Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
60aa19ef4c81e6018751f23e30d28c27.jpg

Fradista szemmel – Puskás kipipálva

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Amikor a Puskás Akadémia csapatával játszunk, mindig eszembe jut szegény Akeem Adams. Ellenük léptünk pályára ugyanis először a tragédiát követően.

Vereséget is szenvedtünk, de ezt senki sem rótta fel a csapat számlájára, hiszen borzasztó napokat éltek át akkor a fiúk.

Azóta már kétszer is találkoztunk a felcsútiakkal, de mindig a mi pályaválasztásunk mellett. Most, Nagypénteken léptünk pályára először a Pancho Arénában. Bennem a szokásosnál egy kicsivel nagyobb volt a várakozás a mérkőzést megelőzően, hiszen egy részt, egy szép tavaszi sorozatban vagyunk, amit mindenképpen tovább kellett vinnünk, másrészt pedig már nagyon kíváncsi voltam a Makovecz Imre tervei alapján készült stadionra.

A szervezők nagyon kedvesek és előzékenyek voltak velünk, az jelentett mindössze gondot, hogy nem engedtek be minket a stadion mögött kiépített murvás parkolóba addig, amíg a rendőri biztosítás meg nem érkezett. Ez csupán azért volt kellemetlen, mert az út szélén egyre csak nőtt az egyébként remek hangulatban lévő Fradisták száma, hiszen minden autóval félre kellett állni a yard érkezéséig.

A stadion nagyon szép, felülmúlta várakozásaimat. Beleillik a tájba, egyáltalán nem igazak azok az állítások, hogy idegenül hat a környezetére. A nézőtér kupolás megoldása a nagyon esztétikusan megválasztott világítással, sötétben igazán pazar látványt nyújt, olyan hatást kelt, mint egy templombelső. A szektorokat elválasztó vastag fémrácsok azonban idejét múltak és minden esztétikai érzéket nélkülöznek, arról nem is beszélve, hogy gyakorlatilag alig lehetett tőlük látni a mérkőzést.

Pedig volt, mit nézni, hála istennek Böde két remekbeszabott gólja a mi szektorunk előtt esett, így kitűnően élvezhettük a mezítlábas találatot is és a második, klasszis ollózást is. Végre kijött a lépés Daninak, már nagyon megérdemelte. Küzdött, hajtott eddig is minden találkozón, de a gól valahogy nem sikerült neki. Most igen!

Az első játékrészben nagyon jól fociztunk, akár több gólos előnyt is elérhettünk volna, de nem koncentráltunk eléggé a befejezéseknél.

A második félidőben jól láthatóan visszavett a csapat. Csak annyit adtunk ki magunkból, ami szükséges volt ahhoz, hogy el tudjuk hozni a nagyon értékes pontokat Felcsútról.

Doll nem véletlenül volt elégedetlen a második 45 percben történtekkel, azt mondta, hogy ez a játék nagyon kevés lesz a vasárnapi derbin a Dózsa ellen.

Összességében nem forgott veszélyben a győzelmünk, de intő jel legyen számunkra, hogy amint kiengedünk azonnal felhoztuk, az egyébként már padlón lévő az ellenfelet, ezt nem engedhetjük meg magunknak, nem vagyunk azért olyan jók!

Kedden a Szolnok ellen léptünk pályára a Magyar Kupa elődöntőjében, talán ezért, talán már a derbi miatt tartalékoltak a srácok.

A kupa meccset magabiztosan hoztuk le 2:0 arányban, idegenben. Ez nagyszerű eredmény, de a játék csapni való volt! Doll mester ezúttal sem rejtette véka alá a véleményét a játékunkról, és valljuk be maximálisan igaza volt. Ez a teljesítmény nagyon kevés lesz az EL-ben, de még az NB1-ben is.

Jegyzőkönyvek:

NB I, 22. forduló
Puskás AFC-FTC 1-2 (0-2)
Puskás AFC: Danilovic - Szélesi, Tar, Kelic, Fiola - Spandler, Tóth B. (Polonkai, 58.), Kleinheisler, Zsótér (Sallai, 53.) - Lencse, Tischler (Harsányi, 79.)
FTC: Dibusz - Dilaver, Nalepa, Batik, Ramírez - Gera, Somalia - Varga (Busai, 88.), Hajnal (Gyömbér, 70.), Lamah (Lauth, 70.) - Böde
Sárga: Kelic (19.), Kleinheisler (32.), Somalia (33.)
G.: Polonkai (64.) ill. Böde (16., 20.)

Magyar Kupa-elődöntő
Szolnok-FTC 0-2 (0-2)
Szolnok: Pokorni - Vári, Mile, Papucsek, Fritz (Galambos, 51.) - Rokszin, Kenderes, Tóth B., Lengyel (Csirszki, 85.), Nagy I. - Tóth D. (Zvara, 67.)
FTC: Jova - Dilaver, Batik, Nalepa, Ramírez (Bönig, a szünetben) - Gyömbér, Kukuruzovic - Lamah, Hajnal (Cukic, 64.), Varga - Böde (Lauth, a szünetben)
Sárga: Gyömbér (49.)
G.: Lengyel (3., öngól), Varga (30.)

Remélem vasárnap be fog igazolódni az az örök mondás, mely szerint: ha a főpróba nem sikerül olyan jól az előadás fantasztikus lesz!

Telt ház, és igazi futballünnep várható vasárnap a Groupama Arénában!

A derbi az derbi, a magyar El CLASSICO…

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

 

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Gazdaság (702) Egészség (50) Belföld (10) Kultúra (6) Autómánia (61) Politika (1582) Sport (729) Szépségápolás (15) Életmód (1) Rejtőzködő magyarország (168) Mozi világ (440) Tv fotel (65) Gasztronómia (539) Nagyvilág (1309) Nézőpont (1) Emberi kapcsolatok (36) Tereb (146) Vetítő (30) Titkok és talányok (12) Történelem (17) Flag gondolja (36) Mondom a magamét (7501) Alámerült atlantiszom (142) Irodalmi kávéház (537) Heti lámpás (310) Jobbegyenes (2778) Mozaik (83)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>