Ma 2024 március 28. Gedeon, Johanna napja van. Holnap Aguszta napja lesz.
9786b7b07e68c70c176f62a42dd73d4e.jpg

Amikor először sült el Puskás legendás bal lába

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

A téma felkent szakértői váltig állítják: a magyar futball fénykora nem az ötvenes évtizedre esett, hanem a negyvenes évekre, amikor összeért labdarúgásunk két legsikeresebb, legtöbb világklasszist felvonultató generációja: az 1938-as és az 1954-es vb-ezüstérmet kiharcoló héroszok nemzedéke.

Ekkor kezdődött el minden idők legnagyobb magyar labdarúgója, Puskás Ferenc nemzetközi pályafutása, 1945. augusztus 20-án, az Üllői úton, a Magyarország–Ausztria nemzetek közötti mérkőzéssel. Csütörtökön ünnepeljük a hetvenedik évfordulóját.

1945 augusztusa a magyar történelem képlékeny időszaka. A második világháború (európai) befejezését követő hónapokban látszólag még nem dőlt el, merre indul el hazánk fejlődése: a demokratikus, polgári úton vagy a diktatórikus egypártrendszer irányába. Az embereket azonban a politikánál sokkal jobban érdekelte a futball. Nem lehetett tovább halogatni az első, háború utáni nemzetek közötti válogatott mérkőzés megrendezését. És ki legyen a játszótárs a nagy újrakezdésnél? Ki más, mint az ősi ellenfél, a szomszéd, a Duna-menti futballkultúra másik bölcsője, Ausztria.

15219.jpg

A lövő mozdulat már az 1940-es években is tökéletes - Fotó: Fortepan

Augusztus 19-én játszotta a magyar válogatott 245. mérkőzését, a 83., Ausztria elleni összecsapást. Az osztrákok – jellemző ez a korabeli viszonyokra – teherautóval érkeztek Bécsből. Negyvenezren zsúfolódtak be az öreg Üllői úti, falelátós stadionba, s az egyik újonc magyar, Lakat Károly visszaemlékezéséből tudjuk: kis híján lekéste a kezdést, mert „a Körút és az Üllői út sarkánál fürtökben lógtak az emberek a villamosok lépcsőjén, lehetetlenség volt felszállni. Néhány szurkoló megismert bennünket, s ez volt a szerencsénk, átadták helyüket a lépcsőn, mondván, ők ráérnek később is kiérni.”

Lakat mellett Illovszky Rudolf és a Fradi őserejű csatára, Mike István is akkor öltötte fel először a nemzeti mezt, ugyanakkor még ott volt a kezdő tizenegyben az 1938-as világbajnokság ezüstérmes válogatottjának két oszlopa, Bíró Sándor (most csapatkapitány) és Zsengellér Gyula.

A mérkőzést Rudas és Zsengellér góljaival 2-0-ra a mieink nyerték meg, s mi sem jellemzőbb a magyar futball negyvenes évtizedbeli krőzusi gazdagságára, hogy ugyanazon a napon Bécsben összecsapott a két ország B válogatottja, s Magyarország 6-3-ra győzött Deák „Bamba” és Nyers István (az Inter későbbi legendája) 2-2, továbbá Sipos Vilmos és Hidegkuti Nándor góljaival. Az Aranycsapat genezise szempontjából érdekes adalék, hogy Hidegkuti mellett Zakariás József is ekkor debütált a válogatottban.

Másnap – egyedülálló kuriózumként – újból megmérkőzött az Üllői úton a két nagyválogatott. Gallowich Tibor szövetségi kapitány – gyakorló sportújságíró, a Népsport szerkesztőbizottságának tagja – változtatott az előző napi tizenegyen, és az alábbi összeállításban küldte pályára a csapatot: Csikós – Balogh II, Szűcs, Bíró – Kirádi, Lakat – Szabó, Szusza, Zsengellér, Puskás, Vincze II. Barcs Sándor kisgazda politikus, az MLSZ és az UEFA későbbi elnöke köszöntője után elkezdődött a mérkőzés. És most idézzük fel a Népsport tudósítását. „A 12. percben (…) Lakat előrevágott labdáját Szusza kapja. Az összekötő Zsengellérnek ad, az kicselezi Sestát, egészen az alapvonalig fut, ott hátragurítja a labdát. Puskás jól érkezik, és közelről élesen a hálóba vágja. Védhetetlen volt. 1-0.”

Szepesi György, a legendás rádióriporter így eleveníti fel a történelmi gólt. „Akkor nyolc év után játszottunk újra az osztrákokkal, én az első 15 percet, majd az utolsó 15 percet közvetítettem, viaszlemezre. Amilyen szerencsém volt, mint aztán egész pályafutásom során, a 12. percben Zsengellér felnézett, látta, hogy Puskás üresen van, és odakiáltotta neki, hogy „Öcsi, rúgd be!” Öcsi megkapta, és be is gurította az osztrák kapus mellett, én pedig felkiáltottam: gól! Ez volt Puskás első gólja a válogatottban, és az én életem első válogatott gólja, amit közvetítettem.”

A 19. percben már 3-0-ra vezettünk, Szusza kettő, Zsengellér és Vincze II egy-egy gólt szerzett Öcsi nyitótalálata mellett, a vége 5-2 lett. A másnapi Népsport mindössze egyetlen mondatot szentelt a későbbi Száguldó Őrnagynak: „A Szusza–Zsengellér–Puskás belsőhármas jobban muzsikált, mint egy nappal korábban a Szusza–Mike–Zsengellér trió…” A mérkőzés legjobbjának Lakatot tartották a remekül irányító Zsengellér mellett, az, hogy a 18 éves Puskás góllal mutatkozott be élete első válogatott mérkőzésén, a világ legtermészetesebb dolga volt – nem ezt hívják a bőség zavarának? (Akkor ki gondolta volna, hogy további 83 remekbe szabott Puskás-gól következik 84 válogatott találkozón?)

Ha már a bőség zavaránál tartunk: augusztus 20-án is volt egy Ausztria–Magyarország B-válogatott meccs Bécsben, amelyet 5-0-ra nyertünk meg. Góllövők: Keszthelyi Mihály (3) és Nyers Pista (2), a balösszekötőt Kubala Lászlónak hívták…

Ch. Gáll András - ]]>www.napigazdasag.hu]]>

Tisztelt olvasók! Legyenek olyan kedvesek és támogassák "lájkukkal" a Flag Polgári Magazin facebook oldalát, a következő címen: ]]>https://www.facebook.com/flagmagazin]]>
- Minden "lájk számít, segíti a magazin működését!

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Belföld (10) Egészség (50) Életmód (1) Flag gondolja (36) Titkok és talányok (12) Nézőpont (1) Történelem (17) Tereb (146) Mozaik (83) Heti lámpás (310) Gasztronómia (539) Emberi kapcsolatok (36) Vetítő (30) Politika (1582) Sport (729) Kultúra (6) Szépségápolás (15) Nagyvilág (1309) Alámerült atlantiszom (142) Mozi világ (440) Mondom a magamét (7501) Jobbegyenes (2778) Tv fotel (65) Rejtőzködő magyarország (168) Irodalmi kávéház (537) Autómánia (61) Gazdaság (702)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>