Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
w-ftc-felcsut.jpg

Fradista szemmel – Böde 13

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A békéscsabai nyitányt követően első hazai mérkőzésére készült a csapat a Puskás Akadémia ellen. A szurkolók hangulata bizakodó volt a találkozó előtt, hiszen a kispadon decemberi horror sérülése után végre helyet kapott Böde Dániel is.

A felcsútiakkal rendre nehéz mérkőzéseket vívunk, sőt ősszel is csak egy sovány döntetlenre futotta az erőnkből a Pancho Arénában. Ráadásul a vendégek nagyon nehéz helyzetben vannak, a kiesés réme ott lebeg a fejük felett.

Ennek megfelelően nagyon felszívták magukat, nem is tudtuk a megszokott játékunkat játszani. Sok hibával fociztunk és nem igazán tudtunk helyzeteket sem kialakítani.

A mérkőzés képe az első játékrészben - a mi szempontunkból - elég lehangoló volt.

Azt pedig, hogy a szünetben 0:0 - állt az eredményjelző táblán kizárólag a válogatott formában védő kapusunknak Dibusz Dénesnek köszönhettük. A szőke kapusunk számos helyzetben bravúrral mentett, sőt megbabonázta Pekár Lászlót is, aki emiatt kapufára lőtte az ellenünk megítélt büntetőt.

A második játékrész is hasonlóan indult, mint ahogy az első véget ért. Radó és Lamah beállításával ugyan gyorsabb lett a játékunk, de az átütőerő még így is hiányzott a játékunkból.

Ezt a bizonyos átütőerőt, ami hiányzott a játékunkból a sérüléséből felépülő Böde Dániel hozta meg. Beállításával, mint egy varázsütésre megváltozott a játékunk. Pár perc után a „madocsai Messi” előbb gólpasszt adott Ramíreznek, majd Ő maga is betalált a Puskás hálójába. Sőt még duplázhatott is volna, hiszen szerzett még egy találatot, amit támaszkodás miatt érvénytelenített a játékvezető.

Azt örömmel nyugtázhattuk a találkozó után, hogy Dani újra a régi, de az egy kis aggodalomra ad okot, hogy nélküle elképesztően meddő a támadójátékunk.

Böde Dani gólja körül kialakult egy kis kavalkád, hiszen öngólnak ítélték először, majd miután a klub fellebbezett végül Dani neve mellé került a találat.

Így Dani immár 13 gólos és vezeti a góllövőlistát.

Szombaton a Honvéd ellen lépünk pályára. Nem lesz könnyű mérkőzés, de nyugodtan kell játszanunk, hiszen húsz pont az előnyünk.

Hajrá Fradi!

Csépányi Balázs

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Mozaik (83) Rejtőzködő magyarország (168) Emberi kapcsolatok (36) Gasztronómia (539) Belföld (10) Gazdaság (702) Mozi világ (440) Flag gondolja (36) Politika (1582) Irodalmi kávéház (537) Mondom a magamét (7501) Életmód (1) Szépségápolás (15) Kultúra (6) Egészség (50) Heti lámpás (310) Titkok és talányok (12) Jobbegyenes (2778) Vetítő (30) Nagyvilág (1309) Tereb (146) Nézőpont (1) Alámerült atlantiszom (142) Autómánia (61) Történelem (17) Tv fotel (65) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>