Legutóbb ott fejeztük be, hogy az előző szezon a ferencvárosi legenda, Nyilasi Tibor állásába került. Az új edző Novák Dezső lett, aki korábban már volt bajnokcsapat edzője.
És mint a szezon végén kiderült újra az lett. Ez volt a Ferencváros történetének 25-ik bajnoki címe.
Ezúttal maximálisan bejött az edzőváltás, hiszen bajnoki cím lett az eredménye, amely a korábbi évek szoros csatáit tekintve akár fölényesnek is mondható. Látható, hogy a pontszámítás újra a hárompontos rendszert követte, amely azóta is változatlan. A jól sikerült bajnoki szezonban nem csak az edző volt új, jöttek új játékosok is. Ekkor épült be a csapatba Kopunovics, Neagoe, Cigan vagy éppen Czéh László.
A bajnokságot Zalaegerszegen kezdte a Fradi, ahol 3-1-re győzött. Jól sikerült a hazai kezdés is, hiszen a második fordulóban 4-1-re vertük a BVSC-t. Ezután rögtön jött egy kisebb hullámvölgy 5-2-es vereség Békéscsabán, és ami sokkal fájóbb 3-0-ás az Üllői úton a régi rivális Újpest ellen. Utána azonban elindult a szekér, különösen látványos volt az aktuális bajnok Vác elleni 5-0-ás győzelem.
A tavaszi kezdés szinkronban volt az őszivel. Győzelem a ZTE és a BVSC ellen (3-0 és 1-0). A folytatás azonban szerencsére jobban sikerült. Bár a Békéscsaba ellen otthon is csak 1-1 sikeredett, az Újpestnek idegenben sikerült visszavágni (3-1).
A bajnoki címet annak ellenére nyerte öt ponttal a gárda, hogy az utolsó öt fordulóban nem győzött (4 döntetlen mellett 1 vereség), de akkor ez is belefért.
Nézzük a kupaszereplést, amelyet most is a Szuperkupával kezdünk. Az előző évi kupagyőzelem okán a bajnok Váccal mérkőzött a Fradi. 1994. augusztus 3-án a Népstadionban, bántóan kevés 8 000 néző előtt Páling és Simon góljaival 2-1-re győzött, ezzel a Szuperkupa nyertese, lett a Ferencváros. Először, bár az előző két évi kupadöntőben is érdekelt volt.
Az előző években nem sikerült a Szuperkupa és a bajnokság, vigasznak mindig ott volt a kupa. Most mindkét említett sorozatot megnyerte a Fradi. De ez nem elégítette ki, sikerült a triplázás is! A győztes sorozat:
1994.07.20. Karancslapújtő: Karancslapújtő – FTC 1-11 Ez amolyan selejtező volt (tegyük hozzá az előző évi kupagyőztesenek, akkoriban még nem volt divat a kiemelés). Ezután hármas csoportokat alakítottak ki, ahol oda-vissza játszottak a csapatok és a győztes jutott tovább.
1994.07.30. Mezőkövesd: Mezőkövesd – FTC 1-5 1994.08.17. Apc: Apci TE – FTC 2-8 1994.09.01. Üllői út: FTC – Mezőkövesd 10-0 1994.10.06. Üllői út: FTC – Apci TE 7-2 Természetesen fölényes csoportgyőzelem 30-5 gólkülönbséggel. Maradt 32 csapat, akik ezután már kieséses rendszerben, oda-vissza meccseken döntötték el a továbbjutást.
A Vác az első félidőben 3-0-ra vezetett, azaz győztesnek látszott, jött azonban Lipcsei Péter, aki mesterhármassal egyenlített, majd Keller góljával a győzelmet is sikerült megszerezni.
A nemzetközi kupasorozatot újra a KEK-ben kezdte a Fradi. Ebben az évben nagyobb sikerrel, mint egy évvel korábban. indulhatott. Sajnos ez a szereplés nem tartott sokáig. 1994.08.11-én az Üllői úton kezdett a luxemburgi Dudeelang ellen és 6-1-re győzött.
A formálissá vált visszavágón 08.25-én számszerűen is megismételte ezt a nagyarányú győzelmet. Szeptember 15-én már jóval nehezebb ellenfélhez kellett utazni, Moszkvába a CSZKA csapatához. 2-1-es vereség lett a vége. Ám szeptember 29-én egy fantasztikus hangulatú mérkőzésen az Üllői úton sikerült a visszavágás ugyanilyen arányban, így a hosszabbításra, majd a 11-esekre maradt a döntés, amelyben sikerült a továbbjutás.
A végállomást egy igazi nagy csapat, a portugál Porto jelentette. Idegenben, október 20-án lelépte a Fradit 6-0-ra, de a csapat a visszavágón megmutatta, hogy igazi tartása van. November 3-án 2-0-ra legyőzte világhírű ellenfelét.
Mindent összevetve fantasztikusan sikerült szezon volt, idehaza mindent megnyert a csapat és a nemzetközi kupában is megmutatta magát. A szezon egyik mérkőzésén egy hatalmas ajándék tállal:
Felhasznált forrás: Nagy Béla: Fradisták futballmezben 2. (2000) www.nemzetisport.hu/lexikon (tabella)
996 - V. Gergely pápa Rómában császárrá koronázza III. Ottót.
1849 - Julius Jacob Haynaut nevezik ki Welden helyébe a Magyarországon harcoló osztrák haderők főparancsnokának.
1904 - a FIFA megalapítása Párizsban.
1980 - a "Csillagok háborúja V: A Birodalom visszavág" sci-fi film megjelenése a mozikban.
Szeged napja. III. Károly 1719-ben ezen a napon nyílvánította Szegedet szabad királyi várossá.
A Magyar Honvédelem Napja. Az 1848-49-es szabadságharc során 1849-ben ezen a napon foglalta vissza Görgey Artúr csapataival Budát háromhetes ostrom után. 1992 óta ünnepeljük.