„Európa, segíts a Klubrádiónak!” A kilencvenedik születésnapját ünneplő Göncz Árpád nem adott interjút senkinek sem. Pedig, ha nyilatkozott volna valamelyik tekintélyes európai lapnak, nyilván erről a felszólításról sem feledkezett volna meg.

A szerenádozó liberális értelmiség könnyes szemmel idézte fel Árpi bácsinak a sajtószabadság védelmében vívott két évtizedes harcát. Finoman elhallgatva, hogy ezt a küzdelmet Göncz Árpád még a balliberális oldal által felmagasztalt régi alkotmány ellen folytatta, s nem az új Alaptörvény ellen. Bár Árpi bácsi már visszavonult a harc terepéről, nélküle is szép számmal vannak, akik most is hangosan követelik a sajtószabadságot idehaza és külhonban egyaránt. Ügyet sem vetve arra, hogy önmagukat cáfolják, amikor nyilvánosság elé tárják hajmeresztő állításaikat, de semmilyen retorzió sem éri őket ezért. Érdekes, de az aggódók a Riporterek Határok Nélkül nevű szervezet 2011-es listáját sem idézgetik. Nyilván azért nem, mert ezen a sajtó és média szabadságának kérdésében hét hellyel előzzük meg a liberálisok által oly követendőnek tartott Egyesült Államokat is.

Legutóbb az Európában méltán népszerű adó, ismertebb nevén: a Radio Club elnök-vezérigazgatója panaszkodott. Arató András az Európai Parlament szabadságjogi bizottsága múlt heti ülésének egyik díszvendége volt. Egyébként rejtély, mi okból. Vagyis abban a parlamentben vendégeskedett, ahol sem a Klubrádió „elhallgattatása”, sem más ügyben nem kérdezték meg a hazai médiahatóság egyetlen vezetőjét vagy szakértőjét sem. A hallgattassék meg mindkét fél elvének fittyet hányó européerek így Aratótól első kézből értesülhettek arról, hogy megszűnik a média pluralizmusa Magyarországon.

Arató először arról beszélt, hogy a Klubrádió lényege és hitvallása az ellenzékiség, „bármikor, bármilyen kormány legyen is hatalmon”. Aztán a függetlenséget hangoztatta a rádióvezér, s azt, hogy „2010 nyarán az összes állami intézmény, állami tulajdonú vállalat felmondta a megkötött szerződéseket” velük. Arra a kérdésre, hogy ha valóban annyira független, s következetesen ellenzéki a Klubrádió, akkor miért fogadta el mégis a támogató forintokat Gyurcsányéktól, Arató nem tért ki. Ám azt megjegyezte, hogy ami most velük történik, az bizony „gazdasági ellehetetlenítés”. A sok évig hangoztatott elvről (a piac tartsa el a médiumokat) most ugyan megfeledkezett, de a „több százezres” hallgatottságról nem. Ne menjünk bele most abba a számháborúba, hogy vajon a Klubrádió hallgatói vagy a békemenet résztvevői vannak-e többen. Tény viszont, hogy a sajtószabadság szent eszméjétől megrészegülő Arató András odáig ment, hogy „a közszolgálati Kossuth adó után messze a leghallgatottabbnak” állította be rádióját, sőt szerinte „ma sokan a Klubrádiót tekintik az egyedüli közszolgálati rádiónak”. Azaz pályázat ide vagy oda, mindenképp a Klubrádiónak járna a frekvencia…

Arató András saját bevallása szerint „fantasztikus figyelemben” részesült az EP-ben, amely „a Klubrádiót a világ leghíresebb ismeretlen rádiójává tette”.