biztos.) Tehát, mivel pl. a MÁV állami tulajdonú cég, így egy feltételezett állami tulajdonú vasúti járműgyár termékeit igen egyszerű módon vásárolhatná meg.
 
 
De vissza a BKV-hez.
   Valahol azt olvastam, hogy egy új csuklós busz új ára cirka 100.000.000,- Ft. Engem ez sokkal inkább felháborít, mint egy szélhámos százmilliója. Azon a százmillión ugyanis sokan felháborodnak, azzal foglalkozik a sajtó, míg ezzel a százmillióval senki sem törődik. Pedig állítom, ennek fele a magántőkét gyarapítja. Nem egyszer-kétszer, mint a csaló, hanem sok százszor.
   Egy kis számolás. Mivel alapvető információim hiányoznak, hát azt veszem elő, amit tudok. Sok becslés lesz, azt jelzem. Összehasonlítási alapra is szükség lesz, legyen hát ez egy másik dízel üzemű közúti jármű, egy személyautó. Olyan dízelmotoros személygépkocsit, amely öt utassal képes 300.000. kilométert nagyjavítás nélkül megtenni, a szabadpiacon bárki megvehet kb. 3 millió (valószínűleg alábecsültem) forintért. Ez a három millió kiskereskedelmi ár, ennek kb. felét kapja a gyártó, abból még fejleszt, reklámoz és gyarapodik is. A másik fele marketing, szállítás, kereskedelmi költségek és haszon.
 
 
   Nagyot nem tévedek, ha a kisautót és a buszt egyszerűen súlyra hasonlítom össze. A személyautó egy tonna, és gyári ára másfél millió. Az autóbusz legyen tizenöt tonna, és… 22.500.000,- Ft! Igaz, az autóbuszban vannak olyan extrák, amelyek alsó kategóriás kisautóban nincsenek. Pl. ajtónyitó mechanizmus, utas-tájékoztatási rendszer, stb. Ezzel szemben a feltételezett 15 tonnás súlyban magasabb arányban vannak öntvények, fémlemezek és üveg, tehát az automatizált gyártású tömegcikkek, mint egy kisautóban. Nincsenek benne biztonsági övek és légzsákok (tonnánként 1 garnitúra!). Viszont ugyanúgy benne vannak a fejlesztési és egyéb költségek is.
 
 
 Bátran ki merem jelenteni, hogy a BKV tisztviselői megfelelő szándékkal és tehetséggel 60-70%-os áron is megkaphatnák a buszokat. A jelenlegi rendszerben. Mert ha Budapest önkormányzatának lenne az Ikarusban vagy a NABI-ban legalább 51%-a, már rögtön megtakaríthatnának nekünk buszonként -na jó, óvatosan- 50 millát. A többit ne firtassuk, még abból is jutna sógornak-komának!
 
 
   Tegyünk ellenpróbát. Adott egy busz, amely száz utast félmillió kilométeren keresztül százmillió forint vételárért szállít. Vételára egy utasra tehát:
100.000.000,-    =   1.000.000,- Ft
        100
 
   A személyautó öt személyt háromszázezer kilométeren át, hárommillióért. Százban az öt = húsz,
3.000.000,-   =     600.000,- Ft/egy utas.
        5
 
   Most javítsunk menetteljesítmények szerint:
500  =     1,66,    600.000,- x 1,66= 996000,-
300
 
   ..ezek szerint a százmillió éppen arányos vételár azokért a buszokért. Ámbár egy nagyváros autóbuszait nem a sarki autókereskedőnél vásárolják, mint én saját autómat. Saját autómat ugyanis egyedi, kiskereskedelmi áron vásárolom. Magyarul: így sem stimmel. Ezzel a számítással is az előző, meglehetősen vázlatos becslésem igazolódott!
 

Pogány István

Szerző a Flag Polgári Műhely tagja

Feltöltő: Flag

Értékelés: Átlag: 3   Szavazatok: 186   Helyezés: 683


Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Ezt a cikket olvasta már?

Pumpa vagy szivattyú?

Don-kanyar - Don Bend 1942-1943
Könyv
Bolti ár: 5 000 Ft
Netes ár: 4 250 Ft
15% kedvezménnyel

Koppány - Somogy hercege - Maurer Teodóra - Onody Gyula
Könyv
Bolti ár: 3 780 Ft
Netes ár: 3 213 Ft
15% kedvezménnyel

A Templom kódja - Színia Bodnár Erika
Könyv
Bolti ár: 2 500 Ft
Netes ár: 2 500 Ft
0% kedvezménnyel

Perun innen és túl - Agnes Golenya Purisaca
Könyv
Bolti ár: 4 900 Ft
Netes ár: 4 410 Ft
10% kedvezménnyel

Kunok és magyarok - Mándoki Kongur István
Könyv
Bolti ár: 3 800 Ft
Netes ár: 3 230 Ft
15% kedvezménnyel

Székely zászló
Hírlevél
Feliratkozom
Leiratkozom
Ezen a napon történt:
996 - V. Gergely pápa Rómában császárrá koronázza III. Ottót.

1849 - Julius Jacob Haynaut nevezik ki Welden helyébe a Magyarországon harcoló osztrák haderők főparancsnokának.

1904 - a FIFA megalapítása Párizsban.

1980 - a "Csillagok háborúja V: A Birodalom visszavág" sci-fi film megjelenése a mozikban.

Szeged napja. III. Károly 1719-ben ezen a napon nyílvánította Szegedet szabad királyi várossá.

A Magyar Honvédelem Napja. Az 1848-49-es szabadságharc során 1849-ben ezen a napon foglalta vissza Görgey Artúr csapataival Budát háromhetes ostrom után. 1992 óta ünnepeljük.

Szavazás
Ön szerint Ki a legalkalmasabb a Miniszterelnöki poszta?
Orbán Viktor
Mesterházy Attila
Bajnai Gordon
Vona Gábor
Schiffer András


Legfrissebb hozzászólások:
05.11. szombat 15:09

04.27. szombat 23:53

04.15. hétfő 17:15

03.26. kedd 10:33

2.0923 másodperc | Online látogatók: 6