Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Herendtől nyugatra, a Bakonyt átszelő országos főút mentén, a Torna-patak völgyében fekszik Városlőd. A helynév – a szomszédos Kislődéhez, Bakonygyepeséhez és a közeli Farkasgyepűéhez hasonlóan – az Árpádok korában erre húzódott belső országhatár – gyepű –, illetve az itt szolgálatot teljesítő királyi íjászok – lövészek – emlékét idézi. Város- (azaz: váras-) lőd az 1800-as években majolika- és kőedénygyára által tett szert országos hírre; mai lakói, mintegy ezerhétszázan, a Bakony erdeinek fájából és a közeli bányákból igyekeznek megélni.
A török hódoltság után újranépesített község központjában áll a tekintélyes barokk stílusú plébániatemplom. Falait az elmúlt években gondosan végigkutatták a régészek: a szondázó feltárás nyomán sorra napvilágra kerültek az épület középkori részletei, amelyek – a XVIII. században másodlagosan beépített kövekkel együtt – egy csaknem fél évezrede lappangó építészeti emlékünkről adnak hírt.
Történeti forrásainkból tudhattuk, hogy e helyen állt a karthauzi barátok lövöldi klastroma. Az 1084-ben francia földön alapított szigorú regulájú szerzet tagjai – közismert nevükön a néma barátok – először IV. Béla hercegsége idején (1238-ban) érkeztek Magyarországra, letelepedésükre azonban csak a XIII. század utolsó éveiben került sor a Szepességben és az Eger melletti Tárkányban. A lövöldi rendházat Nagy Lajos király (1342–1382) alapította uralkodásának első esztendeiben. 1347-ben említi először írás, de még 1369-ben is arról szól egy levél, hogy az építkezésen dolgozó emberek megtámadták a bakonybéli bencések szomszédos birtokán szénát gyűjtő parasztokat. A hivatalos alapító okiratot is csak 1387. március 17-én állította ki Demeter zágrábi püspök, I. Lajos kancellárja.
A rendházat Szent Mihály arkangyal tiszteletére szentelték fel, amint a „Leweld” melletti völgyet is a főangyalról nevezték el: „vallem Sancti Michaelis”. A klastrom birtoka volt – több dunántúli község mellett – Tapolca mezőváros. A néma barátok Mátyás király pártfogásának köszönhetően élték gazdasági és művészeti fénykorukat az 1470-es és 80-as években. A király bőkezű pénzadományai mellett többek közt egy ősnyomtatványt ajándékozott corvinái közül a kolostornak abból az alkalomból, hogy Beatrix királyné a pápai bíboros követ kíséretében 1480. január 25-én meglátogatta az ország akkori legrangosabb rendházainak egyikét.
A XVI. század közepén teljesen elpusztult épületegyüttes látványát egy Nürnbergben őrzött festményről ismerhetjük. A várfallal körülvett, tornyokkal és bástyákkal megerősített klastrom közepén meredek oromzatú, mintázatos cseréppel fedett gótikus templom látható. A dátum nélküli kép nem sokkal azelőtt készülhetett, hogy a törökök ostrom alá vették Veszprémet és vidékét. A várként emlegetett Lövöldöt 1544-ben a magyar hadak ürítették ki és robbantották föl, hogy ne kerülhessen az ellenség kezére.
A romok köveiből építkeztek az 1723 után sváb földről érkezett telepesek, s a régi templomból látunk gótikus darabokat a barokk templom falában. A Padányi Bíró Márton veszprémi püspök rendeletére a XVIII. század derekán épült új plébánia udvarán az 1860-ban itt járt Rómer Flóris lerajzolt néhány, a templom és a ház körül talált faragott követ. Az elmúlt évtizedek közelben folyt építkezései alkalmával is előkerültek a földből középkori épületmaradványok, s végül most került sor a templom melletti térség ásatására és az említett falkutatásra.
Szent Mihály havának utolsó hétvégéjén e valóban rejtőzködő történelmi és művészeti emlékünkről szóló tudósítással köszöntjük a jeles névünnepet, Mihály napját.

Ludwig Emil, mno.hu