Ma 2024 március 29. Aguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.
6d3427979a368eea08df269b4bc779e6.jpg

A miklósfai négykaréjos templom

Flag

Szöveg méret

Még nincs értékelve

Magyar Nemzet szombati magazinjának egyik legérdekesebb sorozatát közöljük le folytatásokban, melyben a remek Ludwig Emil megmutatja nekünk a rejtőzködő Magyarország eldugott kincseit, melyek mellett sokszor figyelmetlenül elhaladunk a mindennapi rohanó életünk során. Vigyázzunk ezekre a páratlan kincsekre, hiszen ezek a kincsek alappillérei szeretett Hazánknak.

]]>]]>

Miklósfa ma Nagykanizsa város déli településrésze. Néhány évtizede még nemcsak önálló község volt, de nem is Zala megyéhez tartozott: a régi somogyi megyehatár a Nagy- és Kiskanizsát elválasztó Principális-csatorna, illetve a vele párhuzamosan a Mura felé folydogáló Bakónaki-patak mentén húzódott, a falu ettől keletre, a régi országút melletti dombhátra épült. Neve a XIX. század végi jegyzékben Somogy-Szentmiklósként szerepel, a csurgói járáshoz tartozó helységnek az 1891-es népszámláláskor 1772 magyar lakosa volt. Száz évvel később, 1990-ben is szinte ugyanannyi lakost számoltak össze az időközben közigazgatásilag az 50 ezres megyei jogú városhoz csatolt faluban, amelynek nevét 1950-ben változtatták Miklósfára.
A település – Árpád-kori templomának védőszentje után – Sanctus Nicolaus néven bukkan fel egy 1278. évi iratban. 1513-ban Zenth Myklosként szerepel egy birtokösszeírásban. A török elleni védelemben kulcsszerepet játszó Kanizsa várának előterében lévő község nem élhette túl az évszázados háborúskodást. A többszöri sikertelen ostrom után 1600-ban elfoglalt erődítményt kilencven évig tartotta megszállva a sztambuli porta, a Buda után négy évvel, 1690-ben felszabadított várat egy évtized múlva a bécsi udvar romboltatta le. Köveit, tégláit az 1700-as évek első felében megnőtt jelentőségű Kanizsa építkezéseihez használták fel.
A barokk kor városi emlékeinek köréhez kapcsolható a központtól három kilométerre lévő, hódoltság után újranépesült Szentmiklós falu plébániatemploma is. Az országút közelében fekvő műemlék épület szépen gondozott, fákkal, bokrokkal övezett füves térség közepén áll. Centrális szerkezetű: központi teréhez négyfelől egy-egy félköríves karéj kapcsolódik, alaprajza ezáltal görög keresztet képez. Középső részét lapos kupolaboltozat fedi, efölé emelkedik a karcsú, barokk hagymasisakos torony. Fekvő ovális alakú ablakai egymás fölött ismétlődnek, kávájuk faragott kőből készült, amint a nyugati oldalon lévő bejáratának kerete is. A kis előcsarnokba nyíló, rokokó stílusú kapuzat ormát a Festetics-család gazdagon faragott kőcímere díszíti.
A templom 1765-ben épült, ugyanabban az évben, amikor megnyílt Kanizsán a piarista gimnázium a kegyesrendiek egy évvel korábban felépült temploma mellett. Ekkor már állt az alsóvárosi ferences templom az emeletes kolostorral, más barokk egyházi és középületekkel együtt. A pompás berendezéseket, oltárokat készítő mesterek keze nyomát láthatjuk viszont a miklósfai templomban is, különösen a szentélyként szolgáló keleti apszisban lévő főoltáron, az újkori védőszent, Szűz Mária és a mellékalakok fából készült remek szobrain. A mennyezetfreskók is a kor magas színvonalú munkái.
A Dunántúl román kori építészetéből több helyen megmaradt centrális-négykaréjos kápolnák sok száz évvel később született rokonán, a miklósfain lényegileg ugyanannak a szakrális téralkotásnak és -szimbolikának a jegyeit láthatjuk, mint a sorozatunkban korábban bemutatott pápocin és jákin.

Ludwig Emil, mno.hu

Hozzászólások

miki
2016-01-28 13:27
A hazudozás , a dezinformálás és a zavarkeltés mindig is a kommunisták és köreik gyakorlata volt !

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Mindig naprakészen legfrissebb híreinkből!

Politika (1582) Mozi világ (440) Kultúra (6) Jobbegyenes (2778) Nézőpont (1) Életmód (1) Irodalmi kávéház (537) Tv fotel (65) Heti lámpás (310) Rejtőzködő magyarország (168) Nagyvilág (1309) Történelem (17) Belföld (10) Szépségápolás (15) Tereb (146) Flag gondolja (36) Egészség (50) Alámerült atlantiszom (142) Emberi kapcsolatok (36) Autómánia (61) Mozaik (83) Gazdaság (702) Titkok és talányok (12) Vetítő (30) Mondom a magamét (7501) Gasztronómia (539) Sport (729)
]]>eff]]>
]]>free speech]]>
]]>mti]]>