Ma 2013. május 22., szerda, Júlia, Rita napja van. Holnap Dezső napja lesz.
FLAG
Újabb futballról szóló könyv jelenik meg + Fotó
sporthírek
2012. 06. 27.
|
nagyobbbetú kisebbbetú Nyomtatás

Foci, futball, labdarúgás és irodalom - elsőre két elütő, egymástól nagyban különböző tevékenység: az egyik magányos, és elmélyülésre hivatott, a másik csoportos tevékenység: maga a játék, a sport, s a szurkolás is. Mégis, a kettő szorosan összefügg.

Ezt vallja Kőrösi Zoltán is, akinek a Hadik Irodalmi Szalon még a nyári szünet előtt bemutatja Az utolsó meccs - történetek a titkos magyar focikönyvből című kötetét.

„Az élet és a labdarúgás között roppant sok a hasonlóság. A különbség olykor legfeljebb annyi, hogy az egyikben világosabban fel vannak festve az oldalvonalak, és többé-kevésbé azt is lehet sejteni, hogy a bíró mikor fújja le a meccset” – vallja az író.

Az irodalmi esten a négy meghívott vendég négy különböző, ámde egymással összefüggő területről érkezik.

Kőrösi Zoltán József Attila-díjas író saját bevallása szerint húsz évig legalább annyi időt töltött a futballal, mint az irodalommal. Meghatározó tagja a Magyar Íróválogatottnak, amely a kortárs magyar irodalmi élet sportkedvelő írótagjainak futballcsapata. Kőrösi 1990- 2007 között a Magyar Rádióban dolgozott, 1995-től a Rádió Irodalmi szerkesztőségének vezetője, 2002 júliusától 2007 áprilisáig (a megszüntetésig) a Művészeti Főszerkesztőség főszerkesztője volt. Volt lapszerkesztő (Kritika) és könyvsorozat (JAK-füzetek) felelős, dramaturg és forgatókönyvíró, tanár és műsorkészítő.

A kötetben szereplő képeket Burger Barna fotográfus készítette, így Ő a fent említett könyv társ-alkotója, de kettejük kapcsolata nem itt kezdődött: több könyvet alkottak már együtt, s az Íróválogatottban is együtt játszanak.

Esterházy Márton válogatott futballista, testvére író. A Budapesti Honvéd játékosa volt. Huszonkilenc mérkőzésen 11 gólt szerzett a magyar labdarúgó-válogatottban, résztvevő volt az 1986-os labdarúgó-világbajnokságon Mexikóban, ahol Magyarország kiesett a csoportkör során. Ő szerezte az első gólt a 2–0-s győzelemkor Kanada ellen, és bizonyára mindenki emlékszik az 1986-os Magyarország–Brazília mérkőzésre, melynek eredménye 3–0 lett, és a harmadik gólt szintén Ő szerezte. Részese volt tehát a nyolcvanas évek talán legfontosabb négy magyar győzelmének, és a négyből hármon gólt is lőtt.

Szöllősi György sportújságiró, a FourFourTwo magazin magyar kiadásának főszerkesztője, Puskás Ferenc életrajzírója, a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója. Szöllősi igazi szakmabeli, aki érdekesen, izgalmasan mesél a futball világáról, s az irodalom is közel áll hozzá: Édesapja Szöllősi Zoltán József Attila-díjas költő. Szöllősi tizennyolc éves kora óta publikál a sportsajtóban, tíz éven át volt a Nemzeti Sport labdarúgórovatának munkatársa, helyettes vezetője, a Képes Sport szakírója, 2010 óta a világ vezető futballmagazinja, a magyar FourFourTwo főszerkesztője. 1997-ben Czibor - Dribli az égig címmel könyvet írt az Aranycsapat balszélsőjének életútjáról. Először 2005-ben megjelent Puskás című könyve a harmadik kiadásánál tart és előkészületben van a spanyol illetve az angol nyelvű kiadás. 2007-től a felcsúti Puskás Akadémia sajtófőnöke, a 2011-ben hazatért Puskás-hagyaték kezelője.

Az esten a zenéről Grencsó István fog gondoskodni. Grencsó az élő zenész-legendák egyike, a magyar avantgarde jazz egyik kiemelkedő alakja.

2 x 45 perc: a meccs hivatalos játékideje. 2 x45 perc lesz a június 27-i Hadik Irodalmi Szalon est időtartama is. Az eseményre a belépés díjtalan.

mno.hu - fft

Feltöltő: Flag

Értékelés: Átlag: 2.5   Szavazatok: 35   Helyezés: 8708


Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

Ezt a cikket olvasta már?

A Törley ismét a régi

A kortalan kutatása I. - Edmond Bordeaux Székely
Könyv
Bolti ár: 3 500 Ft
Netes ár: 2 975 Ft
15% kedvezménnyel

tothilonka.hu - Szilágyi Andor
Könyv
Bolti ár: 2 990 Ft
Netes ár: 2 542 Ft
15% kedvezménnyel

Az ember tragédiája DVD - Jankovics Marcell
DVD
Bolti ár: 2 990 Ft
Netes ár: 2 990 Ft
0% kedvezménnyel

Göröngyök az úton - B. Thúry Zsuzsanna
Könyv
Bolti ár: 2 500 Ft
Netes ár: 2 125 Ft
15% kedvezménnyel

Angyalok énekei CD - Kormorán
CD
Bolti ár: 3 990 Ft
Netes ár: 3 591 Ft
10% kedvezménnyel

Székely zászló
Hírlevél
Feliratkozom
Leiratkozom
Ezen a napon történt:
896 - VII. István pápa megválasztása

964 - V. Benedek pápa megválasztása

1370 - Brüsszelből kiűzik a zsidókat.

1525 - Befejeződik a két héttel korábban kezdődött fegyveres országgyűlés Rákosmezőn és Budán, ahol az összegyűlt köznemesek végzéseikben rögzítették, hogy idegen ne lehessen a királyi tanács tagja, elrendelték a lutheránusok megégetését, valamint zsidó származása miatt megfosztották alkincstári tisztségétől Fortunatus Imrét, akit követelésükre II. Lajos király kénytelen volt letartóztatni. Amikor pár héttel később kiengedték a börtönből, Budán zsidóellenes zavargások törtek ki, amelyeket Szapolyai György fojtott vérbe.

1622 - Musztafát másodszor is szultánná kiáltják ki

1660 - a budai pasa a szászfenesi csatában szétszórja II. Rákóczi György seregét

1867 - Kossuth megírta híres nyílt Cassandra-levelét, amelyben a kiegyezés ellen tiltakozott. Szerinte végzetes következményei lehetnek, ha Magyarország sorsát Ausztriához kötik a kiegyezők.

1879 - Az 1879:XVIII. törvénycikk kötelezővé tette a magyar nyelv tanítását valamennyi népiskolában és tanítóképző intézetben

1948 - Az NKVD monstre-razziát rendez Litvániában, amelynek során 48 óra alatt harminchétezer férfit, nőt és gyereket tartóztatnak le. A „banditáknak, nacionalistáknak és ezek családtagjainak” minősített embereket kelet-szibériai fakitermelő telepekre szállították. Az év folyamán ötvenezer litvánt deportáltak „különleges telepesnek” rabszolgamunkára, harmincezret a gulágra, több mint húszezren pedig az ún. tisztogató műveletek során veszítették életüket

1993 - Hadkötelezettség elleni konferencia volt Budapesten. Az előadók közt volt Jancsó Miklós, Konrád György, Darvas Iván, Bródy János, Berényi Dénes, Merza József.

Casciai Szent Rita ünnepe, aki a kétségbeejtő helyzetbe került emberek, az anyák és a meddők védőszentje.

2000 - „Az európaiság nemsokára már csak rezervátumokban tenyészhet. Ám mi nem tartunk semmiféle rezervátum felé. Maradunk szüntelenül Európát harsogó, konfliktusainkat mégis erőszakkal elintéző fehérek, a másfajta világok és kultúrák gyűlölői, megkeresztelt pogányok, akik visszavágynak a bűntudat nélküli félelemkeltés és emberhajsza idejébe”, írja Popper Péter a 168 órában.

Szavazás
Ön szerint melyik tehetségkutató műsor a legszínvonalasabb?
Voice
Megasztár
A Dal
Felszállott a páva
X- Faktor


Legfrissebb hozzászólások:
05.11. szombat 15:09

04.27. szombat 23:53

04.15. hétfő 17:15

03.26. kedd 10:33

1.5049 másodperc | Online látogatók: 11