Magyarországon és Romániában egyaránt meglepetést keltett, hogy Victor Ponta volt román kormányfő kiállt a magyar kormány külföldi alapítású egyetemek működését tisztázó törvényjavaslata mellett. És nem csak ő. Orbán Viktor kormányának messze nem olyan rossz az európai megítélése, amint azt a hazai baloldal híreszteli. Felidéztünk néhány ügyet, esetet, amikor tekintélyes politikusok hivatkoztak hazánkra, sőt, olykor maguk is követték a magyar példát.

Bár az anyaországi és erdélyi liberálisok gyanakodva fogadták Ponta váratlan bejelentését, miután azonban a Sapientia és a Partiumi Keresztyén Egyetem egyaránt akkreditált, teljes jogú romániai magán­egyetem, a volt miniszterelnökben nyilvánvalóan semmilyen magyarellenesség nem munkált, amikor követendő példának nevezte a magyar kormány egyetemi reformját. Bár Ponta hivatali idejében a magyar–román viszony alaposan megromlott, a bukott román politikus az utóbbi időben többször is csodálatát fejezte ki Orbán Viktor iránt.

Először a paksi atomerőmű-projekt állami finanszírozhatóságához gratulált Orbán Viktornak, majd többször kifejtette, hogy Romániának a visegrádiakhoz kellene csatlakoznia a soha meg nem valósuló egyesült Európa helyett. Mindehhez azonban nem elég bátrak Románia vezetői – tette hozzá Ponta.

Déli szomszédságunkban a Fideszhez hasonlóan hatalmas fölénnyel választásokat nyerő Szerb Haladó Párt vezetője, a minap Szerbia elnökévé választott Aleksandar Vucic régóta jó kapcsolatot ápol a magyar miniszterelnökkel. Aligha véletlen, hogy a már az elnökválasztás első fordulójában győztes Vucic külön kiemelte Orbán Viktor és a Belgrádban neki kampányoló Szijjártó Péter külügyminiszter segítségét. A szerb közéletben és a sajtóban a magyar miniszterelnök valóságos hős tavaly novemberi belgrádi látogatása óta. Bár eleinte sokan nem értették, miért építünk falat a magyar–szerb határra, a menekültválság eldurvulásával Szerbiában megváltozott a közhangulat. Aleksandar Vucic többször leplezetlen csodálattal szólt magyar kollégájáról: magánál sokkal nagyobb és jelentősebb politikusnak nevezte, és szemmel láthatóan sokat tanult tőle. A magyar kormányhoz hasonlóan a Vucic-kabinet is bipoláris kapcsolatokra törekszik, európai elköteleződése mellett jó viszonyt igyekszik kialakítani Oroszországgal és Kínával.

Még egy olyan egykori kemény ellenfél, mint Robert Fico is elismeréssel szólt a magyar jobboldali kormányról. Amellett, hogy a szlovák kormányfő a visegrádi együttműködés egyik motorja, efféle kijelentésekre ragadtatta magát:

– Szlovákia soha nem fogja támogatni a kötelező menekültkvótákat, akkor sem, ha egyedül marad ezzel a véleményével, és szükség esetén arra is hajlandó, hogy blokkolja az Európai Tanács esetleges döntését a kvóták bevezetésére.

Mondani is felesleges, hogy ezzel szinte szó szerint megismételte a magyar álláspontot. Némileg meglepő, de Robert Ficóban a magyar kormány az egyik leghűségesebb szövetségesre talált menekültügyben. 2015-ben például ezekkel a szavakkal állt ki hazánk mellett:

– Magyarország tiszteletet érdemel azért, mert megpróbálja saját erőből megoldani az illegális bevándorlás következtében a határain kialakult helyzetet. Arról ugyanis nem sok szó esik, hogy Magyarországra több bevándorló érkezett, mint Olaszországba vagy Görögországba. És nem voltak rendkívüli csúcstalálkozók, senki nem kért semmit. Most azonban, amikor a migránsok Görögországba vagy Olaszországba érkeznek, ráadásul kisebb számban, mint Magyarországra, ebből egyszerre világméretű probléma van. Magyarország igyekszik erre a problémára önállóan reagálni, ami tiszteletet ébreszt.

A szlovák miniszterelnök – Orbán Viktorhoz hasonlóan – látványos gazdasági sikereket ért el az elmúlt ciklusokban, ügyesen egyensúlyozott Brüsszel és Moszkva között, és többször élesen kikelt az uniós diktátumok ellen. A magyar–szlovák viszony 2011 után kezdett enyhülni, amikor a két miniszterelnök sűrűn találkozott, fontos megállapodásokat írtak alá, és nem titkolták, hogy kiváló személyes kapcsolatot ápolnak.

Csehországban szintén megértéssel tekintenek a magyar törekvésekre. Bohuslav Sobotka miniszterelnök tavaly ősszel az uniós kvótákat zsákutcának nevezte, és kifejtette, hogy azokról nem lehet és nem is érdemes tovább tárgyalni, mert egyszerűen időpocsékolás lenne. A minap aztán Sobotka arról is beszélt, hogy a csehek nemet mondanak a többsebességes Európára, és a jövőben meg kellene erősíteni az Európai Tanács jogköreit, a döntéseket pedig egyhangúlag, nem többségi szavazattal kellene elfogadni.

Bár a magyarországi baloldal nagyon szeretné, ha Varsó és Budapest haragszomrádot játszana, a magyar–lengyel kapcsolatok természetesen kiegyensúlyozottak és felhőtlenek. Varsóban eleinte nehezteléssel fogadták, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyinnal tárgyalt, de mára ismét problémamentes a légkör. A lengyel jobboldal számára régóta Orbán Viktor a fő példa: Jaroslaw Kaczynski, a jobboldali kormánypárt, a Jog és Igazságosság elnöke meghitt, baráti kapcsolatban áll miniszterelnökünkkel. Idei februári budapesti látogatásán pedig Beata Szydlo lengyel miniszterelnök mondta azt, hogy Lengyelország mindig támogatni fogja Magyarországot politikai és gazdasági kérdésekben, és hálás hazánknak a szolidaritásáért.

Varsóban egyébként nem titkoltan nagyon sok mindent átvettek a magyar kormánytól. A külföldi kereskedelmi láncok különadója, a bankadó, a gyermekeknek járó juttatások növelése, a külföldi kézben lévő bankok piaci arányának csökkentése, a devizahitelek átváltása és az állam szerepének növelése a stratégiai ágazatokban, újabban pedig a szerencsejáték-törvény szinte szóról szóra megismétli a Széll Kálmán-terv és az Új Széchenyi-terv főbb kitételeit.

Az osztrák liberálisok és szociáldemokraták pedig hazánknak köszönhetik, hogy többhavi szerencsétlenkedés után megtalálták a helyes kifejezést az oldalelemes ajtócskára: kerítés. Alighanem a legújabb kori osztrák politika legszégyenletesebb pillanatai közé tartozik, amikor – az azóta megbukott – Werner Faymann kancellár előbb lenácizta a magyarokat, majd sebtében ők is kerítést kezdtek építeni a betolakodók ellen. Ausztriában is akad csodálója a magyar kormánynak, nem más, mint Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt elnöke, aki számtalan alkalommal kifejtette, hogy Bécsben is úgy kellene politizálni, ahogyan Budapesten. Ami pedig a kerítést illeti: a magyar döntés óta Szlovéniától Macedóniáig, a bevándorlóktól sújtott térség szinte valamennyi országában felvetődött a saját kerítés megépítésének ötlete, vagyis a magyar példa ugyancsak ragadós.

Horvátországban szintén erős kultusza van Orbán Viktornak a konzervatív oldalon. Bár a hazai baloldali tájékoztatásban tavaly világgá kürtölték, hogy az ottani jobboldal erős embere, Tomislav Karamarko, a „horvát Orbán” megbukott, de valójában csak a győztes HDZ-n belüli hatalmi átrendeződésről van szó. A horvát közvélemény nagy része változatlanul tisztelettel tekint a magyar kormányfőre, Andrej Plenković jelenlegi kormányfő pedig azt mondta, Horvátország és Magyarország között kiváló a kapcsolat, egyedül a Mol–INA-ügyre kellene valamilyen megnyugtató megoldást találni.

És ezek csak a szomszédos országok. Idézhetnénk Vlagyimir Putyin orosz elnököt, aki hazánkat stabil és kiszámítható partnernek nevezte. Donald Trump elnököt, aki a hírek szerint már első telefonbeszélgetése alkalmával világossá tette, hogy nagyra tartja Magyarországot. A bajor keresztényszociális unió (CSU) vezérkarát, akik a menekülthullám kellős közepén, Angela Merkellel dacolva vendégül látták és kitüntették Orbán Viktort. A veterán német politikust, Edmund Stoibert, aki azt mondta, megérti a magyar kormányfőt, és hozzátette, a németek képtelenek objektíven értékelni Orbán Viktort. Marine Le Pent, a közelgő francia elnökválasztás egyik esélyesét, aki szerint a magyar kormányfő az egyetlen európai vezető, aki komolyan veszi az európai határok megvédését. Hosszan sorolhatnánk brit, holland, belga, olasz és más nemzetiségű politikusok nyilatkozatait, de inkább szögezzük le: nem vagyunk egyedül. A magyar kormányfő alkalmasint sokkal erőteljesebb példa a jelenkor európai politikusainak, amint az a hazai és nemzetközi baloldali sajtóból kitűnik.

Szentesi Zöldi László - ]]>www.demokrata.hu]]>