Ma 2013. május 26., vasárnap, Evelin, Fülöp napja van. Holnap Hella napja lesz.
FLAG
A csatkai pálos templom
rejtőzködő magyarország
2010. 07. 21.
|
nagyobbbetú kisebbbetú Nyomtatás
Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.
Holnap tartják a Kisasszony napi búcsút a híres dunántúli kegyhelyen, Csatkán. A zarándokok ezreinek úti célja a Bakony északkeleti oldalában megbúvó, alig hétszáz lelket számláló falucska erdős szélén lévő, 1862-ben épült kápolna. A hívek – köztük legtöbben a környező megyékből csapatostul érkező cigányok – a mennyei Máriától kérik e világi bajaik orvoslását. A csatkai Mária-búcsúk az elmúlt két-három évtizedben kaptak országos hírre, azonban a falu plébániatemploma – pontosabban annak elődje – már hetedik évszázada szolgál kegyes helyként.
A szintén Szűz Mária titulusú egyház szentélye és tornya annak a templomnak és kolostornak a megmaradt része, amelyet a hazai alapítású pálos szerzetesrend számára építettek a XIV. század derekán. Csatka neve első ízben 1326-ban fordul elő írásban: Károly Róbert ekkor vette el – Csókakő és Csesznek várával együtt – a legyőzött Csák Máté fiaitól. Nagy Lajos király hű emberének, Hédervári Kont Miklós nádornak adományozta a falut, az országnagy adományából épült a gótikus rendház és a templom 1357 és 1361 között. A pálos rend hazai művészetének kiváló kutatója, Guzsik Tamás (1947–2002) szerint a klastrom már 1357 előtt épülőben volt. Lajos uralkodásának tizedik évében, 1352-ben alapított egy sor apátságot kedvenc szerzetesei számára, Kont Miklós a királytól kapott csatkai, répcei és bárándi birtokainak átengedésével csupán meggyorsította a munkálatokat.
A középkori csatkai rendház a legerősebben patronált kolostoraink közé tartozott. A nádor, bőkezű birtokadományai mellé, végrendeletében a barátokra hagyta a Várban látható Vörös Sün ház helyén állt két ingatlanát is. A klastrom töretlen fejlődését mutatja, hogy 1487-ben könyvesházát említették. Ez időben a pápai vikárius fennhatósága alá tartozott, s egy példásan hitbuzgó fráterét – Chatkai Pált – szent életű tagjai közt tart számon a pálos rendhagyomány.
A magyar szerzet tragédiáját a törökök támadása okozta. Ahogyan 1541-ben felperzselték a rend budaszentlőrinci anyakolostorát, úgyanúgy elpusztították a csatkai klastromot is Veszprém 1543. évi elfoglalása után. A templom azonban, ha sérülten is, megmenekült. A hódoltság alatt lakatlanná vált települést a pápai pálos barátok szerezték meg az 1630-as években. A gazdátlan községbe Pannonhalmáról hívtak jobbágyokat, akiknek lelki gondozását a móri kapucinus barátokra bízták. A falusiak a kolostor romjaiból építették a házaikat.
A templom 1738-tól Csatka plébániája. Az ezt követő két évtized során történt az épület barokk stílusú renoválása (a hajó új, csehüveg boltozata csak 1801-re készült el). A Nagy Lajos kori templom falai azonban eredeti helyükön állnak. Az alaprajz feltűnően közeli rokonságot mutat a csatkaival egykorú márianosztrai és a Pozsony melletti máriavölgyi pálos templomokéval. Szép arányú, négyszakaszos, hosszúkás szentélyeik mintha „típusterv” alapján készültek volna, még a boltozatok bordáinak profiljai és a falpillérek gyámjai is úgyszólván egyformák. Különösen a keskeny csatkai templomhajón feltűnő az úgynevezett álháromhajós szerkezet, ami a mellékhajók szokatlanul keskeny voltából adódik. A 19 méter hosszú, 13 méter széles tér északi oldalának csúcsíves pillérei alatt mindössze egy átjárószerű folyosó jelzi a gótikus „mellékhajót”. Az épület északi oldalához kapcsolt torony inkább a középkori városi szerzetestemplomok tornyainak elhelyezését juttatja eszünkbe: az itteni, elenyészett klastromból is a kerengő felől jártak át a barátok a torony alatti oldalkarzatra zsolozsmázni.
Holnap mégsem a hat és fél évszázados Mária-templomé, hanem a falun kívüli kegykápolnáé lesz a főszerep.

mno.hu/Ludwig Emil

Feltöltő: Flag

Értékelés: Átlag: 2.5   Szavazatok: 127   Helyezés: 2898


Nem vagy bejelentkezve, a hozzászóláshoz regisztrálj vagy lépj be!

A 10.000. éves magyar kontinuitás - Michelangelo Naddeo
Könyv
Bolti ár: 4 990 Ft
Netes ár: 4 990 Ft
0% kedvezménnyel

Teremtészet - Kalemandra
Könyv
Bolti ár: 2 800 Ft
Netes ár: 2 380 Ft
15% kedvezménnyel

Székelyföld - A legendák világa 2013 - Pataki János
Könyv
Bolti ár: 3 990 Ft
Netes ár: 3 380 Ft
15% kedvezménnyel

Göröngyök az úton - B. Thúry Zsuzsanna
Könyv
Bolti ár: 2 500 Ft
Netes ár: 2 125 Ft
15% kedvezménnyel

Szkíta-hun régmúltból székely-magyar jövendő - Obrusánszky Borbála
Könyv
Bolti ár: 2 100 Ft
Netes ár: 1 870 Ft
11% kedvezménnyel

Székely zászló
Hírlevél
Feliratkozom
Leiratkozom
Ezen a napon történt:
1972 - Aláírják az 1972. október 3-án hatályba lépő SALT-1 szerződést

1980 - Farkas Bertalan, az első - és eddig egyetlen - magyar űrhajós a Szojuz 36 fedélzetén elindul a világűrbe

1986 - az Európai Gazdasági Közösség elfogadja jelképéül az európai zászlót

Szavazás
Ön szerint melyik tehetségkutató műsor a legszínvonalasabb?
Voice
Megasztár
A Dal
Felszállott a páva
X- Faktor


Legfrissebb hozzászólások:
05.11. szombat 15:09

04.27. szombat 23:53

04.15. hétfő 17:15

03.26. kedd 10:33

1.4133 másodperc | Online látogatók: 6