2011. 07. 09.
Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Tura község Nyíregyházától tíz kilométerre, a Kisvárdán át az ukrán határhoz vezető 4-es főút mentén található. Nevét 1908 óta különböztetik meg a Nyír- előtaggal a Pest megyei Turáétól; a XX. század elején 970, az 1970-es években 1600 lakosa volt, jelenleg majd kétezren élnek a településen – ami jó hír.
A község neve 1222-ben szerepel első ízben a Váradi regestrumban, egy falubeli ember, Bense Domokos tüzesvas-próbája kapcsán. A bejegyzést csaknem egy évszázados hiátus követi: 1318. február 19-én Károly Róbert adománylevelében bukkan elő ismét a falu, a szabolcsi Szőlősföld határosaként, amelyet a király – hűségükért és érdemeikért – Kállai Egyed fiainak, Simonnak és Istvánnak adott. 1342-ben Nagymartoni Pál országbíró elrendelte a környékbeli birtokok újraosztását, a listán újra szerepel Tura, ennél többet azonban nem tudhatunk meg a XIV. századi kútfőkből. A nagykállói Kállay família irattárában megőrzött, 1446. évi levél szerint az időben a Sztriteyek, 1462-ben a Kállayak voltak a község földesurai.
.jpg)
Nyírtura templomáról sem szól írott forrás egészen a XV. század végéig. Az 1995 és 1997 közötti régészeti kutatások során feltárt néhány épületrészlet és az egy falkép nem igazolja, hogy létezett egyháza az Árpád-kori falunak, amely túlélte volna a tatárjárást vagy a XIV. századot. A diadalív csúcsíves, a szentélyféli oldalában befalazott főpapi (vagy kegyúri) ülőfülke és az északi oldalon megtalált monstranciatartó falfülke szintén érett gótikus formát mutat. Nem régebbi az 1400-as évek második felénél az a mennybe emelkedő Krisztust ábrázoló freskókezdemény sem, amelynek csak a rőt krétával megrajzolt kontúrvonalai készültek el, a kifestése valami oknál fogva elmaradt. A református templom középkori építészeti előzményeire vonatkozó egyetlen „írott” forrásunk a torony alatti átjáró ünnepélyes belső kapujának szemöldökkövébe gót számjegyekkel bevésett 1488-as dátum.
Az épület külseje is gótikus: a keletre néző szentély a nyolcszög három oldalával záródik, sarkain támpillérekkel; az apszisnál alig tágasabb – hét méter széles – hajó déli oldalának három falpillére között egy-egy csúcsíves ablak látható. A templomhajó középkori és a nyugat felé meghosszabbított szakaszának határát mindkét oldalon a XV. századból származó átlós támpillér jelzi. Az itteni eredeti homlokzatot díszítette az a pazar kapuzat, amelyet a bővítéskor mintegy három és fél méterrel előbbre, az új falsíkba helyeztek át. E késő gótikus, sokszorosan egymást keresztező pálcatagokkal és szamárhátívekkel ékesített portálé kétségkívül a Mátyás kori királyi és főrangú megrendelések sorába tartozik, s vélhetően Báthori István erdélyi vajda 1480-as évekbeli nagyszabású építkezéseinek egyik szép „falusi” példánya. Hozzá hasonló kialakítású nyugati bejáratokat éppúgy láthatunk a közeli Nyírbátorban, mint az erdélyi szász városok és erődök templomain, a medgyesi ferences kolostortól a berethalmi püspökvárig.
A templom régi patrocíniumát nem ismerjük, a turai nép valamikor az 1500-as évek derekán letette a katolikus hitet, és átállt a protestáns vallásra. A református egyháztörténet szerint 1660-ban már állandó gyülekezet használta az öreg egyházat, amelynek 1642-ben ajándékozott úrasztali kelyhet Jármy János és neje, Oláh Erzsébet. A templomot először 1731-ben, majd 1771-ben renováltak, 1821 és 1833 között került sor az épület bővítésére, amikor kétölnyivel – 21 méter hosszúságúra – megtoldották a hajót. Falábakon nyugvó karzatot emeltek az új szakasz fölé, és 28 méter magas, késő barokk/klasszicista stílusú tornyot építettek a nyugati homlokzat elé. (A régi ácsolt harangtornyot szétbontották, és eladták a laskodi gyülekezetnek.) 1896-ban kisebb felújítást végeztek az épületen; a 234 kilós öregharang Szlezák László budapesti öntőműhelyében készült 1936-ban.
Ludwig Emil, mno.hu
RSS
