Ma 2024 április 16. Csongor napja van. Holnap Rudolf napja lesz.
ftc-vasas-1966.jpg

Fradista szemmel – Széna vagy szalma

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Az idei szezonunk úgy látszik ilyen felemásra sikerül: egyszer fent, egyszer pedig lent.

Diósgyőri remek győzelmünk után a végtelenül gyenge Paks együttesétől hazai pályán sima vereséget szenvedtünk.

Valami nem stimmel, ezt mindannyian érezzük, de az igazi okot nem tudjuk megfejteni.

Nagyon bízom benne, hogy Doll és a szakmai stáb meg fogja találni a kivezető utat ebből a hullámvasútból és végre nyíl egyenes pályára tudunk állni.

Azt mindenki gondolta, hogy nem lesz sétagalopp az idei szezon, de a rengeteg elveszített pont és a szinte szakmányban kapott gólok új aspektusba helyezték az elvárásaimat.

Kicsúszni látszik a kezünkből a bajnoki trófea.

Nagyon jelentős formajavulásra és egy fergeteges tavaszra van immár szükség ahhoz, hogy egyáltalán versenybe tudjunk maradni a végső győzelemért.

Lehetne arról beszélni, hogy gyakorlatilag a Paks nem is volt a pályán, kizárólag azzal törődött, hogy elrugdalja a labdát a saját térfeléről és elrontsa a játékunkat. Igaz is lenne.

De gyakorlatilag a Csertői csapat azért érkezett ide hozzánk, hogy ne kapjon ki nagyon és ezt túlszárnyalva mind a 3 pontot elvitte a Groupama Arénából. Tehát az ő akaratuk érvényesült.

Jegyzőkönyvek:

NB I, 14. forduló
DVTK-FTC 2-3 (1-2)
DVTK: Rados - Lázár, Lipták, Jagodinskis, Nemes - Elek, Daushvili (Bacsa, 81.) - Vela, Bognár, Nono (Nikházi, 74.) - Novothny
FTC: Dibusz - Dilaver, Pintér, Nalepa, Ramírez - Busai, Gera Z. - Lovrencsics (Cukic, 64.), Hajnal (Hüsing, 81.), Nagy D. (Radó, 68.) - Djuricin
Sárga: Lázár (33.), Novothny (55.), Ramírez (55.), Nemes (89.). Lipták (94.)
G.: Novothny (41.), Nono (57.) ill. Djuricin (19.), Busai (30.), Nalepa (65.)

NB I, 15. forduló
FTC-Paks 1-2 (0-1)
FTC: Dibusz - Dilaver (Busai, 64.), Nalepa, Pintér, Leandro - Gera, Hajnal - Radó (Lovrencsics, 64.), Ryu (Nagy D., 46.), Djuricin - Böde
Paks: Kemenes - Szalai A., Lenzsér, Zachán, Szabó - Papp - Koltai (Szakály D., 60.), Laczkó, Bertus (Kecskés, 93.), Bartha - Hahn (Vernes, 73.)
Sárga: Hajnal (12.), Gera (38.), Laczkó (39.), Szalai (71.), Szakály D. (77.)
G.: Busai (87.) ill. Hahn (14.), Koltai (58.)

Ennyi. Kár is tovább ragozni.

Szombaton immár sokadszor vízválasztóhoz érünk.

A dolgunkat tovább nehezíti, hogy a hétközi Andorra elleni válogatott mérkőzésen Gera Zoli arccsontja eltört, de még így is hatalmas felelősség hárul irányítónkra, az ő jó játéka nélkül nem lesz esélyünk.

Most valóban eldől széna vagy szalma.

A képlet igen egyszerű:

Ha nem verjük meg a Vasast – nincs is értelme bajnoki címben gondolkodni.

Küzdeni MINDIG – feladni SOHA!

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Flag gondolja (36) Egészség (50) Mondom a magamét (7536) Történelem (18) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Mozi világ (440) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Nagyvilág (1310) Életmód (1) Gazdaság (704) Gasztronómia (539) Vetítő (30) Tv fotel (65) Szépségápolás (15) Heti lámpás (312) Politika (1582) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2786) Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Belföld (10) Tereb (146) Irodalmi kávéház (537) Kultúra (7) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>