Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

Márton-napra – november 11-ére – megforr az újbor. A „legnagyobb szögedi”, Bálint Sándor földijét, Dugonics Andrást idézi Ünnepi kalendáriumában: „a bornak Szent Márton a bírája”. Középkori hagyomány szerint a pannóniai születésű tours-i püspök sírjától kenyér- és boráldozat megtétele után gyógyultan távoztak a lázbetegek és ördöngösök (mai szóval: epilepsziások). A német nyelvterületen is igen tisztelt Márton kultusza nálunk főleg a Dunántúlon terjedt el: az országszerte ismert 230 patrocíniumából 130 jut az itteni egyházmegyékre, a többi száz az egész történelmi Magyarország és Erdély területén elszórva található.
Nem véletlen hát, hogy híres és kiváló szőlőtermő hegyünk, a Somló északi oldalán is Szent Márton-kápolnára bukkanunk: az alig hatszáz lelkes Doba község határában. A falu 1288-ban Terra Doba – Doba földje – alakban tűnik fel, 1367-ben egy oklevél falunak nevezi, 1479-ben a fölötte lévő hegyormon épült Somló-vár tartozéka. Határában, a Hajagos-patak túlpartján mintegy háromezer török harcos alussza örök álmát tömegsírban. Zrínyi Miklós vitézei az 1543. évi nagy csatában arattak fényes győzelmet fölöttük. Bár az erős és jól védhető vár nem került török kézre, az 1595 és 1632 közötti hűbérdefterek tanúsága szerint több Somló környéki falu fizetett adót a hódítóknak.
A faluból a Szent Márton borúton haladva érkezünk a szintén a védőszentről elnevezett kúthoz. A 215 méter tengerszint feletti magasságban fakadó vízforrást már a somlóvásárhelyi bencés apácák 1363-ban és 1367-ben, majd 1409-ben kelt birtoklevele említi „Zenthmartonfelwde” formában leírt földjükön. A szépen kiépített kút közelében találjuk a szintén középkori Szent Márton titulusú kápolnát.
Amilyen nagyszámú régi adat szól a várról és környékéről, olyan kevés segít eligazodni a kis templom történetében. Leginkább a szemünkre hagyatkozva állapíthatjuk meg, hogy az épület két részből áll. A korábbi, bizonyosan román kori traktus kelet–nyugati tengelyű. Kicsiny hajóból és erősen patkóívű szentélyből áll. A nyolc méter külső hosszúsághoz és öt méter szélességhez viszonyítva falazata aránytalanul vastag – másfél méteres –, ami által az apszis belső átmérője alig éri el a három métert. A diadalív csupán másfél méternyi szűkülete azt is megkérdőjelezi, hogy valaha is parochiális egyházként szolgált az épület, valószínűbbnek tűnik, hogy emlékkápolnának, földesúri magánegyháznak vagy kegyhelynek épült valamikor a XIII. században. A hajó északi oldalához jóval később toldották az újabb szakaszt, amely most az alkalmi gyülekezetet fogadja be. Az öreg hajóból ezáltal szentély, az apszisból sekrestye lett. Az egyszerű barokk formájú épületrész az 1700-as évek végén készült, faragott kőkeretes kapuján és oromzatán kívül nem sok jellemző műrészletet mutat. Egyszerű ablakai szögletesek, míg a román kori falon két apró tölcsérbélletű ablaknyílást figyelhetünk meg. A nemrég nem túl finom ízléssel újracserepezett tető ormán ülő fa huszártorony szintén új keletű ácsmunka.
A Somló-vár alatti híres szőlőskertek között megbúvó dobai Szent Márton-kápolna bemutatásával s a frissen elkészült újborral köszöntjük e kedvelt névadó szentünk ünnepét!

Ludwig Emil, mno.hu